Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-18

18. országos ülés november IC. 1878. ^01 tárgyában pedig a képviselőház oda hasson, hogy jövő válságos helyzetben hasonló kény szerelj arás alkotandó törvény által megelőztessék. E kérvény ki fog adatni a kérvényi bizottságnak. Következik áz interpellatiós- és indítványkönyv felolvasása. Baross Gábor jegyző: Az indítványkönyvben újabb bejegyzés nem találtatik. Az interpellatiós könyvben következő bejegyzés van: „november 16. Boros Béni: A szerb kormánynak külkereskedelmünkre vonatkozó sérelmes intézkedése tárgyában a kereskedelmi tárcza vezetésével megbizott minister úrhoz." Elnök: Annak idejében az ülés folyamában a képviselő ur interpellatióját meg fogja tenni. Következik a napirend, a legmagasabb királyi trónbeszédre adandó válaszfelirat általános tárgyalásának folytatása. Mocsáry Lajos: T. képviselőház! Megvallom, nem nagy kedvet érzek a folyamatban levő vitában való részvételhez. Általában észlelhető, hogy ezen tárgyalásban, ellentétben az ahoz előlegesen kötött nagy várakozásokkal, bizonyos nyomott hangulat uralkodik. Én azt hiszem, t. ház, hogy ennek oka főkép abban rejlik, mert ezen tárgyalásnak actái jóformán be lettek zárva már, mielőtt ide a ház elé kerültek. így fogta fel ezt legalább az országos közvélemény, mely a kézzelfogható tények és eredményekre támaszkodva kimondotta a maga Ítéletét, beadta verdictjét; mely itt is fekszik a ház asztalán azon vád alá helyezési kérvényekben, melyek törvényhatóságok és népgyűlések és egyéb hatóságok részéről beadattak. És én azt hiszem, t. ház, hogy ez volna az egyedüli helyes tér, melyen ezen vitának mozognia kellene; erre a térre akartuk mi vinni a vitát akkor, mikor a háznak ezen részéről, mindjárt az országgyűlés megnyitása után, első feladatunknak, kötelességünknek tartottuk a kormánynak vád alá helyezését indítványozni. {Igaz, úgy van! szélső balfelöl.) A t. ház más véleményben volt: nem akarta ezen térre átvinni a vitát. Legyen bölesesége szerint; de már azt megvallom, még magától a t. ministerelnök urtól sem vártam volna azon cynismust, hogy ő beéri azon ténynyel, hogy ezen térről a vita eltereltetett; és nem érzi azon petitiókban fekvő vádaknak rá folyvást nehezedő erkölcsi súlyát; és tegnap, midőn felszólalt, nem igyekezett az abban foglalt tételeket megerőtleniteni s megezáfolni azon érveket, melyeket azon vádirat indokolására Simonyi Ernő t. barátom felhozott. Megtörtént régre tegnap azon régen várt nagy esemény, hogy a ministerelnök ur felszólalt. Azt hiszem, nem fogja senki ellenzéki viszketegnek tartani, ha azt mondom, hogy ezen nyilatkozat a várakozásoknak egyáltalán meg nem KÉPVH. NAPLÓ. 1878—81. I. KÖTET. felelt. Nem azt vártuk, legalább én részemről nem azt vártam, hogy a ministereluök ur, illetőleg Tisza Kálmán képviselő ur, el fogja mondani magánvéleményét, el fogja mondani, hogy ő miképen fogja fel — ezek voltak szavai — a keleti kérdésben követett politikát; hanem azt vártam, hogy kötelességének fogja tartani a ház előtt egy kimerítő, egy adatokkal — és ha kell — okmányokkal támogatott terjedelmes exposéját adni az összes eddig folytatott politikának. (Igaz, úgy van! a szélső balfelöl.) Miután ezt nem tette a t. ministerelnök ur, két dolog közül egynek kell állani: vagy volt és van a ministerelnök ur azon helyzetben, hogy képes adni a keleti politikára vonatkozó felvilágosításokat, vagy nincs azon helyzetben. Ha van ezen helyzetben és mégis visszatartja a felvilágosításokat, ezzel csak azt bizonyítja, csak azt folytatja a ministerelnök ur, mit eddig is tett, hogy t. i. szándékosan meg akarja akadályozni a házat abban, hogy a külügyekre vonatkozólag befolyását kellőleg gyakorolhassa; (Igaz, úgy van! a szélső bal/elöl) vagy nincs azon helyzetben, s akkor elismeri azt, hogy eltűrte, miként a külügyi politikának vezetéséből egyáltalán kizárattassék, hogy semmibe beavatva ne legyen: és akkor súlyosan compromittálta a magyar kormány, illetőleg a magyar ministerelnök állását, kinek törvényszabta joga, az 1867: XII. t.-cz. 8. §-ban világosan kifejezett joga és kötelessége az, hogy a külügyek vezetésében részt vegyen, mert a külügyek vezetése csak a két államfél kormányának beleegyezésével történhetik. Ezeu esetben tehát súlyosan megsértette a törvényt, compromittálta az ország egyik legfontosabb jogát. (Igaz, úgy van! a szélső balfelöl.) Én a t. ministerelnök urnak, illetőleg Tisza Kálmán képviselő urnak elmefuttatásaival, mert hiszen csak ezekkel állunk szemben, most már tüzetesen foglalkozni nem szándékozom; nem szándékozom különösen azért sem, mert hiszen azokra már több képviselőtársam igen talpraesetten, igen kimerítően felelt. Lehetetlen azonban, hogy ne registráljak két, nézetem szerint, nemcsak igen érdekes, de igen fontos vallomást, mely a ministerelnök urnak tegnapi beszédében foglaltatik. Egyik az, hogy a ministerelnök ur egész nyíltan beismeri, hogy a monarchia részéről a keleti kérdésben folytatott politikának kiindulási pontja alapja kezdettől fogva nem volt más mint Oroszországgal való czimborálás, illetőleg Törökország felosztása fölött való egyezkedés. A ministerelnök ur világosan elismerte ezt akkor, mikor beszédében a következőket mondta: „Külügyi politikánk főbb iránya volt először is arra törekedni, nem ugyan, hogy a török 26