Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-16

170 Í«. országos ülés november 14. 1878. a határőrvidéket kebelezze be és szüntesse meg a katonai hatalmat. {Elénk helyeslés a jobboldalon^ Igen fogunk örülni, ha akkor, midőn majd meg fogjuk újítani ebbeli kérésünket, az azon oldalon (szóló a szélső baloldal padjaira mutat) ülő képviselő urak bennünket támogatni fognak, Ezek után még csak azt vagyok bátor a t. háznak figyelmébe ajánlani, hogy miután mi tökéletesen egyetértünk a kormány politikájával — s meg vagyok győződve, hogy ha a túloldalon ülő képviselő urak veszik át ma a kormányt, ők sem képesek más politikát folytatni, (Mozgás a bal- és a szélső baloldalon) a mennyiben ők mindeddig nem mutatták meg, hogy az ő politikájuk csakugyan objectiv politika és nem személyes politika, — — — (Nyugtalanság a szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek, én igen fogok örülni, ha képesek lesznek más viszonyokat előállítani és oly nagyhatalmi politikát teremteni, mely az ország érdekeivel tökéletesen összeegyeztethető; de épen, mert úgy vagyok meggyőződve — és legalább az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez nem lehetséges, mert hiszen már a hatodik kormányt van szerencsénk itt látni, de a politikát nem látjuk megváltoztatva és így kevésbé érzem magamat jogosítva azt hinni, hogy e politika épen arról az oldalról (szóló a szélső baloldalra mutat) lenne lehetséges megváltoztatni a külügyi politikát, és miutáua mi vélekedésünk szerint, — s ezzel be is zárom rövid felszólalásomat, — ezen felirati javaslat legközelebb áll a fennálló politikához: ajánlom azt a t. háznak elfogadás végett. (Felkiáltások: 5 percznyi szünet!) Elnök: Öt perezre az ülést felfüggesztem. Elnök (a szünet után): Az ülést megnyitom, méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Következik Solymosy Bálint képviselő ur. Solymosy Bálint: T. ház! Megvallom, hogy én nem reméltem, hogy ma fogok részesülni azon szerencsében, hogy szólhassak, mert azt hittem, hogy az indokolások több időt vesznek igénybe. Most azt tartanám helyén valónak a gyakorlat szerint hogy mielőtt én szólanék, a t. miinsterelnök ur nyilatkozzék annyival is inkább, mert ezt Ígérte is. — Egyébiránt miután most nincs hozzá szerencsénk — habár mondom azt vártam, hogy csak holnap fogok szólani: ám legyen — azt tartom, ki hazájának sorsát szívén viseli, bármikor felszólalhat és kell is felszólalnia, (Helyeslés a szélsőbaloldalon) felszólalok tehát mostan. Megtörténhetik ugyan, hogy előadásom nem lesz oly rendezett, mintha arra számításom szerint elkészülhettem volna; de e tekintetben a t. háznak kegyes elnézését kérem. (Bálijuk, halljuk.) Az az érdeklődés, mely a válaszfelirat tárgyalása iránt jelenleg nyilvánul, azt hiszem, hogy a lefolyt évtized alatt nem volt oly mérvű, mint a milyen jelenleg. Ennek oka főképen a monarchia által a keleti kérdésben követett politikában rejlik. Ez ugyanis fölkelté az aggodalmakat a monarchia mindkét államában, fölkelté úgy pénzügyi, mint az állam jövője iránti tekintetből. Ez aggodalom nyilvánult mindennemű fel| irati javaslatban, de különösen feltűnő ez aggodalom nyilvánulása épen a t. kormánypárt kebeléből származó felirati javaslatban. Ezen felirati javaslat ugyanis, ha nem mondja is nyíltan azt, hogy mi a keleti politikát elítéljük, de mondja mégis azt: minekünk a keleti politika tekintetében aggodalmaink vannak. Ha nincs is világosan kimondva a roszalás, de ennek értelme az egész szövegben benne van. Már most két eset áll elő: vagy beleegyezésével történt ez a tiszt, ministerelnök urnak, illetőleg az egész kormánynak s akkor ismét azon eset áll elő, hogy a kormány is beismeri a maga hibáját, és kimondja magára a „mea culpát" ; vagy pedig beleegyezése nélkül, tehát ellenére történt: akkor áll az, hogy a jelenlegi t. kormány, a jelenlegi látszólagos többségnek sem birja bizalmát. De t, képviselőház, én megvallom, hogy habár a kormányíérfiak iránti kellő tisztelettel viseltetem is és igy nem is czélom a sértés, de azt mondom, kimondom, hogy politikája iránt bizalmat várnia nem lehet. Hiszen, ha vissza gondolunk az orosztörök háborúra, azt látjuk, hogy valahányszor az ország népgyüléseiből, megyegyüléseiből más gyűlésekből felirat intéztetett az országgyűléshez, avagy itten interpellatió intéztetett a t. kormányhoz, a nemzet soha sem kapott e részben őszinte feleletet. A t. kormány feleletével mindig késedelmeskedett, úgy, hogy valósággal azon tapasztalatra kellett jutnunk, hogy a magyar alkotmány merőben illusió. A nemzet a törvény értelmében a külügyekre közvetlen befolyást nem i gyakorolhat; azon egyetlen közege pedig, ki ezt tehetné, t. i. a magyar kormányelnök sem képes azon niveaura fölemelkedni, hogy jogának teljes érzetében és tekintélyének egész súlyával folyjon be a külügyekbe, és a nemzetnek őszinte választ adjon, hanem sohasem felelt addig, mig előbb Bécsben kérdést nem tett. Én nem tudom, miként tette; de a következés azt bizonyítja, hogy mindenkor csak azután felelt az interpellátiókra, mikor előbb Bécsből utasítást kért. E bizonytalanság, e titokteljesség okozta t. ház, az országban az aggodalmat, midőn az országból, a megyékből, a népgyfílésekből sűrűen jöttek a feliratok ide Bosznia és Herczegovina occupatiójának gondolata ellen is; látjuk, hogy a kormány alkotmányos fogalmai szerint és alkotmányos érzületéből, hogy menekedjék a kellemetlenségektől, jónak látta még a népgyűlések tartására nézve is oly rendeletet hozni létre, a mely ha épen meg nem akadályozta is egyéne-