Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.

Ülésnapok - 1875-413

418. országos ülés janlns 22, 1878. 243 követeli magának, hogy ő a közvélemény. (Moz- j gás a haloldalon.) T. ház! Legyenek önök meggyőződve, hogy az országos közvélemény előtt minden esetben tisztelettel —- és egyéni érdekemet tekintve, ha az én nézetem ellen üt ki, — örömmel fogok meg­hajolni. Akármint fog kiütni a közvélemény bírá­lata most legközelebbről, ha ellenem, ha ellenünk ütne ki: akkor tudni fogjuk azt, hogy igen sok példa van a történelemben rá, hogy ministerek és pártok épen akkor vesztették el a közvéle­mény, vagyis az ország többsége támogatását, midőn a legnagyobb szolgálatot tették a hazának. (Mozgás a haloldalon. Tetszés a középen.) De tudjuk azt is, hogy a mely kormány, a mely párt ily módon vesztette el a közvélemény vagy a többség támogatását: csak idő, és rende­sen nem hosszú idő kérdése, hogy azt ismét visszanyerje; ha a mellett tudja még a kisebbség azon kötelességét, mely abban áll : előmozdítani minden jót, a mit a kormány tesz, ellenőrizni min­dent, a mi nézete szerint a kormány nem helyesen tesz, s a mihez még azt kapcsolom, hogy ha csakugyan ezen, reám nézve szerencsés helyzetbe jönnék, kötelességemnek fogom tartani ellen­őrizni, hogy mint használtatik fel az ezen kor- j mány és az ezen párt működése által megnyert idő azok részéről, kik azt hiszik, hogy a jelen kormány idejét e három év alatt nem jól használta. A választások nemsokára bekövetkeznek ; en­gem a mondandó Ítélet ellen senki sem fog zúgo­lódni hallani. Tagadom, hogy e kormányról azt lehetne mondani, hogy nem alkotott semmit; de ha ez igaz volna is, én részemről meg fogom lelni lelki jutalmamat azon igazságban, melyet egy nagy angol történetíró mondott : hogy van­nak nehéz viszonyok, a melyek közt azon kor­mány, mely nagy bajoktól megmentette az orszá­got, nagyobb érdemeket szerzett, mit más viszo­nyok közt az ; a ki bámulatos dolgot vitt véghez. (Elénk helyeslés és tetszés a jobboldalon és kö­zépen.) Elnök : Következik a szavazás. Kérdés ez lesz •• Elfogadja-e a t. ház az osztrák nemzeti bankot cselekvőleg illető 80 millió forint állam­adósságot illetőleg kötendő egyezmény iránt be- | nyújtott törvényjavaslatot átalánosságban részletes tárgyalás alapjául. (Helyeslés.) Három jegyzék j adatott be hozzám, melyek mindegyikén 20-nál több képviselő névszerinti szavazást kivan, a sza­vazás névszerint fog megtörténni. Ki fogom húzni a betűt, melylyel a szavazás kezdődik. (Megtör­ténik.) A szavazás a G betűvel fog kezdődni. 5 perezre felfüggesztem az ülést. (Szünet után) Elnök: Kezdődik a szavazás. A szavazók névjegyzéket Beöthy Algernon jegyző ur fogja felolvasni. Az igennel szavazókat Horváth Gryula, a nemmel szavazókat Orbán Balázs, a távol levő­ket Gulner Gyula jegyző urak fogják jegyezni. A kérdés lesz: elfogadja-e a ház a szabadalma­zott osztrák nemzeti bankot cselekvőleg illető 80 millió államadósságot illetőleg kötendő egyez­mény iránt beadott törvényjavaslatot általánosság­ban a részletes tárgyalás alapjául? Igen kérem a t. képviselő urakat, hogy a szavazást csendes­ségben hallgatni és egyéni szavazataikat hangosan kifejezni méltóztassanak. A szavazás kezdődik. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a név­sort, mely alkalommal:) „Igen"-nel szavaztak: Gábor Péter, Gáspár András, Gébbel Károly, Gidófalvy Albert, Gorove István, György Endre, Halassy Gyula, Hammersberg Jenő, Házmán Ferencz, Hegedüs Sándor, Hieronymi Károly, Hirsch Tivadar, Hodossy Imre, Horváth Gyula, Horváth Lajos, Hosztinszky János, Houchard Ferencz, Horváth Péter, Istóczy Gyöz'ó, Janitsáry Sándor, Jankovich Miklós, Jászay Antal, Jordán István, Jókai Mór, Juhász Mihály, Kasper Mihály, Kassüy Ignácz, Karinán Lajos, Károlyi Tibor gr., Kemény Gábor b., Kemény István b., Kemény Kálmán b., Kemény Mihály, Kende Kantit, Kégl György, Kiss Lajos, Kiszely Árpád, Korizmics László, Kossy Sándor, Kovách László, Kulcsár Lajos, Künle József, Kürthy József, Kastner Henrik, Lehoczky Egyed, Lenit Sándor, Lészay Lajos, Lónyay József, Löw Vilmos, Luka Lajos, Lukácsy Béla, Loncsarics Márk, Makray Aladár, Mara Lörincz, Marsovszky Jenő, Máday Lajos, Máriássy Sándor, Márkus István, Miehl Jakab, Migazzy Vilmos gr., Mihályi Péter, Mikó Bálint, Missics János, Molnár György, Móricz Pál, Móricz Károly, Miskatovics József, Nagy György, Nedeczky István, Odescalchi Gyula hg., Ordódy Pál, Ormós Zsigmond, Ozsegovics Lajos b., Pap Lajos, Pap Sándor, Pauler Tivadar, Perczel Béla, Perczel László, Perényi Zsigmond b., Pesty Frigyes, Péchy Manó gr., Péchy Tamás, Plachy Tamás, Podmaniczky Frigyes b., Pogány Károly, Pongrácz Lajos, Pór Antal, Prepeliczay Gyula, Prileszky Tádé, Prónay József, Pulay Kornél, Pejachevich László gr., Pejachevich Péter gr., Puszi Károly, Radvánszky Béla b., id. Ráday Gedeon gr., ifj. Ráday Gedeon gr., Román Sándor, Rónay István, Röth Keresztély, Rudics József b., Ruprecht Lajos, Rakovszky György, Rubido Zichy Radislav, Schmausz Endre, Simó Lajos, Stoll Károly, Sváb Károly, Sánta Lajos, Spissich Victor, Szapáry Gyula gr., Szaplonczay Miklós, Szathmáry Miklós, P. Szathmáry Károly, Szende Béla, Szeniczey Ödön, Szerafin Frigyes, Szerb György, Széll Kálmán, Szikszay Lajos, Szilády Áron, Szitányi Bernát, Szlávy József, Szlávy Olivér, Szomjas József, Szontagh Pál (somogyi), Szögyény László, Szüllő Géza, Tanárky Gedeon, Teleki Géza gr., 81*

Next

/
Thumbnails
Contents