Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-25

25. orsiágos fiiéi november 25. 1878. 379 Simonyi Ernő: T. képviselőház! En a házszabályokra hivatkozva kérek szót. A házszabályok 212. §-a azt mondja: „A gyorsíróknak és napló szerkesztőjének külön hely rendelendő ; ellenőrzésül a ház naplóbirálókat választ a maga kebeléből." Én nem vonom kétségbe, t. képviselőház, hogy törvényszerűit az előttem szólott képviselő urnak tökéletesen joga volt horvát nyelven szólani, hanem a kik nem értették a felszólalást, nem fogják kétségbe vonni, hogy igen nehéz ítéletet mondani felette, vájjon e beszédben nem foglaltattak-e államellenes állítások. Én hiszem, hogy nem; de azt láttam, hogy a gyorsíró urak közül egy sem jegyzett, valószínűleg azért, mert nem értették. Kérdem tehát, hogyan fog e beszéd a naplóba bejönni, és miként leszünk képesek bírálatot mondani a felett, nem-e hirdettettek-e itt államelleni tanok, melyek azután más lapokba felvétetvén, csakugyan az ország kárára oly következményeket vonhatnának maguk után, a melyeket mi megakadályozhattunk volna, ha értettük volna az előadást; de nem akadályozhatjuk meg, mert nem tudván ellent mondani, az a mi tényleg mégis elmondatik a magyar országgyűlés kebelében, minden ellenmondás nélkül marad. Azon hírlapok, melyek ezen közleményt fölveszik, igen könnyen megtörténhetik, hogy nem fogják elmondani, hogy oly nyelven mondatott, melyet nem ért senki. Kellene tehát mindenesetre nézetem szerint gondoskodni arról, hogy midőn ily beszédek tartatnak, módja legyen a háznak azon beszédek tartalmát ellenőrizni az által, hogy azok legalább a naplóba hiteles magyar fordításba belejöjjenek. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! Nem tudom, ha nem kellene-e a naplóbiráló bizottságot megbízni, hogy jelentést adjon az iránt: miszerint szándékozik ezen esetben eljárni? (Helyeslés.) Ha méltóztatik a t. ház jóváhagyni, a naplóbiráló-bizottság utasíttatnék, hogy jövőre hasonló esetre nézve véleményt mondjon s jelentést tegyen az iránt, hogy miképen szándékozik ezen esetben eljárni ? (Helyeslés.) Papp György: Mielőtt a szőnyegen levő igen nagy fontosságú válaszfelirati vitában adandó szavazatomat indokolnám: engedje meg a t. ház, hogy Zsedényi i. t. képviselő urnak a vita folyamában tett azon elismerő nyilatkozatáért, a melyben megemlékezvén a románoknak a magyarokkal egyetemben a dicső kenyérmezei csatábani vitézségükről, őszinte köszönetemet nyilváníthassam. Oly ritka tünemény ez magyar államférfiak részéről, és épen azért reánk románokra oly kellemes és jótékony benyomást tesz, hogy én indíttatva érzem magamat, itt a parlament színe előtt az igen t. képviselő urnak ezért ismételten köszönetemet kifejezni. Az igen tisztelt képviselő urnak ezen elismeréséből levont következtetést is, hogy t. i. a muszka coloss a románokra egyátalában nem számíthat, mint a valódi ténynek megfelelőt, szintén magamévá teszem: azonban megvallom, hogy az igen t. képviselő ur erre nézve közelebb is talált volna bizonyitékot, nevezetesen pedig talált volna épen a napjainkban lefolyó eseményekben, hiszen t. ház, mindnyájunk, az egész világ előtt tudvalevő dolog, hogy a szegény Románia az egész világhoz, első sorban pedig pedig épen államunkhoz folyamodott segélyért a muszka elleni megvédelmezésért; azonban mind hiába, mert mi, mint azt beszédem folyamában be fogom bizonyítani, szerencsétlen dualisticus állapotunkban nem hogy mást, de önmagunkat sem voltunk képesek az oroszok ellen megoltalmazni. Állította azonban a t. képviselő ur a kenyérmezei román vitézség elismerésének következményéül, hogy a román nemzet a magyar alkotmány sánczaiba bevétetett, ezen állítására engedje meg a t. képviselő ur, hogy én az ellenkező, a valódi tényállás helyreállítása végett egy pár kérdéssel feleljek, u. i.: Hogyan tudja az igen t. képviselő ur a román nemzetnek a magyar alkotmány sánczaiba lett felvételével összeegyeztetni az erdélyi magyar törvény emez intézkedését: ., Valachica natio solescitur usque ad beneplacitum principuum et regnicolarum?" Hogyan tudja az oly híres magyar vallási türelmességgel összeegyeztetni ama szomorú tényt, hogy az erdélyi keleti vallása románoknak 64 évig az unió erőszakos keresztülvitele után nem volt püspökjük, és hogy papjaik kénytelenek voltak idegen államokba menekülni és az elnyomatás ellen ott keresni menedéket; a mint ez történt Balomiri esperessel, a ki II. Katalin közbenjárását kérte Mária-Teréz ia oltalmáért. Szomorú tény az, tisztelt képviselő ur, hogy a románok, daczára annak, hogy minden időben egy évezreden keresztül — és ezt mi románok, daczára desperált politicai helyzetünknek, egyedüli büszkeségünknek tartjuk — minden időben híven teljesítették kötelességüket a haza iránt, vérüket és életüket áldozva, valahányszor arra szükség volt, s nem egy nevezetes államféríiut is adott a hazának, habár azok nem saját nemzeti firmáik alatt szolgálták is a haza érdekeit: mégis politikai jogosultsága soha ,el nem ismertetett, vallás tekintetében pedig Erdélyben a recepta religiok katholikusok és reformátusok, Magyarországban pedig a szerbek zsarnokságának áldoztatott fel. És most áttérve a szőnyegen levő válaszfelirati vitára, constatálom mindenekelőtt, hogy ily nevezetes válaszfelirati vita nem fordult elő 48*