Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-382

44 882 országos Illés ápril 11 1878 Nekünk Szatmármegyeieknek aránylag ép oly károkat okoz a Szamos, de mi eddig nem csinál­tunk belőle nagy lármát ; tűrtünk, szenvedtünk, a szegény árviz sújtott vidék segített magán a hogy tudott. Most azonban már méltóztassanak bevenni ezen 60,000 frtot a költségvetésbe, mert ha most ezen bajokon az emiitett átmetszés kiépítésével segítve nem lesz: méltóztassanak elhinni, hogy nem 60,000 de 600,000 frtot is meghaladó kárt fog az közvetlen az érdekelt vidéknek, de közvetve az államnak is okozni; s akkor, midőn 43 község s annak megfelelő vidéknek adóképességót kell megmenteni, a takarékosság nem ezélszerü. Én tehát ezeknek előadása után még egyszer ügyei­mébe s kegyes pártfogásába ajánlván a t. háznak azon szerencsétlen vidék ügyét, erre vonatkozólag bátor vagyok a következő indítványomat beter­jeszteni. (Halljuk!) Elnök: Az indítvány fel fog olvastatni. Beőthy Algernon jegyző (olvas.-) „Indít­vány az 1878. évi költségvetés 5. czime uj épít­kezések 5. rovatának a) pontjához. Méltóztassék a ház kimondani, hogy a pénzügyi bizottság vé­leményének mellőzésével a miaisteri jelentésben foglalt „sürgős munkákra és államkezelés alatt nem álló folyókra segélykép'- czim alatt a Sza­mosra előirányzott 60,000 forintot megszavazza. (Helyeslés.) — Beadják: Péchy Jenő, Kende Kanut, Galgóczy Sándor, Pap Sándor, Domahidy István, Vállyi János, Degenfeld Béla gr., Teleky Géza gr. id., Stoll Károly, Boros Bálint, Kállay Ödön, Károlyi Tibor gr., Szaplonczay Mihály, Károlyi Gyula gr., Kemény István b., Baranyi Ferencz, Hets Károly, Szoboszlai József. Jászay Antal. Szongoth Jakab, Simó Lajos, Perényi Zsigmond b., Andrássy Mihály, Bethlen András gr., Molnár Antal, Kende Péter, Szathmáry Miklós, Vendégi Gábor, Bánffy László b., Hollósy Károly, Micsky Lajos, Lukacsek János, Szathmáry Károly, Szomjas József, Tibád Antal, Uray Miklós, Vi­dovics Ferencz, Pogonyi Dénes, Odescalchi Gyula hg., Tomcsányi László, Beöthy Algernou, Hor­váth Gyula, Pap Lajos, Mihályi Péter, Várady Gábor. Péchy Manó gr., Zsilinszky Mihály, He­gedűs László, György Endre, Nagy György. Gr. Szapáry Gyula előadó: T. ház! Kény­telen vagyok a pénzügyi bizottság véleményét védelmezni az előttem szólott képviselő ur ellené­ben, ki azt mondotta, hogy a pénzügyi bizottság azon indokolása helytelen, melynek alapján ezen összeg megszavazását megtagadta. A t. képviselő ur ugyanis azt monda, hogy ezen szabályozási munkálatokra szükséges tervek és részletes költ­ségvetések már négy évvel ezelőtt elkészültek. Miután a pénzügyi bizottság ezen tervek előter­jesztését kívánta azért, hogy véleményét indokol­has sa, de ezek nem terjesztettek elő s előtte nem feküdt más, mint a költségvetéshez beterjesztett ministeri indokolás, a melyben csak az mondatik. hogy ezen czélokra 160,000 frt szükséges, a pénzügyi bizottság nem ismerve sem a tervet, sem a részletes költségvetést, joggal mondhatta, hogy nem javasolhatja egy 60,000 frtnyi összeg­nek megszavazását, a melynek sem technicai kö­vetkezményeit, sem financzialis eredményét meg­ítélni nem képes. (Helyeslés.) Ennélfogva bátor vagyok a pénzügyi bizottság indítványát az elő­terjesztett indokolás alapján elfogadásra ajánlani. Ha pedig a t. ház ezen indítványt elfogadni nem kívánja, mivel azon eljárást, hogy a pénz­ügyi bizottság véleményének ellenére ezen összeg a költségvetésbe felvétessék, nem helyeselhetem : arra kérném a t. képviselőházat, — miután a minister ur kijelentette, hogy meg vannak a ter­vek és a részletes költségvetések, — hogy ezen tételt azon utasítással méltóztassék a pénzügyi bizottsághoz utasítani, hogy azon esetben, ha a költségvetések és tervek a bizottság elé terjesz­tetnek, ezen tételt újból tárgyalja. (Helyeslés.! Péchy Tamás közmunka és közlekedési minister: Én azt hiszem, hogy itt tévedésnek kell lenni, mert ha a pénzügyi bizottság a ter­veket tőlem határozottan követelte volna, — noha azok nincsenek nálam, mert azokból dolgozni kell, — azokat azonnal felhozattam volna, mintán azok már négy év óta készen vannak. Éa ezen 60,000 frtot felvettem azért, inert azt hittem, hogy ez elfogadtatik és ezen indok­ból leküldtem a terveket, hogy előre készüljenek a munkához, mi a tervek nélkül nem eszközöl­hető. Ha tehát a pénzügyi bizottság tőlem a ter­veket követelte volna : én azokat bármikor előál­lítottam volna, mint a hogy most is felhozatom : de addig, míg azok itt vannak, a munka szünetel. Indokolásomban, t. ház, jeleztem, hogy a tervek szerint 160,000 frt szükséges a matolcsi átmetszetre, mit különben tervek nélkül nem mondhattam volna. Ezen 60,000 frtot azért vettem fel a költségvetésbe, mert nézetem szerint az or­szágnak tennie kell valamit azon vidék érdeké­ben, a melynek veszélyes helyzetéhez maga az ország is járult és a melynek veszélyes vizi álla­potai fokoztattak az államnak ottani működése folytán, mert igaz elődöm Gorove István urnák azon nézete, melyet a házban is hangsúlyozott, hogy nevezetesebb vizi kérdés a Szamosnál alig van ezen országban. A mint az előttem szólott képviselőtársam jelezte is, fenn, hol a Szamosnak nagyobb esése van, 14 átmetszés készült, lent pedig, a hol egy 8 mértföldnyi kanyart kell egy mértföldre átmet­szeni, a hol tehát igen nagy fontosságú átmet­szést kell létesíteni, ez nem foganatosíttatott. Mi következik ebből ? Az, hogy a felső át-

Next

/
Thumbnails
Contents