Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-71

jgg 71. országos filét volt, sem oly nagy hűséggel, mint azt kellett volna, nem végezte. Fog-e sikerülni a megszava­zott 100 millió avagy csak a 74-ik évi kincs­tári utalványok beváltását az aranyjáradék kötvé­nyek kibocsátása és darusítása által realisálni, nagyon kétséges; ha a börze értesítőjének hinni lehet, ez azt mondja, hogy a financz - világ erő­sen ragaszkodik azon meggyőződéséhez, hogy elébb-utóbb, de mindenesetre jelzálog - kölcsön fog köttetni, hogy maga a Eotschild consortium is ide törekszik, mert ennek érdeke is ezt kí­vánja, mivel nem szeretné a magyar arany-jára­dék devalválását. Itt t. ház elmondhatjuk azt, hogy állíthatunk fel rémeket, mint Máriássy képviselő ur monda, festhetjük pénzügyi hely­zetünket a legrózsásabb színben, de a pénzvilág nem szavak, hanem tények és adatok után indul, mert igen érzékeny tapintó szálai vannak, (ügy van! a szélsőbalon.) Mielőtt azonban tovább mennék, azt kérdem, hogy hol található fel ezen visszás állapot meg­fejtéséhez a kulcs? Én azt hiszem, hogy ott és abban, hogy a kormánypárt egy része tartózko­dik és hallgat, mert hallgatni arany, más részét pedig még mindig a személyes bizalom bűvös hatalma tartja lekötve, a mi mindenesetre nagy politikai hiba, több mint bűn. A jelenlegi alkot­mányos formák között nem szükséges, hogy bír­junk a régi görögök bátorságával, a kik sok­szor higgadtan és teljes nyugodtsággal írták a cserépre kitűnő polgártársaik neveit, hogy azokat, ha csak egy időre is, eltávolítsák, nehogy sze­mélyes tekintélyük és befolyásuk a közszabad­ságnak kárára legyen, Ez most nem szükséges, elég, ha az ország valódi érdekét a személyes bizalomnak alá nem rendeljük ; ha a félelem és tartózkodás le nem köti nyelvünket az Ítélet komoly kimondásában, és ha a képviselők valósággal megtanulták a köz­véleménynek, aggodalomnak, szükségnek és ér­zületnek képviselői lenni. (Helyeslés a szélsőbal­oldalon.) Ezen közvéleménynyel pedig minden államférfinak, különösen pedig a képviselőnek szükséges számolni. Mielőtt befejezném beszédemet, én is meg­emlékezem Grünwald Béla és Dárday Sándor képviselő urakról, de egészen más szempontból, mint azok, a kik előttem szólottak. Én jogosult­nak látom azon nézetnek kijelentését, melyet a képviselő urak vallottak. De minthogy ez ma nincsen napi renden, ezt bővebben tárgyalni nem lehet. De nem is erről, hanem azon modorról és hangról akarok szólani, a melylyel Dárday S. képviselő ur a megyékről szólott {Halljuk! Háti­juk!) Ez engem bántott és azt hiszem, bántotta és sértette mindazokat, kik még bíznak a me­gyék önkormányzatának életrevalóságában, hisz­nek a megváltozott viszonyok köztt is a megye (BTHár 2í. 187». folytonos megújhodási képességében, (ügy van! ügy van! a szélső baloldalon.) Ezen vád nem illeti Grünwald Béla t. képviselőtársamat, mert ő egész tisztelettel emlékezett meg az általa úgynevezett régi municipalis Magyarországról; kiemelte a municipiumoknak azon erős küzdel­mét, a melyet egy ellenséges államhatalommal folytatva, megvédték a nemzetiséget, a szabad­ságot és az alkotmányt. (Helyeslés a szélső bal­oldalon) De Dárday képviselő ur mintegy lenéző kicsinyléssel a megyei autonómiát merő illusió­nak nevezte. Ugy állanak előtte a megyék, mint az ódon kastélyok mellett az üres nagy grana­riumok, melyekbe többé sem szemet, sem dézsmát nem visz senki. Megengedem, hogy azon politi­kai iskola, melyhez a képviselő ur tartozik, magasabb ideálokért lelkesedik, magasabb aspi­ratiókat táplál; de mégis azt mondom, hogy meg­érdemelték volna és megérdemlik ezen munici­piumok, ha még pusztán romokban állanának is, hogy az utódok ahoz kegyelettel közeledjenek. (Ügy van! ügy van! a szélső baloldalon.) Ezzel bevégzem beszédemet és azt jelentem ki, hogy a költségvetést nem fogadom el átalá­nosságban a részletes tárgyalás alapjául; nem fogadnám el még akkor sem, ha ezen pártnak eljárása a múltban az lett volna, hogy megsza­vazta a költségvetést általánosságban az ország­nak, de nem a kormánynak; mert ezen költség­vetésben a boszniai occupatióra fordítandó költsé­geket ott látom, ezeket pedig, valamint Bosznia occupatióját a képviselőház tüzetesen nem tárgyalta, hanem az csak mintegy lopatott részint a válasz­feliratba, részint a kölcsönről szóló törvénybe ; pártolom Simonyi Ernő képviselőtársam határozati javaslatát, és esetleg azon határozati javaslatot, a melyet^b. Simonyi Lajos t. képviselőtársam bea­dott. (Élénk helyeslés és éljenzés a, bal- és szélső' bal­oldalon) Lázár György: T. képviselőház! Nem volt szándékom a költségvetés tárgyalása alkal­mából szót emelni, mert úgy véltem, hogy ha gyakran hivatkozunk Angliára, mint példány­képre, kötelességünkbea áll az is, hogy az angol legfőbb elvét kövessük, t. i., takarékoskod­junk az idővel, mert az idő pénz. (Zaj. Halljuk!) De miután a szabadelvű párt tagjai a további vitától tartózkodnak, vagy az előbb említett elv miatt, vagy talán azért, mert a szőnyegen lévő tárgyat 10 napi tanácskozás által teljesen ki­merítettnek tekintik: engedje meg a tisztelt ház, hogy szíves türelmét egy pár perezre igénybe vehessem, mit teszek egyrészről azért is, nehogy a szabadelvű párt beállott hallgatásából a tisztelt ellenzék újból azon már megszokott következte­tést vonja, hogy a kormány mellett már saját pártja sem szólal föl. Sok és fényes szónoklatokat volt alkalmunk

Next

/
Thumbnails
Contents