Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-14
U. országos ülés október 11.1878. 147 hogyha ezen megszállás a monarchia azon népeinek óhajaihoz képest, melyek fajrokonaiknak a török uralom alóli felszabadítását óhajtják, vétetik foganatba: Bosznia és Herczegovina occupatiója, mint ezen áramlat természetes következménye, világtörténelmi fontossággal birna. A megszállás azonban egészen más színben tüuik elő. Majdnem egy egész század óta monarchiánk keleti politikája más irányt követett. Azon keleti politika, mely Savoyai Jenő herczeg idejében mérvadó volt, az orosz hatalom előnyomulása óta az Al-Dunán gyökeresen megváltozott. A keresztény népek felszabadítása elé akadályok gördittettek és a török birodalom fentartása elvül lőn elfogadva. De miután mindezen akadályok daczára alakultak kisebb keresztény államok, melyek tömörülési pontok gyanánt hivatvák a török birodalom helyét pótolni ; és miután a török birodalom további fenntartása immár lehetetlenné vált: monarchiánk keleti politikája nem birt elég bátorsággal szakítani az eddig követett iránynyal és keleti politikaját az előbbi útra terelni; hanem félrendszabású, habozó politikájával majd a török birodalom fentartását, majd a keresztény népek felszabadítását, majd Oroszországgali barátságot, majd Oroszországgali ellenségeskedést ezélozta. És ezen színben tűnik elő Bosznia és Herczegovina jelenlegi megszállása is. Kétséget nem szenved, hogy azon pillanatban, a midőn a török birodalom fenntartása lehetetlenné vált, Ausztria-Magyarország hivatva volt megóvni érdekkörét keleten; de arra nézve a hódítás útja alkalmas eszköznek nem tekinthető. Ausztria-Magyarország érdekkörének megóvására elégséges, hogy ha a szomszéd keresztény népek, melyek különféle kölcsönös érdekek, kereskedés, utak és vasutak építése és élénk szellemi érintkezés által úgyis már reánk utalvák, önállásuk biztosítására támaszt találnak monarchiánkban. Egy nagy 36 millió lakosságú államra nézve nem nagy fontosságú, annál kevésbé pedig veszélyes, hogy ha szomszédságában 3—4 milliónyi kis keresztény állam alakul; de monarchiánkra nézve fontossággal birhat azon körülmény, hogy ha ezen kis állam biztosítására támaszt talál Ausztria-Magyarországban és ez által monarchiánk érdekköréhez köttetik. Bosznia és Herczegovina occupatiója úgy látszik, épen ellenkező indokokból történt, a mennyiben monarchiánk határain az ily kis államnak alakulása megakadályoztatni czéloztatott, ez által pedig a megszállás az ottani keresztény népek előtt úgy tűnik fel, mintha az nem az ő érdekükben, hanem érdekük ellenére foganasittatott. Ez alakban az occupatio minden következményeivel a legveszélyesebb. A keresztény népek ugyanis önállóságukat veszélyeztetve látván, az egész Balkán-félszigeten szövetségre lépnének az osztrákmagyar uralom ellen; s utóvégre azon nagyhatalom karjaiba vetnék magukat, melynek befolyását épen Ausztria-Magyarország vélte korlátozandónak. Az occupatio ezen következményeivel épen azt idézné elő, a minek megakadályoztatása czéloztatott ; legkevésbbé lenne pedig ez által az Oroszországhozi viszony tisztázva. Ha az occupatio az Oroszországgal létrejött egyezmények eredménye, akkor felesleges, ha pedig Oroszország elleni ellenséges indulatból támadt, akkor elkésett; és csakis arra alkalmas, hogy monarchiánkat beláthatlan bonyodalmak örvényébe sodorja. Monarchiánknak pedig a nyomasztó terhek apasztására, békére van szüksége. Az occupatio ellen felhozott valamennyi érvek köztt legnyornatékosabb hazánk jelenlegi pénzügy-állapota. Az occupatio nemcsak a katonai czélokra szükséges költségekkel, hanem számos beruházásokkal is jár, melyeket ezen oly annyira elhanyagolt tartományok polgárosodása igényel. Ha az occupatiónak a berlini mandátum értelmében az a czélja, hogy Boszniában rendezett, polgárosodott állapotok hozassanak létre: ez mindenesetre a eivilisatio szempontjából igen nemes feladat; de monarchiánk népére nézve semmi közvetlen haszonnal nem bir, sőt elviselhetlen terhekkel van egybekapcsolva. Mi teljesíthetjük ugyan a berlini mandátum által reánk ruházott nemes feladatot, de fáradozásunk gyümölcsét utóvégre is mások élvezhetnék, és az occupatióért eshetőleg leginkább Szerbia és Montenegró hálájára számíthatnánk. Akármely szempontból tekintjük tehát az occupatiót: hazafias aggodalmainkat nem titkolhatjuk el, hogy az reánk nézve vagy veszélyes, vagy felesleges. Hogy pedig az occupatio mindezek daczára megtörtént, csakis téves politikánk kifolyásának tekinthető. Ha az occupatio az annexióhoz vezet, az egy nagy szabású, Bosznia és Herczegovina határait messze túlhaladó keleti politika nélkül nem képzelhető. Egy ilyen, habár nagy veszélyekkel járó politika csak akkor volna keresztülvihető, hogyha a monarchia belpolitikájának a szláv elem szolgálna alapul. Bosznia és Herczegovina annexiója e szerint időjártával monarchiánkra nézve nagy belkérdéssé válhatnék. Az occupatio azonban épen mint a szláv elem ellen irányult előzetes rendszabály volt feltüntetve. Ez alakban a legveszélyesebb visszahatással van a monarchia belviszonyaira; mert bizalmatlanságot foglal magában a szláv elem ellen. Ily bizalmatlanságnak, mely mindenütt beiellenségeket lát, az a következménye, hogy oly rendszabályokat alkalmaztat, melyek a szláv ajkú polgárok irányában szükségtelenek, s melyek azután természetszerűleg csak elkeseredést szül19*