Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.
Ülésnapok - 1878-59
406 * 9- országos üléi « indítvány jött szavazás alá, hanem az oly indítvány volt, mely e tárgyat a bizottsághoz visszautasítani kivánta. És erre nézve csakugyan én magam is azon véleményben voltam, hogy először azon indítványt kell tárgyalás alá venni. Gr. Nemes Nándor: A házszabályok 151. §. ezt mondja: „a ház a tárgyat a bizottsághoz vissza vagy az osztályokhoz, vagy külön bizottsághoz utasíthatja, és végleges elhatározását felfüggesztheti." Hát méltóztassanak meggondolni, hogy a végleges elhatározás felfüggesztése miként eszközöltethetik, ha a t. elnök ur propositióját elfogadjuk. {Közbeszólás jobb felől : Sehogy ! Derültség.) Simonyi Ernő: T, ház! Én azt hiszem, hogy tényleg mindegy ebben a kérdésben, akár hogyan történik a szavazás, én tehát arra kérem a t. házat és a ház t. elnökét, méltóztassanak egy szabályt megállapítani és következetesen ahhoz tartani magukat, mert csak most alig néhány napja, emlékeztetem a t. elnök urat, mennyi hévvel és ékesszólással ajánlotta épen az ellenkezőt, és azt a ház el is fogadta. Tehát méltóztassanak positivitással megállapítani valamit, nem pedig minden ülésben ellenkezőleg eljárni, mert ez sem a ház méltóságával, sem a tárgyalás rendjével meg nem egyezik. {Helyeslés balfelöl.) Elnök: Én csak véleményt mondok a fölteendő kérdésről; a ház elhatározása folytán történt mindig a szavazás, úgy kell történnie most is, s ha a ház el nem fogadja javaslatomat, akkor a házat kell megkérnem, hogy határozzon a kérdésben. {Helyeslés.) Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház ! Én tökéletesen tisztában vagyok magammal az iránt, hogy az idézett esetek nem analóg esetek a mostanival. Ha tehát az elnök ur a házszabályok szerint akar eljárni, a kérdést másként nem is proponálhatja. {Igaz! ügy van jobbfelöl). De egyet értek abban Simonyi Ernő képviselő úrral, hogy a dolog lényegében mindegy, akárhogyan tor ténjék a szavazás. Ha tehát a ház szívesebben szavaz aként, hogy ugyanazon egy dolgot eldöntse kötszerre, mint egyszerre, ám legyen, de én azt gondolom, hogy maga a kérdés feleit ne szavazzunk. {Helyeslés.) Elnök: Én a kérdést továbbra is úgy javaslom, a mint előbb bátor voltam javasolni: elfogadja-e a ház az 1879. évben hitelművelet utján fedezendő államkiadásokról szóló törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául a pénzügyi bizottság szövegezése szerint; igen vagy nem? {Igen! Nem!) Jelentem a t. háznak, hogy több oldalról adatott be hozzám jegyzék, melyben névszerinti szavazás kéretik. Az elsőben br. Bánhidy Béla február 7. 1879. és társai, a másodikban Verhovay Gyula és elvtársai kérik a névszerinti szavazást. Hasonlóképen a gr. Lónyay Menyhért indítványára is kéretik névszerinti szavazás Szájbely Gyula és társai részéről, E szerint névszerinti szavazás fog történni. Először a betűt húzom ki, {Megtörténik) az 0 betű kezdi a szavazást. Az ülést 5 perezre felfüggesztem. {Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, a szavazás meg fog kezdetni. A szavazók névjegyzékét Beőthy Algernon jegyző ur fogja felolvasni; az „igen"-nel szavazókat Horváth Gyula jegyző ur, a „nem"-mel szavazókat Molnár Aladár jegyző ur, a távollevőket Antal Gyula jegyző ur fogja feljegyezni. A szavazás megkezdése előtt' még egyszer fel fogom tenni a kérdést: Elfogadja-e a t. ház az 1879. évben hitelműveletek utján fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, a pénzügyi bizottság szövegezése szerint? Beőthy Algernon jegyző {olvassa a névsort) : Igennel szavaztak: Hg. Odescalchy Gy., Ordódy Pál, Ormai Károly, br. Ozsegovics Lajos, Pap Lajos, Paider Tivadar, Péchy Jenő, Péchy Tamás, Perczel Béla, Perczel László, Plachy Tamás, b. Podmaniczky Frigyes, Pongrácz Lajos, Pór Antal, Prepeliczay Gyula, Prileszky Tádé, Probstner Arthur, Prónay József, Pogány Károly, gr. Pejacsevich A., Rakovszky György, Rakovszky István, Hácz Athanáz, id. gr. Ráday G., ifj. gr. Ráday Gedeon, Rohonczy Gedeon, b- Rudics József, Sánta Lajos, Schäffer Antal, Schreiber Peremez, Simó Lajos, Stojkovics Péter, Stoll Károly, Sváb Károly, Szabó Imre, Szabó Marion, gr. Szapáry Gyida, Szathmáry Miklós, Szeberényi Gusztáv, Szende Béla, Szeniczey Ödön, Szerb György, Szdágyi István, Szirmay Ödön, Szitányi Bernát, Szlávy József, Szlávy Olivér, Szontágh Pál {nógr.), Szögyény László, Tanárky Gedeon, Taray Andor, gr. lelei.i Géza, Teleszky István, Tibád Antal, Tisza Kálmeín, Tisza Lajos, Tisza László, Tóth Vilmos, Trefort Ágoston, Urbanovszky Ernő, br. Üchtritz Zsigmond, Várady Gábor. Vécsey Tamás, Végh Aurél, Vizsolyi Gusztáv, Vladár Ervin, Wielemd Arthur, b. Wodianer Albert, Vuscsics József, Zalay%lstván, Zakó Sándor, gr. Zichy Ágost, gr. Zichy Ferraris Viktor, Zsámbokréthy József, Zdgmondy Vilmos, Zsilinszky Mihály Zsíros Lajos, Andaházy Pál, Andrássy Gyula, Andrássy Mihály, Antcd Gyula, Ápáthy István, Babics István, Baross Gábor, Bausznern Guidó, gr. Bánffy Béla, b. Bánffy László, Beőthy Algernon, Berke