Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.
Ülésnapok - 1878-29
28 29. országos ülés november SO. 1878. midőn én az illető rendeleteket kibocsátottam, épen nem voltam meggyőződve arról, hogy azon rendeletek törvényellenesek; és épen azért, mert ezen intézkedéseimet nem tartottam és nem tartom törvényellenesnek: — nem forog fenn szüksége annak, hogy azok miatt magamat a t. ház előtt, mielőtt az ügy itt előkerül, igazoljam. (Helyeslés jobbfelöl.) Ma került ezen ügy szőnyegre a somogymegyei kérvény folytán. Somogymegye kérvénye a kérvényi bizottsághoz utasíttatott. A bizottság igen természetesen felszólította az illető ministert, hogy nyilatkozzék, mire én a kívánt nyilatkozatot megadtam a bizottságnak, nemcsak szóban, de írásban is, s e nyilatkozatom ott fekszik az akták közt. Nem lehet tehát azt állítani, hogy a kormány nem nyilatkozott, mert a kormány, t. ház, nyilatkozik minden alkalommal, ha nyilatkozatra fölhivatik. Az említett nyilatkozatban fel vannak sorolva mindazon indokok, melyek a kormányt a rendelet kibocsátására késztették, s ama nyilatkozatban elmondatik az is, hogy a kártalanítás miképen és mi módon fog eszközöltetni. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy nem elég a bizottság előtt nyilatkozni, itt a házban kell a kormánynak nyilatkozni. Tehát itt jelentem ki, hogy igazságos és méltányosnak tartom, hogy szenvedett káraikért az illetők kártalanittassanak; csakhogy természetesen már az egyöntetű eljárás szempontjából is bizonyos módozatot kell megállapítani. Es már a legközelebbi napokban ki fog bocsáttatni azon rendelet, a mely meg fogja határozni, hogy miképen kell a vizsgálatot e tekintetben megejtem és constatálni a szenvedett károkat. És mindazon károk, a melyeket az illetők tényleg ezen fuvarozási szolgálatban szenvedtek, meg fognak téríttetni. (Helyeslés a jobboldalon.) Azt mondja a t. képviselő ur, hogy a mi a bizottságban történik, az nem komoly dolog; íme tehát komolyan, ép úgy, mint a bizottságban, kijelentem ezt a t. ház előtt is. Különben ezen egész ügy tisztázása érdekében azt gondolom, megengedi a t. ház, hogy elmondjam röviden az egész fuvarozási ügy történetét. Nincs sok mondani valóm, s meg fogja engedni nekem a t. ház, hogy mellékes kérdésekre ne terjeszkedjem ki, hanem maradjak szárazon a kérdés melleit. A szükség előállván, Bosznia occupatiója kezdetét vette. Igen természetes, a hadsereget kellett, hogy az élelem és többi hadieszközök kövessék. Erre természetesen fuvar szükséges, és minthogy lehetetlenség, hogy bármely hadsereg is a világon annyira fel legyen szerelve, hogy az ily viszonyok által igényelt mérvű fuvarral teljesen el legyen látva, gondoskodni kellett ezen fuvar előállításáról. Gondoskodott is erről a hadikormányzat, szerzett saját szekereihez más szekereket. De midőn Boszniában az első nem várt és nem remélt események bekövetkeztek; midőn ennek következtében a Brod és Magláj felé induló csapatok a legsürgősebb intézkedéseket igényelték: igen természetes, a fuvarok szüksége oly mérvben növekedett, hogy az oda legközelebb fekvő Horvátország nem volt képes elegendő fuvart kiállítani. Igen természetes, ilyen viszonyok között ilynemű és minden más teher leginkább azon vidéket sújtja, a mely a színhelyhez legközelebb esik. A teher ezen esetben Horvátországra nehezült és mindaddig, míg Horvátország képes volt a szükségletnek megfelelni, szó sem volt más vidékről. Es Horvátország, — ki merem mondani — hazafias készséggel és valóban túlfeszített erővel 23.000 szekeret állított ki. (Éljenzés jobbfelöl.) Midőn azonban többre nem volt képes, előállott — és csak ekkor állott elő azon kénytelenség, hogy a legközelebb eső magyarországi hatóságokhoz forduljunk. Másként én a dolgot nem is képzelhetem. Nem akarok visszamenni a török háborúkra; maradjunk a közelmúltnál. Minden háborúban előfordul ily szükség és a teher azon vidéket szokta sújtani, a mely a háború színhelyéhez legközelebb van. Az osztrák-porosz háborúban igen természetesen, a monarchia alsó vidéke nem adott fuvart, hanem adott Cseh- és Morvaország; az olasz háborúban adott az ama tartományokkal határos vidék. Ezúttal Boszniához, a mi határaink voltak legközelebb, s így igen természetes dolog, a fuvarokat csak innen lehetett kiállítani. Azt kérdi a t. képviselő ur, hogy volt-e szükség ezen kocsik kiállítására? Feleletem erre az, hogy volt. A hadügyi kormányzat kijelenté, ! hogy okvetlen szükséges a fuvarok kiállítása, | mert máskép a csapatokat élelmezni és egyéb szükségletekkel ellátni nem lehet, s ha ez nem történik meg, beállhat a veszély. Ily körülmények között még akkor is, ha ezt törvény hiányában a törvényes gyakorlat határozottan tiltaná, nem habozom kimondani, hogy kötelességemnek tartottam volna, bármiiyen szigorú felelősség terhelt volna is, megtenni a kellő intézkedéseket arra, hogy megmentsem a zászlót, megmentsem a sereget, mely ott van és mely a miénk, (Élénk helyeslés jobbfelöl.) A szükség tehát megvolt; de én nem csupán ezen szempontból indultam ki, hanem kissé komolyan gondolkoztam a dolog felett. Nem mentem három századra vissza, hanem kerestem, vájjon az újabb időkből van-e erre törvényes alap? Meggyőződésem szerint, ha nincs is erre törvény, de maga az eljárás törvényszerű. (Helyeslés jobbfelöl.) Nekünk katonai ügyekben törve-