Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-66

94 66. országos ülés február 19. 1879. flagratió esetén ki lesz szövetségesük, melyik állam lesz barátjuk, s mikor válik az ismét ellenségükké. Ez az általános bizonytalanság, ez a chaos oka annak, hogy egész Európában az üzlet pang, az ipar és kereskedelem földön fekszik, hogy azon milliárdok, melyek a vasutakba vannak fektetve, meddőkké vannak téve. Ezen baj okát igen jól kitaláltuk mi, kik legközelebb voltunk hozzá: magyarok. Az ellenzék részérői azért lett annyi interpellátió, népgyűlés, határozati javaslat eszközül hozva, hogy ezen hatalom korlátai közé visszaszorittassék. És én nem emlékezem reá, hogy innen a kormánypárt padjairól valaki ezen nézet megczáfolására vállalkozott volna. (Ugy van!) És ez oka minden bajnak. (Helyeslés.) Az volt a baj, hogy e nézetben a mi magyarországi szabadelvűinket és ellenzékünket nem gyámolította semmiféle más országnak és nemzetnek szabadelvű pártja. Angliában épen a szabadelvűek voltak azok, kik nem is a béke, de egyenesen a mellett agitáltak, hogy Oroszországnak teljes joga van Európa békéjét megzavarni. A kik a mi nézetünkön voltak Angliában, azok a toryk. Olaszországban szépen elfelejtették, hogy Magyarországon is szabadságra vágyó nemzet van s azt mondták, hogy ha olyan nagyon szeretjük a törököket, hát menjünk ki velük együtt Ázsiába. A világ minden nemzete az orosz-török háborúnak kezdete óta a mi nézeteink ellen az orosz mellett volt. Ki volt velünk? Olaszországban a római pápa (Derültség) és egész Európában az ultramontánok. (I)e7-ültség.) A világ minden nemzeteinek szabadelvű pártjai közöl egyetlen egy osztozott a mi nézetűnkben, s ez az orosz szabadelvűek páríja. Valóban tisztelettel kell megemlékeznem azokról a nemes, derék férfiakról, a kik a diadallal hazatérő triumphatorok kocsija előtt azt merik kiáltani: „Ne idegen népeknek vidd ki a szabadságot, vidd meg azt saját nemzetednek" s kik nem irtóznak azon társaik nyomdokaiba lépni, kiket a despotismus a jégpokolba, Szibériába száműzött és ez elrettentő nyomdokokban is azt kiáltják: „nekünk magunknak kell a szabadság, ne az idegen népeknek vigyétek azt!" Valóban szükség volt rá, hogy itt a magyar parlamentben kifejezést nyerjen azon nézet, hogy nem az orosz nemzet, nem a szláv nemzetiség talál itt bennünket mindnyájunkat hadrendbe sorakozva maga ellen, hanem igen is a subversiv despotismus, az a byzanezi politika, mely határain belül minden népeket elnyom és határain kivül minden népeket fellázít. (Tetszés.) Ez a mi ellenségünk; de nem a nemzet, mely maga is szabadság után sóhajtoz. (Helyeslés.) Most már Európa többi nemzetei is és különösen kormányaik kezdik észrevenni, hogy hol van a baj kútforrása; most már látják, hol van az a pestis-fészek, a honnan a leggonoszabb pestis, a nyomorúság terjed ki Európa minden országára. Ott van már ez a pestis a fővárosokban mindenütt, s rettentőn nyilatkozik. Ez nem némítható el sem a hírlapok confiscatiójaival, sem a képviselők rendszabályozásával ; az éhségnek nincs magas politikája, annak egyedüli ezéíja: mindennap kielégítve lenni, s ezzel le kell számolniuk a kormámányoknak. Nem új tartomány, hanem a saját népeik kielégítése: ez a czél. (Helyeslés balfelöl) Észrevették ezt az európai kormányok már akkor, midőn a berlini kongressusra egybegyűltek és ott elhatározták, hogy Oroszországot a maga határai közé visszaszorítsák; észrevették, hogy ez az a baj, a mely ellen kordont kell húzni, ez ellen kell a quarautainákat felállítani, nehogy elterjedjen a nyomor egész Európában. Hiszen mennek is már vissza. Nagyon lassan; de mennének, ha menettetnének, gyorsabban is. S én nem tartózkodom kimondani, t. ház. hogy itt van a 11-ik óra, midőn a kormányoknak, midőn nekünk és a mi országunk kormányainak el kell határozniok magokat [Derültség balfelöl. Halljuk! Halljuk!) vagy arra, hogy egész Európa egyetértő segélyével kényszerítsék Oroszországot a béke visszaadására ; kényszerítsék, hogy menjen haza és gyógyítgassa a saját sebeit, minket pedig engedjen dolgozni és a magunk ipara utján megélni tisztességesen. Ha ez nem sikerül, akkor tartozunk választani azt, hogy bizonyítsuk be, mi oka van Magyarországnak és Ausztriának nagy államnak lenni e helyen, mi oka egy millió katonát tartani és évenkint száz millió irtokat kiadni hadiköltségekre? (Tetszés.) Vagy ha sem az egyik, sem a másik nem välasztatik, ha Európa államai eltűrik azt, hogy Oroszország az ő népeiket folytonosan éhségcurára kényszerítse, és bennünket magunkra akarnak hagyni, — hát hiszen mi legtovább kitartjuk — hanem akkor válaszszuk a harmadikat: bocsássuk haza hadseregünket, menjen haza szántani-vetni, a tábornokok menjenek professoroknak, mi pedig lássunk utána a szövőszékeknek, az iparnak és a deficitünk elenyésztetésének. E három közül vagy az egyiket, vagy a másikat, vagy a harmadikat választani kell: arra itt a tizenegyedik óra! De az a tizenegyedik órára való hivatkozás, engedje meg a t. ház, szól a mi t. ellenzékünknek is. Ha mi valamely komoly actióba akarunk belelépni, ily összeveszéssel, mint a mostani, nem kezdhetjük azt. Nekünk ott, mint a 306 Fabiusnak, együtt, egy csoportban kell megjelennünk, és együtt ott maradnunk. (Felkiáltás balfelöl: Tessék ide jönni!) Ezt a tekintetet bocsássanak meg önök, eddig nagyon sokszor, most talán utoljára