Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.
Ülésnapok - 1875-382
882 orizágos ttlás áprll 11. 1878. 51 megsemmisülnek: azon kérdést intézem a t. közlekedésügyi minister úrhoz, hogy a Dunának szabályozatlan állapotban való meghagyása mellett a Tisza szabályozására fordított költségek nem dülnek-e dugába? Péchy Tamás közmunka-és közlekedésügyi minister: Miután a t. képviselő ur határozott kérdést intézett hozzám, azt hiszem, hogy erre felelni kötelességem, mit ezennel a ház engedelmével teljesítek is. Tökéletesen igaz az, hogy megtörténik, hogy a Duna árja sokszor nagyobb a Tiszáénál, miáltal a Tisza vizének beömlése a Dunába meggátoltatik és a viz visszatolatik. Az két egymásba ömlő folyónál megtörténik, hogy a nagyobb folyó a kisebbet feltartóztatja s ez torlódást okoz. Azonban az a sajátságos, hogy az nagyon ritkán fordul elő a Tiszánál és a Dunánál, mert a Duna más vidékekről jővén, mint a Tisza, ritkán esik meg az, hogy azon vidékeken, a honnan e két folyó táplálkozik, egyszerre álljanak be az olvadások, sőt mondhatni, hogy ezen eset egy évtizedben sem fordul elő egyszer. A másik az, hogy a Tisza vizének visszatolása Szeged körül, miután oda fenn, a hol a munkálat létesíttetett, a Tisza már nagy távolságra esik a Dunától, csak nagyon kevéssé hathat. De van egy harmadik körülmény is, mely itt figyelembe veendő. Kétségtelen, hogy nemzetközi és európai feladat, hogy a Duna egész mentében a hajózás minél előbb megkönnyittessék, az az, hogy a Dunának azon része, mely jelenleg a viz lefolyását megnehezíti, t. i. a vaskapui rész, szabályoztassók. A mint a Vaskapu szabályozva lesz, a mi nemzetközi tekintetekből sokáig el nem maradhat : kétségtelen, hogy a Dunának visszahatása a Tiszára nézve sokkal kisebb lesz a mostaninál. Ezen szempontból tehát a t. képviselő urnák aggodalomra nincs oka. Csak még egyet kívánok a t. képviselő urnák szavaira megjegyezni. Ő ugyanis szemrehányást tesz a t. előadó urnák azért, hogy e kérdés tárgyalásában részt vett nemcsak a pénzügyi bizottságban, hanem még az előadói tisztet is elvállalta. Bocsásson meg a t. képviselő ur, de az előadó ur érdekei oly távol esnek ezen érdektől a Tisza mentén, hogy ha nem méltóztatott volna megszavazni egy krajczárt sem ezen átmetszésekre: ott, a hol a t. képviselő ur lakik, ez bizonyosan különbséget nem tett volna; lejebb vannak azon pontok, melyek befolyással vannak az áradásra. és igy a t. képviselő ur ezen szemrehányása is, méltóztassék elhinni, ok nélküli. Még azt is mondja a képviselő ur, hogy nem tartja egészen igazságosnak az állam azon elhatározását, hogy az átmetszések az állam által eszközöltessenek, azért, mert védekezni lehet a gyorsabb folyamok mentén is. Ez igaz, de méltóztassék elhinni, hogy azon csendesen kanyargó folyók ellen sokkal nagyobb költségbe kerülő védekezés kellett volna, mit azon vidék alig lett volna képes eszközölni, mint jelenleg az átmetszések mellett szükséges; mert sokszor, mint például a matolcsi átmetszetnél 8 mértföld helyett csak egy mértföld forog szóban, ezenkívül, ha az átmetszések szabatosan meg lesznek téve, azon magaslatot, melyet a feltódulások minden szabályozás nélkül okoznak, az átmetszések némi részben módositják is. Tehát két oldalról van különbség : ha a szabályozás keresztül vitelénél az állam kötelességét megteszi; mert az én nézetem szerint ez az állam kötelessége, a mit indokol az is, hogy ha nézzük, hogy a Tiszán 1,876.000 holdról van szó, a mi bizony igen sok, mert sok ország van, a mely összesen nincs ekkora, s ha méltóztatnak tekintetbe venni, hogy Magyarország azon árterülete kevés hijjával összesen negyedfél millió holdra megy, mely megmentendő : kétségtelen, hogy nemzetgazdasági tekintetben is kötelessége az államnak segédkezet nyújtani az ármentesitéshez, mert azon vidékek lakosait annak, hogy magukat megvédeni ne bírják, kitenni nem lehet. (Helyeslés.) Ezeket tekintetbe véve tehát, alig van alapos akadály a kórt összeg megszavazására és igy kérem a t. házat, méltóztassék azt megszavazni, (Helyeslés.) Paczolay JánOS: Szavaim félremagyarázása miatt vagyok bátor pár szót szólani. Én ismerem az előadó ur birtokait, tudom, hogy a Tiszaszabályozás kérdése, mert a Tisza messze esvén : az semmi néven nevezendő befolyással nincs az ő birtokára nézve. Én, a ki azt tudom, különösen arra fektettem a fősúlyt, hogy a t. előadó ur egyszersmind azon társulatnak, a mely a szabályozást ott keresztülvinni akarja, alelnöke, s miután alelnöke : lehetetlen, hogy a pénzügyi bizottságban, mint ezen érdek képviselője részt vegyen és az előadó tisztet elvállalja s ily minőségben a határozatra nyomást gyakoroljon. Németh Albert: Mindenekelőtt kijelentem, hogy a Tisza szabályozására előirányzott 700,000 frtot megszavazom. A mi a Paczolay t. barátom által felhozott nehézséget illeti, arra nézve én is kifejezem azon óhajtásomat, hogy vajha hazánk pénzügyi viszonyai oly helyzetben lennének, hogy minden folyó szabályozására egyszerre és együttesen közreműködhetnénk és eredményre is vergődhetnénk. De miután ez nem lehetséges, ahoz kell nyúlni, a mi a lehetőség természetében van, és ott kell kezdeni a szabályozást, a hol a veszély a legnagyobb és a honnan a veszély azon technikai alapelvnél fogva, hogy a folyók nem felülről, hanem alulról szabályozandók, hozzá kell nyúlni