Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-17
17. országos ülés november 15. 187$. 199 által követett politikáról, de abban más gondolatot nem találok fel, mint azt, hogy az oroszok előnyomulásával párhuzamosan szintén előnyomulunk, vagyis a mint ezt találólag jelezte Apponyi Albert képviselő ur, a compensatiónak politikáját követtük. De igen furcsa egy compensatio az, a melynél az ellenség ereje megkettőztetik, és mi gyöngébbek leszünk; a mely az orosz kiterjedés következtében kelet felé megnehezíti ezentúl nekünk a védekezést és minket oly bonyodalmak közé kever, a melyek vagyonikig, gazdaságilag egyelőre beláthatatlan zavarokra vezetnek s pénzerö'nk igénybevétele által a valóban bekövetkezhető eseményekhez szükséges anyagi áldozatok meghozatalára képességünket elveszik, sőt zsákutezába visznek, a mely alkotmányunkat és e monarchiának oly nehezen keresztülvitt rendezését kétségessé teszi. A kérdés, t. ház, az, hogy mi ezen helyzettel szemben az, mi nekünk, mint államnak kötelességünk? En szívesen elismerem, hogy a berlini szerződés e pillanatban azon tér, a melyen nemzetünknek politikáját játszani kell. Az előttem szólott t. képviselő ur hivatkozott arra, sőt egy bizonyos mértékben érdemeként tüntette fel a kormánynak, hogy ő állította elő ezen állapotot. Midőn én készséggel elismerem, hogy a berlini szerződés által teremtett viszonyok közt kell politikánkat vezetnünk és érdekeink védelmét keresnünk, kijelentem, hogy ezt a kormánynak érdemül nem róhatom fel, mert ezen állapot rosszabb az előbbinél; (Helyeslés balról) a berlini szerződés előtt ott volt a párisi szerződés által teremtett állapot és hogy ezen állapot jobb volt mint a jelenlegi, azt hiszem, ezt kétségbe vonni nem lehet. (Helyeslés balról.) Midőn tehát én azt mondom, hogy kénytelenségből elfogadja a nemzet azon állapotot, a melyet talál, ezzel korántsem elismerést, hanem épen ennek ellenkezőjét kivánom kifejezni. Hiszen ha azon állapotnak létrehozását, melyet valamely nemzet mint létezőt, mint előre el nem háríthatót kénytelen elfogadni, — érdemül róják fel azoknak, a kik ezen állapotot megteremtették: akkor Franeziaországnak a sedani ütközet után hálával kellett volna viseltetnie azok iránt, kik azt előidézték, mert a franczia nép kénytelen volt elfogadni azon helyzetet, mikor leveretett Sedan-nál és kénytelen volt ama szerencsétlen consteílatiók közt elfogadni azon szerződést, mely Francziaországot két tartományától és öt milliárd franc-tói fosztotta meg. Ha azt méltóztatik a kormánynak érdemül felróni, hogy nyakunkra hozta a jelen állapotot, ez némelyeknek elégtételül szolgál, lehet; de én részemről ezt érdemnek, az ország érdekei megóvásának semmi esetre sem tekinthetem. (Elénk helyeslés a haloldalon.) Én azt hiszem, hogy a gondolat, melynek külpolitikánkat áthatnia kellett volna, az kellett volna, hogy legyen, hogy a keleti kérdésnek nem szabad a muszka terjeszkedésnek ürügyül szolgálnia. Ily irányú befolyás a külkormányzatra, kellett volna hogy alapgondolatát képezze a kormány eljárásának. A ministerelnök ur azt mondotta, hogy a kormány politikáját az orosz hatalom terjeszkedésének visszatartása képezi. Bocsánatot kérek, absolute nem értem, hogy lehet ezt mondani a végbement politikával szemben. Nem értem, hogy mondhat ilyet a kormány, melynek politikája mellett szabad volt Oroszországnak a monarchia legkisebb ellenzése nélkül a Pruthon átkelnie, Romániát megszállnia, átmenni a Dunán s lemennie Konstantinápolyig; nem értem, hogy lehet azt mondani, hogy ez a politika a muszka terjeszkedés megakadályozására irányul, {ügy van! Ugy van! a baloldalon.) Ha valami feltartóztatta az orosz hadat attól, hogy még Konstantinápolyba is be nem ment, ez bizonynyal nem a mi államunk magatartása, hanem az angol hajóhad fellépése volt. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) És itt legyen szabad megjegyeznem, hogy valóban lenyomja hazafiui érzületemet, látni azt, hogy egy oly állam, mint Anglia, mely nincs oly közvetlenül érdekelve ott, mint saját monarchiánk, megmozdul és Indiából csapatokat visz oda, míg mi közvetlenül érdekeltek nem vagyunk képesek, nem akarjuk érdekeinket védeni. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) Miután, t. ház, Apponyi t. képviselő ur válaszfelirati javaslata kifejezi határozottan nemcsak az aggodalmat, de sőt egyenesen helyteleníti a külpolitikát, nemcsak a berlini szerződéses állapotot, hanem a külügyi politikát, annak összes stádiumaiban, miután magában foglalja azon gondolatot, melytől külpolitikánknak vezéreltetni kellett volna: én azt részemről pártolom, csak azt jelentem még ki, hogy most van ideje végre bebizonyítani azt, hogy a 67-ben megkötött egyezség e nemzet érdekében volt kötve. Én magam, a ki a meddig egyáltalában azon párt külön létezett, melynek dicsősége szerintem maradandó ezen szerződés megkötéséért, mindazon áldozatokat, melyeket akkor szavazatommal támogattam, melyekért ki voltam téve támadásoknak és gyanúsításoknak elvtársaimmal együtt, csak I egy okból szavaztam meg. S mi volt ezen ok? j Azt véltem, hogy ezen kapcsolat által hazám | nemzetközi állása biztosabbá lett, mert meg voltam győződve, hogy a mi áldozatot hozok e térem azzal a monarchia erősebbé lesz, és oly politika fog követtetni, mely a magyar nemzet állását erősíti. Jogunk van követelni azon állapot nevében, melyet teremtettünk, hogy ne kényszeríttessünk oly politika űzésére, mely a magyar nemzet létfeltételeivel ellenkezik. (Helyeslés balról.)