Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-11
112 11. országos ülés november 2. 1878. melylyel azt a ház túloldala fogadta, részemről csökkenteni nem akarom. Csak sajnálatomat kell kifejeznem a felett, hogy a ministerelnöknek annyi nógatásra volt szüksége, (Igaz! balfelöl) hogy alkotmányunknak és törvényeinknek egyszerű rendeletét teljesítse. (Helyeslés balfelöl.) Csak sajnálatomat fejezhetem ki a felett, hogy még tegnap nem volt azon helyzetben, hogy az iránt, a mit törvényeink és alkotmányunk világosan megkívánnak és követelnek, határozott nyilatkozatot mert volna tenni. Es nem hallgathatom el azon véleményemet sem, hogy ezen átnyujtásnak értékét csökkentette előttem azon commentár, a melylyel az kisértetett: és a mely commentárban kizárólag a kormánynak lön követelve azon időpont meghatározása, melyben bármely nemzetközi szerződés a háznak előterjeszthető. Mert a felett ugyan, t. ház, alig lehet kétség, hogy miután a berlini szerződés nem tartozik a titkos diplomatiai okiratokhoz, hanem létrejötte pillanatában azonnal világot látott, a helyes időpont annak előterjesztésére az lett volna, mielőtt az abban vállalt megbízás foganatosíttatott, az lett volna a helyes időpont, hogy alkalom adassék a háznak nyilatkozata megtételére. (Helyeslés) Az, a mire a ministerelnök ur hivatkozott, hogy minden kormánynak jogában áll meghatározni, hogy mely időpontban terjeszsze elő a külfölddel kötött szerződéseket, teljesen áll azon diplomatiai iratokra, melyek titkosak és melyeknek nyilvánosságra hozatala az ország kára nélkül nem eszközölhető. Ennek megítélése a kormányt illeti, de nyilvánosság elé került és oly szerződés előterjesztésére nézve, a melynek előterjesztését maga a törvény rendeli, a kormánynak kötelessége azt benyújtani a háznak, mielőtt foganatosíttatnék; mindenesetre akkor, midőn a ház vele foglalkozni akar s e tekintetben én egy, habár ideiglenes magyar ministerelnőktől nem habozást, nem nógatást, hanem határozott nyilatkozatot vártam. (Elénk helyeslés balfelöl.) Már most engedje meg a t. ház, hogy röviden szóljak indítványom mellett. Mert részint azon izgalmas jelenetek után, részint az idő rövidsége int arra, hogy bármily indokoltnak látszanék különben: bővebb fejtegetésektől tartózkodjam. Ez alkalommal csak két érv megczáfolására szorítkozom, melyeket ezen országgyűlés állása és jogos érdekében érintetlen hagynom nem lehet. Az egyiket az ideiglenes ministerelnök azon kijelentése tartalmazza — és ez volt egyetlen és főérve indítványom ellen •—hogyha a magyar országgyűlés vagy a monarchia bármely államának országgyűlése, a külügyi politika jövőben követendő irányára határozatot hoz, akkor a dualismus ad absurdum van vive, akkor a külpolitikának egységes vezetése lehetetlen. Ennélfogva alkotmányunkból kifolyólag tagadta azt, hogy az országgyűlés a külügyi politika jövő irányára határozatokkal befolyást gyakorolhasson. Nézzük meg, t. ház, az-e ad absurdum-vitele a dualismusnak, a mint én állítottam fel, s a melyet, a mint ki fogom mutatni, egy időben igen helyeselt a ministerelnök ur: vagy pedig azon felfogás-fel forgatása a dualismusnak, melyet tegnap felemlített s ma nyomatékosan ismételt az ideiglenes ministerelnök ur. Alkotmányunkban, s nem — a mint a t. ministerelnök ur mondta — a dualismusnak eszméjében, hanem formájában azért van megszabva a külügyi politikára való befolyása a két állam kormányának és országgyűlésének, hogy kizárja egy oly külügyi politika lehetőségét, a melynek a monarchia egyik államának életérdekeit feláldozza. Ez világos czélja; ez volt kifejezve az 1867. XII. t.-cz. tárgyalásakor. Már most kérdem: mi módon gyakorolhatna a két államnak országgyűlése a külügyi politikára befolyást, ha nem határozatok vagy feliratok utján? Mi módon gyakorolhatna befolyást, ha egyátalában ki akarjuk lehetőségét zárni annak, hogy azok egymástól különböző irányban nyilatkozzanak? A ki tehát ennek lehetőségét ki akarja zárni, a ki tagadja a jogot, tagadja helyességét annak, hogy az országgyűlés határozatokba is öltöztethesse véleményét a külügyi politika jövő iránya felett; az meg akarja fosztani az országgyűlést a külügyi politika irányára való befolyásától (Helyeslés balfelöl) és édes kevés vigasztalást és rendkívül kevés biztosítékot nyújt az, ha azután — a mint a ministerelnök ur mondja — utólag a ministert helyéből el lehet távolítani, hozzáteszem vád alá helyezni, sőt meg lehet büntetni; mert mindez azon nagy érdekek nagy sérelmét, a melyet ő eszközölt, nem fogjajóvá tenni. (Helyeslés balfelöl,) Ennélfogva én a dualismus kiforgatásának tartom azon tant, a mely ki akarja zárni az országgyűlés befolyását a külügyi politika jövő irányára nézve. Nem akarom állítni, hogy ez könynyelmüen gyakoroltassák, hogy az országgyűlés minden alkalommal határozatokkal lépjen elő : de alkotmányunknak azon tételét, országgyűlésünknek azon jogát, igenis, én élő és gyakorolható jognak nézem. Ez igenis lehetetlenné tesz oly egységes politikát, mely az egyik állam érdekeit eltiporja, de épen ez a czélja, (Helyeslés baljelöl) midőn kívánja azt, hogy a külügyek vezetője oly politikát kövessen, mely bizonyos kedvencz eszmék valósítását, egyik vagy másik vagy mindkét állam érdekének feláldozása árán eszközli. (Helyeslés baloldalon.) A ministerelnök felfogása, mely nem azoké, kik a XII. t.-cz.-hez. járultak s azt ajánlották, odavezet, hogy következetesen ki kellene zárni azt, hogy a monarchia két államának ministe*>
