Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.

Ülésnapok - 1875-405

405. országos ülés június 12.1878. 83 így állunk a bankkal. Én remélem, hogy a 80 milliónyi bankadósság kérdése az országra nézve még kedvezően fog eldőlni; tehát erről most nincs szó. Az előttünk fekvő kérdés szempontjából csak az bir érdekkel: vajon ezen alku oly természetii-e, hogy abban vivmányt láthassunk és recompensatiót kereshessünk az alku más részeinél mutatkozó károsodásaikért. Én azt hiszem, hogy ezen kérdésekre bátran nemmel felelhetünk. Hogy állunk a quótára nézve? Megmaradt a statusquo ; erről tehát többet szólni felesleges. Hanem itt van a restitutió kérdése, a melyet a kormány a quóta kérdéssel kapcsolatba hozott. A t. pénzügyminister ur milliókra menő nyereményt helyezett kilátásba Magyarország számára; a mi különben más szóval annyit jelent, iiogy Magyarország eddig Ausztria által milliókkal károsittatott meg, tehát Magyarországnak tulajdonképen joga volna ezen milliókat visszakövetelni. De ettől eltekintve, vivmány-e és recompensatió-e a restitutiónak uj rendezése? Erre nézve én azt vélem, hogy qui bene distinguit, bene docet és restitutió kérdése nem tartozik sem a vám, sem a bank-kérdéshez, hanem szükségszerű folyománya az indirect adók kérdésének, tehát csak ezzel együtt Ítélhető meg. Őszintén kimondom, hogy én a restitutiónak uj rendezését elfogadhatónak tartanám abban az esetben, hogy Magyarország károsítását az indirect adókban tökéletesen mellőzve volna. Ha minden krajezár, a mely a magyar állampolgárok által indirect adókban fizettetik :. a magyar államkincstárba folynék be, akkor méltányos és jogos voln a az, hogy a restitutió a termelés arányában osztassák meg a két állam között; de különben nem. Mert hiszen ha Magyarország bizonyos czikkekből pl, a ezukorból még annyit sem termel, a mennyi saját fogyasztására szükséges, ha Ausztriából kell az ott megadóztatott ezukrot behoznia és fogyasztania, miként lehet azt mondani, hogy Magyarország- J nak valóságos kivitele van, a melyért restitutió ! fizetendő. Ha Magyarország például 200,000 mázsa ! ezukrot gyárt, tehát ennyinek adóját veszi be, I ellenben 400,000 mázsát fogyaszt, tehát ennyinek adójára volna igénye, s ha az országnak mégis restitutiót kell fizetni: mikép lehet azt mondani, hogy Magyarország ezen ügyben tökéletesen ki van elégítve. A kormánynak tehát erre vonatkozó hangzatos dicsérete meglehetősen kétes értékű és meglehetősen csekélyre davalválható; mert a mint a dolgok ma állanak, a restitutió uj rendezése sem felel meg teljesen Magyarország érdekeinek. Azonban a

r főkérdós az, hogy javítva van-e a statusquo? Én azt hiszem t. ház, hogy itt is jól meg kell különböztetni a dolgot, mert mint I mondom „qui bene distinguit, bene docet." — j Ha az a kérdés, hogy a statusquo javittatott-e azon állapothoz képest, a mint az a szövetség fenállásának ideje alatt kifejlődött és az utolsó pillanatban mint végeredmény előttünk áll, akkor be keli ismernem, hogy javítás van; de ha azt kérdem, hogy van-e javítás azon rendezéshez képest, a mint az 1867-ben a kiegyezés kezdetén állott és méginkább, amint tervezve volt: akkor tagadólag kell válaszolnom, mert 1867-ben Magyarországnak az indirect adókból tetemesebb jövedelme volt, tehát nagyobb restitutiót is fizethetett — s ha például a czukornál veszített; szesznél talán ugyanannyit nyert. Én azt hiszem, hogy vagy az előirányzatot kell az előirányzattal, vagy a végeredményt kell a végeredménynyel összehasonlítani, mert a mostani előirányzatot a múlt végeredménynyel, különösen akkor, midőn a végeredmény egészen más lesz, mint az terveztetett, nézetem szerint összehasonlítani nem lehet. Valahányszor a restitutiónak uj rendezése vívmányként íüntettetik fel, mindannyiszor eszembe jut az egyszeri angol gyerkőeznek mondása, a ki midőn pajtása azzal dicsekedett, hogy nekik ilyen és olyan fekvő jószáguk van, erre azt válaszolta: „We have one too — and a mortgage upon it" azaz nekünk is van jószágunk, még pedig van azon jó nagy betáblázás is. A restitutió az indirect adók jövedelmén épen olyan teher, mint a betáblázás a jószágon. 1867 óta azon jövedelemből, melyet Magyarország e czimen élvezett, jó rész átment Ausztria élvezetébe, és így igen természetes, hogy^ az ennek megfelelő teher is Ausztriára hárul. Én tehát a restitutió uj rendezését szintén nem tekinthetem különös vívmánynak. így állunk t. ház, azon kérdésekkel, melyek eddig elintézve vannak. Ezeket nem azért hoztam fel, hogy uj vitát kezdjek ezen ügyben, mert ugy hiszem, hogy azok, a miket elmondottam, egészen objective jellemzik a helyzetet, s azokat vitatni alig lehet; nem is azért hoztam fel ezeket, hogy a kiegyezés roszasagát újból feltüntessem, mert az nem titok, hogy azok, a kik ezen kiegyezést elfogadják, nem gazdasági, hanem más okból fogadják el; hanem felhoztam a mondottakat azért, hogy constatáljam, miszerint az, a mi a kiegyezési kérdések közül eddig el van intézve, az ügyek könnyebb fele, a mi ellenben nincs elintézve, az nehezebb része a kiegyezésnek; hogy constatáljam miszerint egyszerűen fentartatott a statusquo, a mi pedig fentartható lett volna akkor is — és akkor legalább nem lett volna roszabbitott statusquo — ha a szerződés nem mondatott fel és ha az ügyek elintézése egyszerűen a vis mertiaere bízatott volna. A kormány, de különösen a kormányelnök ur a vámszövetség tárgyalásakor a helyzet lenyeli*