Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-39

176 39. orsíágog ülés tLeezember 19.1878. Nem értem azon kivül, mi sürgősség van e dologban. Vagy már alkudozásokba bocsátkozott a t. pénzügyminister ur a bankárokkal s tudja mai nap, mily áron fogja eladni azon aranyjáradékot, t. i. 81 V2V0-011 alól: de akkor miért nem ismeri azt kötelességének azt nekünk előadni? Ezen esetben a ház igent vagy nemet fog mondani. Vagy nem tudja ezt. Kérdem, használ-e az állam hitelének s a pénzügyminister úrhoz intézem a kérdést: hiszi-e, hogy ez használ azon műveletnek, melyet végre akar hajtani, ha országvilág előtt kijelentjük, hogy felhatalmazzuk a pénzügyministert, hogy bármily áron adja el az ; aranyjáradékot? Nem erősebb-e állása azon consortiummal szemben — bái'melyik legyen az — a mikor hivatkozhatik arra, hogy a multban keze meg volt kötve 81 Vs%-al, ez idő szerint semmiféle újabb megbízást nem kapott; arra tehát, hogy nyugodtan léphessen a törvényhozás elé, kell, hogy lehetőleg ezen árron túl, de mindenesetre j ez árron a járadékot eladja. Nem sokkal roszabb e helyzete, a mikor az a bankár, vagy consortium hivatkozhatik arra: hisz téged maga a törvényhozás abba a helyzetbe tett, hogy azon áron adhasd el, a melyen tetszik. Azt fogja mondani a t. minister ur, hisz csak nem teszik fel rólok a képviselők, hogy nem a legjobb árron fogják eladni. Erre ismét kénytelen vagyok bocsánatot kérni; én hajlandó vagyok a legjobbat feltenni a t. miisister urakról; méltóztassék elhinni, hogy én sehogy sem hiszem azt, hogy önök gyönyört lelnek abban, hogy az országot károsítsák: de mint képviselő nem Ítélhetek, nem szavazhatok a magam impressiója ellen, vagy rokonszenvem szerint, hanem ítéletemet, szavazatomat kell adnom azon tapasztalatok után, melyeket én e házban magamnak gyűjtöttem. Ezen tajjasztalatok közül pedig, t. ház, engedjék meg, hogy csak egyre emlékeztessek, arra t. L, hogy midőn 1876-ban az aranyjáradék-kölcsön kérdése tárgyaltatott, szintén mondta valaki, hogy mi szeretünk insinualni •— ép ugy mint tegnap nekem mondta a ministereluök ur — történt akkor, hogy egy barátom, ki e tekintetben lehetőleg még gonoszabb nálam is, Simonyi. Ernő képviseli) ur, azon gyanújának adott kifejezést, hogy az első kibocsátású 80 milliónyi kölcsön második fele talán még sem fog épen azon áron kibocsáttatni, melyet a törvény rendel; hogy akkor mit teszünk s hogy megtörténhetik az, hogy nem ép arra a czélra fordittatik, melyet a törvény mond. Akkor — emlékszem rá, s ha parancsolják felolvasom a naplóból — az akkori pénzügyminister rettenetes indignatióval kelt ki ellene; azt mondotta, hogy t. barátom olyanokat mer mondani, a melyek, ha valók lehetnének, Magyarországon minden becsületes magyar ember vére felforrna; {Mozgás) annyira tiltakozott e feltevés ellen, hogy akadhassan valaki, ki képes legyen azon második 40 millió aranyjáradékot olcsóbban eladni, mint 81 Vi árfolyamon, vagy pedig azt más czélra fordítani. És ime megtörtént. Megtörtént az első, hogy t. i., a mit már a t. minister ur is bevall, a törvény által megszabott áron alul adtak el kötvényeket; beteljesült a másik feltevés is; bár még nem tudjuk, hogy milyen czélra fordíttatott a befolyt összeg, mert azt még nem mondta meg a minister ur ; csak azt tudjuk, hogy nem a törvény által rendelt czélra. Pártunk azonban, mint akkor mondatott, nem érvén be az általános vitában szenvedett nagy vereséggel, a részleteknél Simonyi Ernő t. barátom egy speciális indítványt nyújtott be, melyben azt javasolta, hogy ezen pénz még csak ideiglenesen se forclittathassék más czélra. Akkor megint indignálódott a t. pénzügyminister ur, hogy miként lehetne azt magyar ministerről feltenni, hogy azt más czélra fordítja s pláne a törvényben megszabott árron alul. Azt mondja: ;;

az 1875. évi XLIX. t.-cz. fenn fog állani mindaddig, mig az megváltoztatva nem lesz, vagyis ezen törvény alapján Magyarország pénziigyministere, akárki üljön e helyen, fel lesz hatalmazva ezen 80 millió rentét értékesíteni; de 8lV2°/o-on alul nem lesz szabad azt eladni. Ezen korlátig szabad keze van, de ezen korláton túl magyar pénzügyminister nem lehet feljogosítva intézkedni". A t. ház természetesen nem gondolt azon lehetőségre, hogy pénzügyminister lehet még egyszer Tisza Kálmán is, a ki bátor és erős férfiú ; bátor és erős akkor, mikor az országgal és^ a világos törvényekkel kell szembe szállni. (Elénk helyeslés a szélső balon.) Már t. ház, én bocsánatot kérek, ha ilyen kézzelfogható tapasztalatok állanak előttünk, arra nézve, hogy az mind teljesült, a mit önök a multban insinuatiónak neveztek, a mit mi is csak aggodalomképen fejeztünk ki: akkor nincs önöknek joguk azt mondani, hogy mi gyanúsítunk, hanem igenis nekünk van jogunk követelni, hogy adjanak biztosítékot arra, hogy legalább a szentesített törvényeket meg fogják tartani. (Igaz! Ugy van! a szélső balon) Azt mondják, hogy mi azon támadásokkal, melyeket mi a kormány ellen minden ilyen pénzügyi műveletnél intézni szoktunk, ártunk az állam hitelének. En ellenkezőleg azt mondom, hogy akkor ártanánk, ha megmutatnék a pénzvilágnak, hogy maga azon testület, mely első sorban hivatva van az állam hitele felett őrködni, olyan könnyelműen mond ie ellenőrzési jogáról; és akkor bocsát meg mindent, mikor a saját maga által hozott és a király által szentesített törvények megsértetnek. (Igaz! ügy van! a szélső balon.) Miután, mondom, mindezek daczára az én t. barátom Simonyi ur által benyújtott indítvány sem azt nem kívánja, hogy