Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-69

69. országos ülés ftbmár 5-2. 187Í). 147 birtoknak subhastatiója, vagy más, látszólag szabad kézből történő eladások, melyek tulajdonképen, ha a dolog végére jártaik, kényszerű eladások, lassankint előkészítik azon eredményt, hogy a föld, melyet őseink verőkkel szereztek, a mienk többé ne legyen, hanem egy helyünkbe lassankint betolakodó idegen elemé. (Ugy van! Ugy van! Igaz! a bal- és a szélső baloldalon.) Midőn a betegség ijesztő mérveket ölt, midőn a magyar nemzet egész anyagi léte van kérdésben, és mi azt kérjük, hogy a parlament válaszszon bizottságot, mely albizottságokra oszolva, küldötteket megbízva, hogy kimenvén a vidékre, az érdekelteket kihallgassák, az adatokat összeszedjék, szóval a nemzetnek száját megnyissák, (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon. Mozgás a jobboldalon) hogy szóljon bajairól világosan, részletesen: ha ily körülmények köztt ez, t. ház, nem tekintetik egyébnek, mint ellenzéki maneuvrenek; ha az ily bajokra való figyelmeztetés a t. többségnek padjain csak gúnymosolylyal találkozik, (Élénk tetszés a baloldalon) akkor nagyon értem azt, ha e ház iránt, melyről Jókai t. képviselő ur azt monda, hogy szerény kunyhó ugyan, de tiszteljük, mert a mi házunk, ha mondom, ezen ház iránt minden tisztelet és kegyelet,^ minden vonzódás a nemzet szivéből kihal, (Elénk ellenmondás a jobból iálon) hozzá teszem, azért, mert_ ily körülmények köztt azt meg is érdemli. [Elénk helyeslés <'s taps a baloldalon.) Hasonló kutatást igényelnek az ipar állapotai. És arra nézve, hogy mi tulajdonkép nem ismerjük az ország viszonyait, csak egy frappáns példát hozok fel. Midőn a házi ipar-egyesület keletkezett, első feladatának tekintette körülnézni, hogy mely iparok léteznek még házilag kezelve az országban? És daczára annak, hogy e házi ipar-egyesületben volt kormányférfiak is ülnek, valóságos meglepetést idézett elő azon eredmény, melyre az egyesület jutott s mindenki azt mondta, hogy nem is sejtette, hogy annyi csirája létezik az ország különböző megyéiben az egyes iparágaknak. Ezen előzményhez képest jogosan várom, hogy a kutató szem bizonyára még sok irányban ily meglepetést fog találni. És ha az ily elhagyott csirákat, melyek összessége utóvégre is egy részét képezi a nemzet közgazdasági életképességének, ismeretlenségükben és sötétségükben kihalni engedjük, akkor egyszerűen tönkremenni hagyjak a tulajdonképeni közgazdasági életet, se többet, se kevesebbet. (Élénk helyeslés a baloldalon és szélső' baloldalon.) Azt pedig állítom, hogy közgazdasági politikának kezdeményezéséről az országban szó nem lehet addig, mig ki nem kutattuk, melyek a mi közgazdasági organismusunkon rágódó bajoknak talajdonképeni általános kútforrásai? Melyek azon termelési, ágak, melyek bizonyos fejlődhetést ígérnek? Milyen a mi eddig hozott törvényeink és intézkedéseink befolyása ezen vagy amazon termelési ág virágzására vagy hanyatlására? Melyek tehát azon törvények, melyeket módosítani és melyek azok, melyeket alkotni kell? S utóvégre, melyek a közgazdaság előmozdításának azon közigazgatási módjai, melyekre a nemzeti termelésnek egyes ágai rászorulnak? Mig ezt nem tudjuk, a közgazdasági politika lehetősége sem forog fenn; ezt pedig tüzetesen és rendszeresen nem tudja senki. Midőn tehát az első lépést megtettük egy ily parlamenti nyomozás megindítására, megtettük az első lépést arra, hogy létesüljön az, a mit eddig teljesen nélkülöztünk; daczára annak, hogy ezen kormány és ezen t. párt négy év óta jól megfér egymással: következetes közgazdasági politika. Mert a mi eddig e házban annak neve alatt pertractáltatott, nem volt egyéb, mint az ország egyik érdekének a másik utáni feláldozása különböző politikai momentumok hatása alatt, (lilénk helyeslés a. bal- és szélső balon.) Én tehát azt hiszem, hogy a párt, melyhez tartozni szerencsém van, Simonyi Lajos tisztelt képviselő ur indítványa által megfelelt azon kötelezettségnek, melylyel mindnyájan e házba léptünk ; megfelelt azon felhívása által, hogy a kormány hiányzó initiativáj át a parlament pótolni igyekezzék; még pedig iparkodott megfelelni annak oly alakban, hogy az eredmény elérhetése lehetetlenné ne tétessék; iparkodott annak megfelelni, — hivatkozom e tekintetben az indítványozó ur indokoló beszédére — a támadás, az ellenzéki színezés majdnem túlgondos kerülésével. Mindez azonban nem használt, úgy látszik semmit. Ugyanazon merev elutasítással találkozott az ö:iök padjain az initiativának ezen neme, melylyel találkozhatott volna a legsubjectivebb támadás. Midőn ma Önöket felszólítjuk, hogy, mellőzve azt, ki a hibás a múltban, együtt tanácskozzunk a létező bajok orvoslásáról: nemcsak viszhangra nem találunk, de nem emlékszem, hogy valaha parlamenti vita lett volna, legalább e házban, melyben az ellenzék a kormánypárt padjairól oly direct, oly érdes és oly szenvedélyes támadásnak lett volna kitéve, mint a minőt e tárgyalás alatt tapasztaltunk épen akkor, mikor a tiszta objectivitás terére léptünk. Valóban sajátságos! Mikor mi megtámadtuk önöket uraim, meglehet szenvedély]yel, meglehet hévvel és mindazon erélyljel, melyet a támadásba fektetni képesek voltunk, akkor önök mélyen hallgattak. De úgy látszik, azóta meggondolták magokat; hasonlóan azon szinház-látogatóhoz, ki a színdarab komikus részleteit akkor érti meg, mikor a szomorú rész jön, és a szomorúkat 19*