Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-4
4. országos ülés október 25. 1878. iS alkalmazkodott és az osztály valamennyi hozzáutasitott megbízólevelét kifogástalannak és a házszabályok ÍA. §-a a) pontja alá sorozandónak találta. Van szerenesém az erre vonatkozó jegyzéket előterjeszteni. Mielőtt felolvasnám a kifogástalanoknak talált, képviselők jegyzékét, van szerenesém az osztály j részéről két rendbeli észrevételt tenni. Az egyik a következő: Ámbár a ház nyilt ülésében a korelnök által a házszabályok 7-dik §-a szerint eszközölt sorshúzás utján, a három helyen megválasztott Verhovay Gyula a nyert háromszoros megbízatáshoz mérten ugyancsak három osztályba lett beosztva s igy az osztály azon ténye, mely szerint a ház korelnöke mind a három megbízólevelet együttes tárgyalás végett csak ezen osztályhoz utasította, a ház nyilt ülésében végrehajtott cselekmény jogosult megmásitásának nem tekinthette: az osztály még sem kívánta Verhovay Gyula ezen j osztályhoz ki nem sorsolt megbízóleveleinek meg- j vizsgáiását megtagadni, hanem együttesen megvizsgálta mind a hármat s szorítkozik csupán j ezen ténynek megemlítésére, A másik észrevétel a következő: A mellékelt jegyzékben megnevezett horvát képviselők megbízóleveleire ^ vonatkozólag kije lenti az osztály, hogy a Horvát-Szlavon-Dalmátországok tartománygyülésének elnöke által kiállított megbízólevelekben nem használtatik az a kifejezés, mely a magyar korona összes országainak közös országgyűlését az 1878. XXX. t.-cz. illetőleg az 1873. 34. törvényczikke szerint meg- | illeti. Az állandó igazolási bizottságba rendes tagnak Szeniczey Ödönt, póttagnak dr. Apáthy Istvánt választotta meg az osztály. Ezek után bátor vagyok a kifogástalan választások jegyzékébe foglalt képviselők neveit felolvasni: Bacon József, Bereczky Sándor, Csatár Zsigmond, Dessewffy Kálmán, Ghyezy Kálmán, Horváth Lajos, Hunkár Sándor, Irányi Dániel. Jászay Antal, Kada Elek, Kaiser János, Kállay Ödön, gr. Károlyi Tibor, Kende Kamit, Kiss Albert, Kövér Károly, Krajtsik Fereucz, Latiuovies János, Lichtenstein József, gr. Lónyay Menyhért, Luppa Péter, Marsovszky Jenő, Matuska Péter, Mayer József, Micsky Lajos, MorvayPál, Sárközy Aurél, Schäffer Antal, Szathmáry Miklós, Szemző Gyula, Szögyény László, Szuhányi Ödön, Tassy Béla, Teleszky István, Tisza Lajos, Tóth ! Vilmos, Verhovay Gyula, Vizsolyi Gusztáv, Vladár Ervin, gr. Wenckheim Fr., Wielant Arthur, Zay Adolf, Zsilinszky Mihály, Jakics Antal, Mihalovits Károly, Stekovics János, Rubidó-Zichy Radoslaw. Van szerencsém az osztály tanácskozásairól j vezetett jegyzőkönyvet a jegyzékkel együtt, ugy- j szintén az összes megbízóleveleket tisztelettel benyújtani. Az igazoló bizottságba rendes [taggá megválasztatott : Szeniczey Ödön , póttaggá Apáthy István. Elnök : A negyedik osztály előadóját kérem jelentése megtételére. Kazi JánOS előadó: Van szerencsém jelenteni, hogy a negyedik osztály befejezte a 3-ik osztályba sorozott képviselők választási jegyzőkönyvei feletti tárgyalásait, 43 választást tárgyalt az első ülésben. És pedig kifogástalanoknak találta a következő képviselők megbízóleveleit: Apáthy István, Baross Gábor, Boros Benő, Dacsó Pál, Ernuszt Kelemen, Éber Nándor, Farkas Elek, gr. Forgách Antal, Fornszek Sándor. Galgóczy Sándor, Gábor Péter, Gál Jenő, Gáspár Lajos, Gergelyi Tivadar, Grünvald Béla, Hadzsics Antal, Halassy Gyula, Kiss Miklós, Kovách László, Lázár Lajos, Lukács Béla, Lukács László, Madarász József, Máriássy Sándor, Mihályi Péter, Miklós István, Mocsáry Géza, Molnár Aladár, Nádasky Márk, gr. Nemes Nándor, Probstner Arthur, Rohonczy Gedeon, Semberi István, br. Simonyi Lajos, Sváb Károly, Szeniczey Ödön, gr, Teleky Géza, Tischler Vincze, Tisza Kálmán. Ezután tárgyalás alá óhajtotta venni a horvát képviselők megbízóleveleit. Miután azonban ez alkalommal nem akadt kebelében olyan tag, ki azokat lefordíthatta volna, ezeknek tárgyalását elhalasztotta. Ez okból ülését ma délelőtt ValO órakor folytatván, az ekkor jelenlevő horvát minister ur kegyes volt a megbízóleveleket lefordítani; igy tárgyalás alá vétettek, és kifogástalanoknak találtattak a következő képviselő urak megbízólevelei: Mrazovics Mátyás, Seitz Victor, Sramm László. Pótlólag beküldetett az elnökség által Szabowlyevics Mihály megbízólevele is, s az osztály ezt is tárgyalás alá vévén, kifogástalannak találta. Az igazoló bizottságba rendes taggá Frühlich Gusztáv, póttaggá pedig Ernuszt Sándor válasz tátott. Ezzel vau szerencsém beterjeszteni az erre vonatkozó összes iratokat. Elnök: Kérem az V. osztály előadóját jelentésének beterjesztésére. Hollán Viktor előadó: T. ház! Mint az V. osztály előadója, van szerencsém jelenteni, hogy az osztály tegnap tartott ülésében a IV-ik osztály tagjainak megbízó leveleit tárgyalás alá vévén, kifogástalanoknak találta a következő képviselő urak megbízóleveleit: gr. Bánffy Béla, Bárczay Miklós, Berke József, Bíró Kálmán, Bittó István, Boér Antal, Cosma Parthén, Csávossy Béla, Csider Károly, gr. Dessewffy Aurél, Ercsey Géza, Ernuszt Sándor, Falk Miksa, Fröhlich