Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-18
18. országos Ülés e profetikus szerepben önmagának igen tetszett. Én bizom nemzetem geniusában és hiszem, hogy ezen jövendölések teljesülni nem fognak; teljesüljön tehát neki legalább azon egy jövendölése, melyben tudata, hogy Tóth Vilmos bizonyára a kormány politikájának támogatására fog felszólalni. {Derültség a jobbóldalon. Halljuk!) Igenis ezt fogom tenni és a t. képviselő ur tegnapi beszédének egy részére vonatkozólag biztosítom a t. képviselő urat, hogy az, a mit mondani fogok, nemcsak lényegileg, de még formailag is csaknem ugyanaz, mit ez év Julius hó 21-én választóim előtt elmondottam. {Halljuk!) És hiszem, hogy e tekintetben legalább az ő szigorúságának absolutióját elnyerni szerencsés leszek. {Derültség.) Ennek rövid elmondása után, bemegyek in medias res, vagyis felvetem magamnak a kérdést: helyes volt-e a kormány keleti politikája és eljárása? Igen vagy nem? Ha az lenne a kérdés: fentartassék-e Törökország integritása a jövőben is, vagyis a status quo ante bellum: akkor én e kérdésre, megvallom, határozott igennel felelnék. De még akkor is hozzá tenném azt, hogy ezen status quo ante bellum fentartása csakis a birtoklási viszonyokra vonatkozzék; és ne álljon fenn azzal együtt a porta souverainitása alatt levő tartományok beladministratiója, mely, mint már több izben és helyesen mondatott, ingerültségre és folytonos lázadásokra szolgáltat alkalmat; hogy ne álljon fenn ezen status quo ante bellummal együtt azon közlekedési és kereskedelmi politika, mely a mi közgazdászat! érdekeink természetes útját a többi hatalmakkal szemben inpractieabilissá tette. De t. ház, a kérdés ma a megtörtént tények után nem ez; és hogy nem ez, annak oka nem a közös, nem hazai kormányunk eljárásában keresendő, hanem azon viszonyok és alakulásokban, melyekre sem külügymiuisterünk, sem jelen kormányunk befolyást nem gyakorolt, mert azok létesülésekor még kormányon nem lévén, nem is gyakorolhatott. A mi külügyministerünk keleti politikáját illeti, ki ezen politikát és annak egyes mozzanatait figyelemmel kisérte és azokat ignorálni nem akarja, annak tudnia kell, hogy gróf Andrássy már évek előtt kérte, figyelmeztette, sürgette a magas portát, hogy igyekezzék legalább a legégetőbb szükségességű reformok behozatala által megnyugtatni keresztény alattvalóit {Derültség a balon) s ha már a szűken mért reformokkal a paeificatiót teljesen elérni nem lehet igyekezzék ezek behozatalával legalább megakadályozni azt, hogy Oroszország a humanismus czége alatt indíthassa meg a háborút Törökország ellen. {Igaz! ugy van a jobboldalon. Mozgás a szélső balon.) KÉPVH. NAPLÓ 1878 — 81. I. KÖTET. )vember 16. 1878. 209 Hogy külügy ministerünk előrelátása helyes volt; hogy a tanács jó volt: azt a következmények csakhamar bebizonyították. Igaz ugyan, hogy a török államférfiak jobbjainak és ezek élén Midhat pasának sikerült egy időre egy raisonabilisabb belpolitikát inaugurálni: de a Konstantinápolyban ugy látszik perennissé vált ármánykodások e kísérletet csakhamar meghiúsították és Midhat pasának kijelölték a számkivetés útját, s maradt minden a régi helyzetben és bekövetkezett csakhamar az, a mit külügyi hivatalunk előre látott: az orosz hódítás, az orosz támadás, melyet — jól jegyezzük meg,— talán a magyarok és lengyelek kivételével, csaknem Európa összes népeinek syiopathiája kisért. (Élénk ellenmondások a balon; helyeslés a jobboldalon.) Ezt a tényekkel szemben tagadni nem lehet, mert hisz igen jól tudjuk, hogy még magában Angliában is azon időben az orosz párt volt többségben {Ellenmondás a szélső balon; ugy van! a jobboldalon); s hogy azon férfiú, kit Angliában a legnagyobb török-barátnak tartottak, Anglia első ministere is, ezen sympathiákkal szemben kénytelen volt egyideig reservált állást elfoglalni,— nálunk, meglehet, ezt a nemzet dupirozásának neveznek — mindaddig, mig ezen sympathiákat a san-stefanói békekötés pontozatai meg nem semmisítették. Azt hiszem tehát ezek után t. ház, hogy külügyi hivatalunk előzetes eljárását roszalni nem lehet, s én szükségesnek tartom ezen körülményt a t. képviselő urak emlékezetébe idézni, és pedig azért, mert azt hiszem, hogy ha külügyi hivatalunk keleti politikájának egészét akarjuk megítélni: ezen körülményre súlyt kell fektetni az Ítélet hozatalánál. Mert habár el is hiszem, hogy ha akkor a török kormány elfogadta volna e tanácsot, talán az esetben is bekövetkezett volna az orosz támadás: de azt már kétlem, hogy ha elvesztette volna Oroszország az ürügyet e támadásra, akkor a nagyhatalmasságok vagy legalább azok egynémelyike oly nyugodtan nézte volna a párisi szerződés megszegését Oroszország részéről; a melyben már, méltóztassanak megjegyezni, a porta magát bizonyos reformok behozatalára ünnepélyesen kötelezte. (Ugy van! a jobboldalon.) Az mondatott és az mondatik sokak által még ma is, hogy monarchiánknak meg kellett volna akadályozni Oroszország agressióját, ha máskép nem lehetett, még háborúval is. {ügy van! a szélső balon.) Én t. ház, azon nem csodálkoztam, hogy mielőtt a háború kiütött, voltak ezen nézetnek szószólói: ma azonban, őszintén megvallom, nem vagyok képes ezt felfogni. Mert hiszen mindnyájan, kik aem is vagyunk a diplomatia titkaiba beavatva, csaknem apodicticitással tudjuk a történtek után azt, hogy Német27
