Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-24

352 **• országos Ülés november 28. 1878. ma előttem is már igen helyesen mondatott, — az egyes ott levő szláv törzsek maguk is győ­zettessenek meg arról, hogy mi bennünk láthat­ják saját egyediségök fejlődésének, jólétöknek, szabadságuknak nem ellenségeit; de mindaddig, míg azon határok és korlátok közt maradnak, előmozdítóit; szóval láthatnak bennünket irántuk is jóindulattal viseltető, de őket más befolyás ellenében megóvni is tudó, túlmenő aspiratiókat pedig visszautasítani képes szomszédokat. {Helyes­lés a jobboldalon. Nyugtalanság a baloldalon.) És t. ház, én azt hiszem, hogy maga az, a mi itt felemlittetett, a mi Szerbiával történt, már is bizonyíték a mellett, hogy ezen irányban halad a külügyi politika. Igen jól méltóztatnak ugyanis emlékezni, hogy itt felemlittetett Szer­biának nagyobbodása, és szemben azzal az állítással, hogy a berlini béke nem tette nagyobbá, mint a san-stefanói szerződés, az ellenkező vitattatott. Én most a fölött, hogy valamivel nagy-bbá lett-e vagy nem, nem vitatkozom. Megengedem még azt is, hogy nagyobbá lett; de mi a különbség a kettő közt? A san-stefanói béke megnevelte Szerbiát Montenegró felé egy nagy területtel; a berlini béke visszaszorította onnan Szerbiát és megnövelte Bulgáriából, nem is török területből: tehát visszautasította ott, a hol növekedése ellen­keznék a mi érdekeinkkel, és növelni engedte ott, a hol ez a mi érdekeinkkel nem ellenkezik. (Helyeslés a jobboldalon) f En — ismétlem — t. ház, a múlt alkalom­mal szlávokról és panszlavismusról nem szólottam; de mindamellett, miután itt mindenfelől fel­merült, az argumentatiók különösségénél fogva nem lehet, hogy ezen eszmével még egy kis ideig ne foglalkozzam. {Halljuk!) Egyik igen t. képviselőtársam igen élvezetes beszédében czá­folva azt, hogy mennyire nem lehet beszélni arról, hogy Bosznia és Herczegoviuába azért kellett mennünk, hogy a panslavismus ott elnyo­massák, azt mondotta, hogy hiszen nevetséges, Boszniában és Herczegovinában nincsen egy pánszláv sem, ott lehetetlen, hogy valaha pan­szlavismus létezzék; és ugyanazon beszédében azt is mondotta, hogy hiszen mind az, a ki Boszniában és Herczegovinában lakik szláv. „Tehát azért nem lehet pánszláv, mert a ki benne lakik, az mind szláv" és ugyanazon beszé­dében azt mondotta, hogy: „Bosznia és Her­czegovinának csak ideiglenes occupálásával is beoltjuk magunkba a panszlavistnust." Már kérem, hogy ott nem lehet panszlavismus, mert minden lakosa szláv, és mert nincs benne pánszláv, az ideiglenes elfoglalással beoltjuk magunkba a panszlavismust: engedelmet kérek, én a logiká­nak ezen menetét — meglehet uraim, gyenge tehetségeim az oka — felfogni, helyesnek, cor­rectnek találni sem Aristoteles, sem mások óta nem tudom. (Derültség és tetszés a jobbon.) De t. ház, — ismétlem — én nem is mond­tam azt, nem is beszéltem a múltkor panszlavis­musról ; sőt azt is ismételhetem, hogy azt, hogy épen Bosznia és Herezegovina lakói panszlávok legyenek, soha sem mondottam. Azt azonban igenis mondom, mondtam és ennek igazolásául rámutathatok a legközelebb történtekre épen úgy, mint a régebben történtekre, hogy Herezegovina és Bosznia volt azon tűzhely, hová a gyúanya­got — nem birván a török ott a rendet fen­tartani — részint a szomszédok, részint a messze északról összehordva, fölgyújtották a keletet. (Felkiáltások a bálról: A Bodichok! Nyugtalan­ság jobbról. Halljuk!) Ennek igazságát t. képviselőtársaim, azt hiszem, megtagadni nem lehet. Tehát ez irány­ban is nem azért, mert helybeliek volnának az okai, de hogy ezen gyujtogatási műtét, mely majd hozzánk is átcsapott, meggátoltassák, lehet a panszlavismus szempontjából is indokolni az occupatiót. Az mondatott czáfolólag múltkori beszé­demre, (Halljuk!) hogy igen erőtetett magyará­zatot adtam a t. egyesült ellenzék részéről, gon­dolom május 14-én beadott határozati javaslatnak. (Halljuk! Halljuk! balfelol) És azon t. képviselő társam, a ki ezt szokott ékesszólással és elmeéllel kifejtette .... (Felkiáltások balról: Igaz!) Ugy van, igenis. Én nem szoktam olyasmit mondani, a mi nem igaz. {Elénk tetszés a jobb oldalon. Derültség balról. Zaj.) Mondom, azon t. képviselőtársam, a ki ezt szokott ékesszólásával és elmeéllel kifejtette, mél­tóztatott idézni néhány szavamat; de nem állott meg azoknak Aristotelesnél is Inában keresett magyarázatánál, hanem azt is méltóztatott mon­dani, hogy a kormánynak sem a delegatióban, sem a törvényhozásban tett nyilatkozatából azt, hogy occupatió czéloztatik, soha nem lehetett sejteni; s ennélfogva azon állítást, mintha azon határozati javaslat ezen occupatiót implicite bizo­nyos feltételek mellett helyeselte volna, fel nem állíthatjuk. Szilágyi Dezső : Nem azt mondottam! Tisza Kálmán ministerelnök : Engedel­metkérek, ezt méltóztatott mondani. Ha áll az, a mit — ismétlem — ha jól emlékezem a t. képviselő ur is mondott, dte min­denesetre mondották többen, hogy sejteni sem lehetett, hogy lehetnek körülmények, midőn a kormány valamely occupaíióba belemegy; ha ezt sejteni nem lehetett: akkor azt kérdem, hogy mi értelme és czélja volt azon határozati javaslatnak ? Mert ha szó sem lehetett arról; ha sejteni sem lehetett azt, hogy ilyesmi valakinek eszébe is jusson: akkor azt mondani, hogy „rósz poli-

Next

/
Thumbnails
Contents