Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.
Ülésnapok - 1875-410
410 országos Hlés június 18 1878. 153 vannak, s hogy compromittáltatik maga a nemzet | jó hirneve, tekintélye, becsülete. (Igaz! Igaz! a | szélső baloldalon.) Teljesen igaza volt Ohorin t. barátomnak, midőn tegnap azt mondta, hogy igenis ezen 80 milliós adósság ügyében létrejött megállapodás teszi fel a koronát az egész kiegyezési tárgyalásokra ; mert vannak ugyan a kiegyezésnek olyan részletei, melyek sokkal károsabb hatással vannak az országra, de egy sincs ennél szégyenletesebb. Miért szégyenletes ez? Épen azért, mert jogunk ebben a tekintetben tökéletesen tisztán áll; tisztán áll az, hogy 1867-ben Magyarország messze túlment a méltányosság határán, hogy az államadósságokat illetőleg kiadta Ausztriának az apait és anyait, és ha most mégis enged egy — nem mondhatom máskép — mint szemtelen követelésnek Ausztria részéről (Igazi a szélső baloldalon) ha enged akkor, midőn ezen követelésnek egyátalában semmi jogi alapja nincs, enged egyedül azért, mert ezen követelés Ausztria által támasztátik, s mert most már magyar példabeszéddé fog válni, hogy az okosabb enged : akkor ezzel egyenesen gyámoltalanságot ós gyávaságot árul el és ez aztán egyenesen a nemzet becsületét érinti. (Tetszés a szélső baloldalon!) T. ház! Arról, hogy mikép áll ezen 80 millió kérdése, nem szándékozom beszélni, sőt megvallom, mindig roszúl esett látnom és hallanom, hogy magyar részről ez a kérdés egyáltalán vitás kérdésnek elismertetett. Kezdettől fogva az lett volna az álláspont, a melyet az országnak általában s különösen a kormánynak el kellett volna foglalnia, hogy egyszerűen visszautasítja e kérdésben szóba állani. Meg kellett volna mondani Ausztriának határozottan, hogy e felett szóba se j fogunk állani és ha Ausztriának az a szándéka, hogy velünk kiakar egyezni: akkor elő se hozza ezt az ügyet, mert ezzel csak azt fogná bebizonyi- ' tani, hogy szándéka nem a becsületes alku, hanem j a furfang, az erőszakoskodás, a hatalommal való j visszaélés. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Becsületkérdésnek kellett volna ezt tekinteni s vissza kellett volna utasitani mint egy oly szemérmetlen ajánlatot, melynek magának szóba hozása, a mely feletti szóváltásba való boesátkozás tisztességes személy részéről már compromissióval jár. (Helyedés a szélső baloldalon!) Hanem ugy látszik, érezte ezt maga a t. kormány is, mert a mint tudjuk, eleget bujkált I ezen kérdés előtt Legelőször a eompensatiók \ körébe akarták ezt is bevonni, hanem a compen- ! santiók leple csakhamar igen lyukassá vált ós i most már ugy van, hogy arra a csekély hypothe- j kára, a melyet a restitutióknál nyerendő összeg- I ben fogunk bírni, most már be van táblázva a bankügy, a vámszövetség, a fogyasztási adók JÍÉPVH. NAPLÓ J»75-7& ÍVÜL KÖTET. kérdése ugy, hogy az a telekkönyv ugy néz ki, mint midőn valamely 100 holdas birtokra 100-ezer frtok vannak betáblázva. Jöttek elmésebbnél elmésbb javaslatok. Ilyen volt a heidelbergi professorokra vanatkozó ötlet. Ezt Ausztria egyszerűen visszautasította, mert több érzéke volt az iránt, hogy magát ilyen eljárás által ne tegye nevetségessé. Jött azután az a másik geniális ötlet, hogy bizassék meg a quófca-bizottság azzal, hogy az osztrákokat capacitálja. Mi lett ennek eredménye ? Igen jól tudjuk. A quóta-bizottság beadott egy hosszú jelentést, a melyben kijelentette, hogy neki nem sikerült az osztrákokat capacitálni. Azt hiszem t. ház, ennél haszoutalanabbul soha papirt, időt, diurnuínot nem vesztegettünk. És megvallom, .hogy a részvét bizonyos nemével láttam működni a bizottság t. előadóját, Falk Miksa urat, kinek ragyogó tolla még soha haszontalanabbul nem működött, mint ezen alkalommal, annál inkább, mivel ugyanazt a ragyogó elmefuttatását már megelőzte az a talán még alaposabb és kimerítőbb értekezés ezen tárgy felett, mely gróf Lónyay Menyhérttől eredt. Most már egész egyszerűségében, egész meztelenségében áll előttünk a kérdés ezen jelentésben, melyet a bankügyi bizottság adott be, továbbá magában a pénzügyi minister ur törvényjavaslatában s annak indokolásában. Az emberben valóban az indignatió küzd a szánalommal, midőn ezen okmányokat maga előtt látja. Magának annak, hogy ne legyen kénytelen a bizottság ós a t. minister ur ily okmányokkal előállni, elegendő oknak kellett volna lenni arra, hogy ez ügy keresztülvitelét magukra ne vállalják. Méltóztassék a t. ház megengedni, hogy ezen indokolásnak némely részét vizsgálat alá vegyem. kii mondja a jelentós: „a inig egyrészről Magyarország alkotmányos jogára, törvényeire, sőt az osztrák államadósság terheihez való önkéntes hozzájárulásával tanúsított méltányosságára hivatkozva, állhatatosan visszautasított minden követelést: addig másrészről az osztrák kormány és törvényhozás szintén egy bizonyos — a mi meggyőződésünk szerint egészen helytelen, de általuk jóhiszemüleg fentartott — jogi felfogásra alapítva, ép oly állhatatosan igyekezték általunk elismertetni az ezen adósság terhében való részvétel kötelezettségét." Tehát jóhiszemű jogi felfogás volt Ausztria részéről, sőt a mint a t. előadó ur tegnap hozzá tette, nem jóhiszeműség hiánya, csak tévedés forgott fenn Ausztria részéről. Engedelmet kérek, ha ez is jóhiszeműség, akkor jóhiszemű azon rabló eljárása, ki engem az utczán megtámad és azt mondja: add ide tárczádat, — mert az a pénz a mi benne van, az enyém. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) 20 '
