Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-21
jgQ 81. országos ülés uovember 2fl. 18?8. előtt ismeretes lesz — (Halljuk!) azt a tanácsot nyerte: „mindenben kövesd utasításodat; ha utasításod nincs, meggyőződésedet; ha meggyőződésed ingadozik, tekints a kormányt akkoriban képviselő personálisra; mindig annak ellenkezőjét tedd, a mit ő mond," mert ez szolgál azon ellenzéki férfiú felfogása szerint, a haza javára. (Derültség jobbfelóí.) Alkalmazzuk az adomát. Ha kételkedünk, vájjon valamely lépésünk hibás-e vagy jó, nézzünk az ellenfélre; a mit ő roszal, az javunkra van, a mit ő dicsér, az kárunkra van. Már pedig az orosz és pánszláv eszmék szóvivői roszalják-e vagy dicsérik az ideiglenes megszállást? Roszalják. Castelar a hires spanyol republicánus de idealista, ki a fajoknak egységét az emberiség feladatai megoldása legezélszerú'bb módjának tartja, Castelar szerencsétlen csapásnak mondja Szerbiára, Dél-Szláviára Ausztria működését, actióját. S ha t. képviselőtársam Madarász József a minap ezen érvre azt hangoztatta: de a horvátok, azok javasolják: — mellőzve a történeti reminiscentiákat, mert e teremben kevesen vannak, kik ne tudnák, hogy Bosznia nagy része sajátlag Horvátország, és hogy az, a mit ma Horvátországnak nevezünk, hajdan Szlavóniának neveztetett s mi ma Szlavónia, az hajdan Magyarországnak közvetlen kiegészítő része volt — Simonyi Ernő: Miért seperték hát el? Pauler Tivadar igazságügyniiiiister: Magyarországnak közvetlen kiegészítő része volt. Mellőzve tehát a történeti reminiscentiákat, mit bizonyít a horvátok felirata, a horvátok javaslata ? Azt bizonyítja, hogy nekik specificus horvát aspiratióik, kívánalmaik vannak, melyek fájdalom a mieinktől sokban eltérnek, (Zaj balfelöí) de bizonyítja egyszersmind azt is, hogy ők nemzetiségök feláldozásával egy nagy Szerbiába beolvadni egyáltalában nem akarnak; hogy nem gravitálnak a nagy Szerbia felé, hanem önmaguknak önálló kört akarnak képezni. (Ellenmondás balfelöl. Helyeslés a horvátok részéről.) Ez ellenkezhetik a mi érdekeink és felfogásunkkal; de nem azonos a nagy déli Szlávia vagy déli Panszlavia alkotására való törekvéssel. (Helyeslés a horvátok részéről. Ellenmondás balfelöl.) De az mondatik, hogy a dualistikus alkat veszélyeztetve van. A felirat hangoztatja ez aggodalmat és én ezen aggodalmat indokolhatónak, részben jogosultnak tartom; részben, mert hogy a dualistikus alkatot, a melyet a monarchia két államának nagy többsége óhajt, a fejedelem oltalmaz és védelmez, oly könnyen lehessen megingatni, néhány száz mértföld hozzácsatolásával tönkre tenni, azt nem hiszem, De itt végleges beillesztésről, annexióról nem volt szó. (Közbeszólás balfelöl: Most! Majd lesz ezután !) Nem én mondom ezt, hanem mondotta az, a kinek szava e teremben mindenki előtt szent. A berlini mandátum alapján állunk. Hogy pedig egy tartománynak ideiglenes megszállása veszélyeztetné a dualistikus alkatot, ez annyit jelent, mint előre Verdiktet mondani ezen formára a monarchia cselekvő képessége szempontjából. (Elénk helyeslés jobbfelöl) Ha nem akarjuk azt elismerni, hogy nekünk minden háborút csak szerencsétlenül lehet viselnünk, oly szerencsétlenül, hogy itt a haza területén vívunk csatákat: akkor el kell ismernünk, hogy lehetnek és lesznek esetek, melyekben diadalmas zászlainkat az ellenség országaiba, tartományaiba átvisszük s akkor azoknak ideiglenes megszállásáról és ideiglenes kormányzásáról kell gondoskodni a nélkül, hogy ez__ által a dualistikus alkat veszélyeztetve lenne. {Elénk helyeslés jobbfelol.) Az ily megszállás tarthat rövidebb-hosszabb ideig. Van rá példa. A hét éves háború alatt Oroszország Poroszországot éveken át megszállva tartotta és természetesen kormányozta. Hogy ily intézkedésekre nézve, a törvényhozás hozzájárulása megkívántatik; hogy e tekintetben törvényes intézkedéseknek meg kell történni: azt kétségbe nem vonom, annak meg kell lenni és reménylem, ez annak idejében meg is fog történni. Elfogadom alkotmányunk szellemében, azon e teremben hangoztatott állítást: hogy a külügyi politika irányára nézve a két állam ministeriuma is, — irányára nézve mondám — felelősséggel tartozik. Igen szépen kifejtette ministerelnök ur egyszersmind azt is, hogy a felelősséget nem lehet kiterjeszteni, az actió minden mozzanataira, minden részleteire, minden egyes intézkedéseire nézve; mert a ki azt teszi, az törvényben gyökerező felelősségét a külügyministernek megsemmisíti, illusoriussá teszi. A két állam ministerelnökei hozájárulhatnak a külügyek vezetéséhez, de nem részleteihez, ha csak a külügyek vezetését nem akarjuk lehetetlenné tenni azon nehézségek által, a melyek a két állam ministeriumának és törvényhozásának netalán ellentétes véleményéből szükségkép erednek. Azt mondta egy előttem szólott t. képviselő ur: ez semmi argumentum, mert minden államban, hol két kamara-rendszer van, lehetnek eltérők a nézetek a két kamara köztt és ez ugyanazon következést vonja maga után, a mit nálunk a két parlament, vagy két ministerium közt fenforogható nézetkülönbség. Hiszem, hogy ezen okoskodásból a végkövetkeztetést a képviselő ur nem vonta volna le, t. i. azt, hogy mindenütt egy kamarába kell összpontosítani a törvényhozást; sőt, miután a
