Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.
Ülésnapok - 1878-41
41. orsíágos ülés deczember 21.1878. 219 a meddig ez máskép fog szabályoztatni; tehát mondom, ezeket az érveket, melyek ez indokolásban a mellett felhozattak, hogy a német birodalommal kötött szerződés még egy esztendeig meghosszabbíttassák, oly csekély jelentőségüeknek mondani nézetem szerint nem lehet. Általán véve szokás a múlt pénzügyi politika következményének tüntetni fel azt, hogy a tarifaegyezmények más államokkal ezúttal nehezen köthetők. Ez, t. ház, a kor szellemében van. Köztudomású dolog, hogy hosszú időn át és jelenleg is két áramlat volt és van a kereskedelmi politikát illetőleg. Az egyik a szabad kereskedési, a másik a védvám-irány. A szabad kereskedelmi politikának hívei nagyobb súlyt helyeznek felfogásom szerint a polgárosult államokban az egyéni viszonyokra; a míg a védvámrendszer követői a nemzeteknek, országoknak, mint politikai egységeknek kifejlesztésére fektetnek nagyobb súlyt. Régebben, ezelőtt 30 — 40 évvel, egész határozottsággal birt a szabad kereskedelmi rendszer ; mondhatni, különcznek, a világtól elmaradottnak, kellőleg nem tájékozottnak tekintetett az, ki a védvámrendszer hívének merte magát vallani. Inkább kész volt valamely állam saját financziális hasznának egy részét feláldozni, hogy tarifa-engedményeket nyerhessen, és a tarifa-egyezményeknek, szerződéseknek korszaka virágzott. Most azonban más iránya van az áramlatoknak, t. i. a védvámrendszer emelkedése. Hogy helyes-e vagy helytelen : annak vitatása, nem tartozik ide; de áll az, hogy sokkal nagyobb nehézséget gördítenek széles e világon az egyes tarifa-engedmények elébe és inkább elzárkóznak és saját érdekeiket az által vélik biztosítani, hogy önállólag állapítják meg tarifáikat, a helyett, hogy e tekintetben egyezményre lépnének és engedményt adnának a szomszédoknak. Hogy e tekintetben a közvélemény mikor éri el a helyes felfogásnak niveauját és mikor csapja a szenvedély innen is, túl is a szélsőségre, igen nehéz méghatározni; de annyi áll, hogy most e perezben és a legközelebbi években kétségkívül nehezebb lesz tarifa-szerződést kötni, mint volt eddig. És ezt ne méltóztassék sajátlagos állásunkból kimagyarázni; ne a magyar kormány felfogása következményének róni fel. Ez az időnek felfogása-, irányzatában, szellemében fekszik. Miután ezen megjegyzéseket voltam bátor tenni, csak azon két indítványra fogok még nyilatkozni, melyeket a központi bizottság előadója, Baross t. képviselő ur előterjesztett. Az egyik vonatkozik arra, hogy a tarifa-szerződések megkötése mint óhaj fejeztessék ki a ház által. Én magam egyénileg' — eltekintve attól, hogy mit tartalmaz e tekintetben vagy mit tagad meg, határozottan azon nézetben vagyok, hogy semmi theoretikus tétel az életben megtestesítve előttünk concrét alakban meg nem felel. {Helyeslés jobbfelö'l.) A mi czélszerű, helyes, azt mindig saját viszonyaink tanulmányozása mellett annyiban, a mennyiben szükséges és elkerülhetlen, kell megtenni. {Helyeslés jobbfelöl.) így volt Anglia, mely hirdette a szabad kereskedés tanait évtizedeken, hogy ne mondjam századokon keresztül; s a mely tényleg azt akkor is annyiban gyakorolta, a mennyiben hasznos volt. Én bizonyos körülmények közt a tarifaszerződés megkötését helyesnek, szükségesnek és czélirányosnak vélem s ha nem megy tovább a ház nyilatkozata, éhez a kellő formához, mint óhajtás kifejezéséhez szívesen hozzájárulok; de ha a megkötést illetőleg nyilatkoznék a ház, azt már veszedelmesnek tartanám, az esetben tudniillik, ha a háznak nyilatkozata egyszersmind utasítást tartalmazna, hogy okvetlenül kössön a ministerium tarifa-szerződéseket; meri ez az alkudozások folyamában a kormány kezeit megkötné s rendkívül hátrányos állásba tenné azokkal szemben, kikkel alkudnia kellene. A mi azt illeti, hogy egy szakbizottság küldessék ki, mely a vám- és tarifa-szerződési kérdéseket előzetesen megvitatja, a háznak jelentést tegyen, ezt én magam is gyakorlatinak tartom; és annálinkább, mert ez a múlt években eddig is alkalmazásban volt, éhez szívesen hozzájárulok. Már aztán, annak kimondása, hogy mikor történjék a választás, vagy hogy hány tagból álljon e bizottság, ez kisebb fontosságú én előttem; habár azt, hogy sok tagból álljon az ilyen bizottság, valami gyakorlatinak nem tartom. Fennmaradna még e mellett mindig a háznak azon joga — a mint a központi bizottság t. előadója jelezni méltóztatott, — hogy azt, a mi a szakbizottsági munkálkodás folytán beterjesztetett, vagy közvetlenül a házban, vagy az osztályokban tárgyalja. Én a t. ház idejét továbbra igénybe venni nem akarván, eonstatálhatom azt, hogy a különböző felfogások szerint is maga a törvényjavaslat elfogadandó s annak elfogadását magam is kérem. {Helyeslés.) György Endre: Teljesen elfogadom, tisztelt ház, a minister urnak azon tanácsát és — megvallom — általa is pontosan követett — példáját, miszerint a jelen szerződés tárgyalásánál nem tekintheti feladatának, a múlt közgazdasági tényekre hivatkozni. Nem is szólaltam volna fel, ha gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam nagyobb részben, nem mondom kizárólag, de nagyobb részben a múlt tényeivel nem foglalkozott volna, s nem azokból merítette volna főleg érveit. 28*
