Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-21

81. országos ülés november 20. 1878. 277 dalmak nemcsak a jövő bizonytalan sejtelmeiből merittettek, hanem a múltnak történeti adataiból önkényt folynak. Minden gondolkodó ember előtt szükségkép fel kellett merülni azon idők emlékezetének, a midőn a Balkán félszigeten történt új államalakulások ezen országra nézve döntőleg hatottak. Azok a térek, a melyeken a keleti kérdés feletti harczok folytattattak, azok a térek emlékeztetnek hazánk legdicsőbb, de egyszersmind legszomorúbb napjaira. Azokon a tereken avattatott fel nemzetünk a nyugati civilisatió leventéjévé, a kereszténység védfalává; (Tetszés), de azokon a tereken alapja is vettetett meg egy hosszú szomorú időszaknak. Nem csoda tehát, hogy midőn más irányban, más tényezők által, de mégis hasonló eseményeket készülőben láttunk, főfigyelmünket azon kérdésre [fordítottuk, aggodalmaink a múltból merített adatok által még súlyosabbak és még nehezebbekké váltak. És e körülmény fejti meg t. ház, hogy habár e terem, nem mondom kizárólag, de kiválókig a belügyi kérdéseknek szentelt tanácskozásokra van rendelve, napokon által a külügyi kérdést tárgyaljuk. Nem kizárólag, de mondom kiválólag, inert belügyi kérdéseinkre nézve sok a teendő, számosak a megoldandó kérdések, a melyektől hazánk jövője, jóléte függ és nem tartozom azok közé, kik oly kicsinylőleg szólnak e kérdésekről, mintha azoknak megoldása a parlamenti méltóság és dicsőségnek nem képezné igenis méltó tárgyát. [Helyeslés a jobboldalon.) Ha t. ház, mi egyebet nem tudnánk, mint rósz és lehetetlen perrendtartásokat, vagy confusus gyámügyi törvényeket alkotni; (Derültség) ha mi egyebet nem tudnánk belügyi kérdéseink megfejtésében : akkor ezen szomorú jelenségből nem merítenék bátorságot és reményt arra, hogy mi a külpolitikai kérdéseket szerencsésen és sikeresen meg fogjuk oldani, (Helyeslés jobbfelöl • ellenmondás halfelöl) mert t. ház, a középkor egy pápája, midőn Európa nemzeteit jellemezte, a magyart perlekedő nemzetnek vitilitigia fori-nak nevezte, mi magunkat jogász nemzetnek mondjuk ; de hogy a diplomatia terén a külügyi kérdések megoldásában babérokat arattunk volna, nem merném állítani, arra hiányzott az alkalom ; (Mozgás baljelöl ,helyeslés jobbfelöl. Felkiáltások a szélső baloldalon; Most is úgy van!) arra a sorompókat megnyitotta az 1867. XII. t.-cz., a melynek intézkedéseinek köszönhetjük, hogy külügyekről itt e teremben nemcsak szólhatunk, hanem azokra befolyást is gyakorolhatunk. (Ugy van! jobbfelöl; ellenmondás balfelöl.) Madarász József: Hát 1848-ban?! Pauler Tivadar, igazságügyi minister: Mert, hogy az 1848-diki törvények előtt a külügyeket az országgyűlésen megpendíteni lehetett ugyan, de hogy az országgyűlésen emelt szózatok belső értékük daczára a külpolitikára egyátalában befolyást nem gyakorolhattak, azt mindenki tudja (Ugy van! jobbfelöl; Felkiáltás a szélső baloldalon. Most is úgy van!) és hogy az 1848-iki törvényekben magukban a külügyek mikénti intézéséről egyátalában intézkedés nem foglaltatik, azt mindenki tudja, a ki az 1848. évi III. t.-cz.-et valaha átolvasta. Az 1867. évi XII. t.-cz. nyitotta meg tehát a sorompókat a magyar parlament előtt, hogy európai kérdésekben szólhasson, szólhasson ugy, hogy szavára az összes európai közvélemény hallgasson, hogy annak súlyt tulajdonítson. (Helyeslés a jobboldalon.) T. képviselőház! Többen említették máiéi őttem, hogy a keleti kérdést utolsó stádiumában az előzmények nélkül megérteni és felfogni nem lehet. Ez a kérdés nem ma keletkezett. Százados az. Eleinte Európa annak megoldását a törökök kiűzésében kereste. Az emberszerető, még most is népe emlékezetében élő IV. Henrik európai confoederatiója egyik sarkpontjának a török birodalom megszüntetését tűzte ki. Ujabb időben ezen nézetek megváltoztak és okadatoltan. Mióta a félhold Európa civilisatiójára félelmes lenni megszűnt; mióta erejét e haza véres I terein küzdött harczok megtörték; mióta Buda | vára visszafoglalása után az aggressiv és expensív politika a török birodalomban megszűnt: azóta j nem a török birodalomnak megdöntése, hanem a statusaimnak lehető fentartása lett az európai diplomatia egyik főfeladata. És miért ? A török nemzet, birodalom vagy intézmények iránti rokonszenvnél fogva? Rokonszenvek nem szoktak a külpolitikában döntő momentumokul szolgálni. [Mozgás a szélső baloldalon.) De hogy milyen rokonszenvvel viseltettek a török intézmények iránt, azt mutatják azon számos capitulatiók, melyeket minden európai nép a török birodalommal megkötni igyekezett és mely capitulatiókban saját alattvalóikra nézve saját hatóságukat fentartani, őket a török birák hatósága alul elvonni iparkodtak. A török birodalom fentartását nem az intézmények iránti rokonszenv, hanem az egyensúlynak érdeke követelte. A politikai egyensúly az európai statusok közt, melynélfogva oda kell törekeduiök, hogy egyetlenegy állam se emelkedjék oly túlsúlyra, hogy a többiek egyesített ereje által korlátok közé ne szorittathassék; a politikai egyensúly, mely nemcsak a tudomány elmélete, hanem a történet tanúsága szerint is, a nemzetközi jognak majdnem egyetlenegy biztosítéka, mert valahányszor ez meg lett zavarva ingataggá kezdett lenni ezen jog; a politikai egyensúly érdeke Törökország fentartását nem mint czélt, kauem mint eszközt tette szükségessé. Innen magyarázhatók az európai törekvések minden oly előnyo-