Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-72

220 72. országos ülés február 21. 1879. történetében még nem volt rá példa, még 48-ban sem, hogy valamely kormány a nemzet akora bizalmának tőkéjét gyűjthette volna össze 'előre és vaktában, mint a jelen kabinet. Emlékszem rá, 1875-ben történt. Arról volt szó, hogy a két nagy nemzeti párt fúzióra lépjen egymással. Egyrészről a régi Deák-párt, másrészről a régi balközép. Emlékszem rá; az vezetett bennünket, engem is, hogy következik a kiegyezés Ausztriával. Ausztriával szemben állunk, mint nemzet, nemzettel. Tehát egyesüljünk egy nemzetté, mert a kérdés természete hozza magával, hogy ne pártfunctiók, hanem a nemzet álljon szemben Ausztriával. Ez volt, megengedem — sőt a következésekből most már látom, szomorúan naiv felfogásunk a helyzetről. Egyesült a nemzet, egyesülésének minden örömét, minden bizalmát a jelen kabinet kezére ruházta, S hová vezette ez a nemzetet? Vezette azon kiegyezéshez, mely egy jelentőségű Magyarország tönkretctelével, {ügy van! a szélső balon) mint meg volt mondva a múlt években, s mint be fog következni ezeii és a jövő évben. Vezette a külpolitikai téren Boszniához. Azt kérdem Grünwald és Jókai képviselő uraktól, még több hatalmat is kell e kezekre bizni, még közszabadságunk rongyát is kezükre adjuk? {Nagy tetszés a szélső balon.) Hová lett a magyar állam eszméje, uraim? Miként él az még a magyar nép szivében? Hiszen önök azt tudják, s különösen önök tudják, kik a jelen kormány t. elnökét akkor is követték, mikor ezen az oldalon ült és ő az ellenzék vezére volt. Ilyen Magyarország élt önök képzeletében, minőt önök most teremtettek? Ez az a magyar állameszme, melyet őseink kihoztak magukkal Ázsiából, melyet megállapítottak ezer év előtt, fenntartottak ezer év alatt, melyért küzdöttek ezelőtt harmincz évvel, s melyért küzdeni fogunk ezen túl is? (Tetszés a szélső balon.) Ez az a Magyarország, melyet önök teremtettek és fenntartanak jelenlegi kabinetével, budgetjével, politikájával, és Boszniájával? {ügy van! a szélső balon.) Nem, t, ház, ha önök elhitetik Magyarország népével, hogy a magyar állameszme önökben él ; ha elhitetik Magyarország népével azt, mit több képviselőtársamtól hallottam, hogy tartsuk meg ezen kabinetet, mert ez legalább valami, ne csináljunk válságot, mert helyökbe nem jöhetne más; ha azt hitetik el Magyarország népével, hogy ezen kabinet és ennek politikája, s az ezen politika által előállott magyarországi viszonyok képezik azon nagy ideát, azon nagy aspiratiót, melyért őseink küzdöttek, és mi is küzdeni fogunk: — akkor, uraim, ezen nép nem fogadni egy fillért sem tovább, s meg fogják látni, hogy az adóvégrehajtó gépezet nem fog működni sokáig, és ha egyszer önöknek sikerül a magyar nép szivéből kiirtani az igazi Magyarország képét? akkor a deficzit nem 30 millió lesz, hanem annak száma sem lesz, mert akkor Magyarország népére csak addig számítsanak, a meddig szuronyaik hegye ér. {Élénk tetszés a szélső bal- és baloldalon.) Azt mondja egyik képviselőtársam, gondolom Láng, hogy oly nagy az apathia az országban, hogy sem a kormánypárttól nem vár már semmit, sem az ellenzéktől. És mintha csak összebeszélés történt volna, hogy a különböző eszmék egymást kiegészítsék, Jókai Mór t. képviselőtársam egy szomorú képet tárt fel előttünk arról, hogy miként bánunk mi nagy embereinkkel. T. képviselőház! Az apathia, azt hiszem, nagy szerencsétlenség és valamennyien meg vagyunk győződve arról, hogy alkotmányos országban nehéz és válságos helyzetben, ha a nemzet egyes rétegeit közöny lepi meg, ez mindig nagy bajnak a symptomája és nagy szerencsétlenség. De hozzá teszem, hogy én azt is nagy szerencsétlenségnek tartom, ha csakugyan igaz volna, a mit Jókai t, képviselőtársam mondott, hogy mi nagy embereinket eltemetjük, és mindennap megöljük és úgy bánunk nagy embereinkkel, hogy nekünk ma már nagy embereket faragni nem is lehet. Én ugyan azt hiszem, hogy talán olyan nagy embereket, a minőket ő képzel, faragni lehet; {Derültség a szélső balon) de kétlem azt, hogy azok igazán oly nagy emberek legyenek, hogy azok nagysága egy ekkora országhoz képest is megálljon, minő Magyarország, s ily nyomorult viszonyok közt is kitűnjék, minők a mieink. Nem kérdem én Jókai t. képviselőtársamat, hogy kit értett nagyjaink, az élőket értette-e, vagy a megholtakat? a t. pénzügyminister urat-e, vagy a kereskedelmi minister urat, a kik ezen költségvetéshez már hozzá szóltak ? {Elénk tetszés és derültség a bal- és a szélső balon.) Bocsánatot kérek, én ezzel nem tréfálkozni akartam, mert nekem azt kell hinnem, hogy a ki a kormány tagjai közül részt vesz a mi tanácskozásainkban nemcsak akként, hogy a piros székekre ül, hanem akként is, hogy minket felvilágosítani törekszik aggályainkban, és a mi nézetünkben téves volna, abban eligazít, a mit meg is köszönünk, s ha kétségbeesnénk a jövő iránt, fölvidámít — ismétlem, ha nemcsak azért jönnek ide a minister urak. hogy rajtunk és beszédeinken gyönyörködjenek, s kétségbeeséseink fölött mulassák magugokat, hanem azért is, hogy ne csak otthon dolgozzanak, a mint Prileszky t. képviselőtársam mondta, hanem itt is tegyenek valamit: akkor azt gondolom Jókai t. képviselőtársam az államférfiúi nagyság elementumai közé azon [körülményeket is sorolja, hogy ha itt a pénzügyminister urnak és a kereskedelmi minister urnak bátorsága