Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-75

75. országos ülés márezins 1. t879. 297 nyilatkozatot tegyek. Nem most tárgyalás alá veendő vagy vehető nyilatkozatot, hanem inkább egy bejelentést kivánok most tenni, fenntartván magamnak, hogy nézeteimet e tárgyban akkor fejtem ki bővebben, midőn a tárgy maga napi­renden lesz. Most csak annyit kivánok jelezni vagyis inkább ismételni — mert hisz már más­kor is mondottam — hogy eljárásunkban kettős szempontnak kell, hogy vezessen bennünket. Az egyik az, hogy a mennyire a körülmények enge­dik, ne távozzunk nagyon messze a más alkot­mányos államokban szokásos eljárástól, vagyis ne menjünk azon nagyon messze túl. A másik, hogy tekintettel a magyar-osztrák monarchia köz­jogára, mégis ne engedjünk oly praecedenst létrejönni, melyből a magyar törvényhozást illetőleg, bárki is kisebbítő következtetést húz­hasson. Ezen kettős szempontból kiindulva, s most azon alaknak, melyben a berlini szerződés a monarchia másik felében közzététetni szándékol­tatik, nálunk a törvénybeiktatás felel meg, egy rövid törvényjavaslatot van szerencsém letenni a ház asztalára a berlini szerződés beczik­kelyezéséről. Kérem a t. házat, hogy midőn ennek kinyo­matását elrendeli, méltóztassék egyúttal elhatá­rozni, hogy az általam legrövidebb idő alatt benyújtandó indokolás is kinyomassék és ezen törvényjavaslattal együtt a képviselőház tagjai köztt kiosztassék. Elnök: A törvényjavaslat a berlini szerző­dés beczikkelyezéséről ki fog nyomatni és a ház t. tagjai köztt az időközben beadandó indo­kolással együtt kiosztatni. A tárgyalásra nézve azt gondolom, később fog a t. ház határozni. Jelentem a t. háznak, hogy Láng Lajos képviselő ur a közlekedési bizottsági tagságáról lemondott. Minthogy csütörtökön különben az adóügyi bizottság fog megválasztatni, tán ezen alkalommal meg lehetne egy tagot a közlekedési bizottságba is választani. (Helyeslés.) Tehát csü­törtökön fog a közlekedési bizottságba egy tag választatni. Következik az indítvány- és interpellátiós­könyv felolvasása. Antal Gyula jegyző: Az indítvány- és iiiterpellátióskönyvben új bejegyzés nem foglal­tatik. Elnök: Következik az 1879-diki állam­költségvetésnek részletes tárgyalása, jelesül először is a pénzügyi bizottság általános jelentése. Ha a t. ház ezen jelentést felolvasottnak méltóztatik elfogadni, akkor, ha senki sem kivan általános­ságban a jelentéshez szólani, bátor volnék a tisztelt házat azon határozati javaslatokra figyel­meztetni, melyek az,általános jelentésben foglal­tatnak. Azt gondolom, t. ház, hogy legelőször KÉPVH. NAPLÓ. 1878 — 81. III. KÖTET. is azon határozati javaslat veendő fel, melyben a bizottság a kormányt utasittattii kivánja, „hogy az államháztartás rendezése és az abban króni­kussá vált hiány apasztása, megszüntetése iránt teendő gyakorlati redszabályokat úgy foganato­sítsa, illetőleg készítse elő, hogy a jövő évi költségvetésnél az ország már tájékozva legyen a kedvezőbb pénzügyi fordulat eszközei iránt." Mocsáry Lajos: T. ház! Az igen tisztelt elnök ur azt méltóztatott proponálni, hogy a pénzügyi bizottság általános jelentésének tárgya­lása a 6-ik lapon kezdessék meg, hol több rend­beli határozat van ajánlva. Ugy tudom, hogy előbb már a 4-ik lap elején is foglaltatik a jelentésben egy határozati javaslat, t. i. az, hogy azon 6.280,000 forint, mely a delegatiók által 1879-re a Boszniában levő csapatok fentartására megajánlott 20 millió összegből reánk esik, a költségvetésbe bevétessék. Annálinkább képez az határozati javaslatot, mert a pénzügyi bizott­ság jelentésének 4-ik fejezeténél, hol ezen tétel­nek voltakép helye volna, azt mondja a pénz­ügyi bizottság, hogy a delegatiók által a Boszniá­ban és Herczegovinában álló csapatok 1879. évi rendkívüli szükségletének fedezésére megszava­zott 20 millió összegnek terhüukre eső részének a költségvetésbe leendő felvétele iránti javaslatát a pénzügyi bizottság általános jelentésében tette meg. Tehát ez egyenesen hivatkozik az általá­nos jelentésre. Ennek következtében azt, a mi az általános jelentésben a 4-ik lapon foglaltatik, határozati javaslatnak tekintem. A magam részé­ről nem teszek ellene kifogást, akárhol vesszük fel ezen indítvány tárgyalását, akár most az általános jelentésnél, akár később a 4-ik fejezet­né], vagy mint a pénzügyi bizottság javasolja, majd a budget-törvény 1-ső §-ánál. De akár mikor vesszük fel, erre nézve határozatot hozni a képviselőházban mulhatlanul szükséges. Bátor vagyok tehát mindenekelőtt azon kérést intézni a t. házhoz, méltóztassék megállapodni az iránt, hogy e, tárgy felett mikor és hol kivan határo­zatot hozni. Ha azt méltóztatnak határozni, hogy most, fentartom hozzászólási jogomat. Hegedüs Sándor előadó: A pénzügyi bizottság, midőn e kérdéssel foglalkozott, a t. képviselő ur által említett és a jelentés 4-ik lapján foglalt megállapodást ugy értette és ugy kívánta értelmeztetni, hogy ez a költségvetés összeállítására vonatkozó utasítás és igy leg­helyesebben és legczélszerűbben a költségvetési törvényjavaslat tárgyalása alkalmával tartathatnék meg az e feletti vita, ha ugyan azt valaki indít­ványozza. Annál inkább ajánlom a t. háznak ezen eljárást, mert ez iránt a ház által ez alka­lommal az általános jelentésben foglalt határoza­toknak tárgyalása alkalmával hozandó határo­zatra szükség nincs, mert midőn a költségvetésen 38

Next

/
Thumbnails
Contents