Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-396

3»ö, országos ülés május 16.187S. 349 házban bárminemű határozati javaslat emelkednék érvénybe, mert azt mondja, ha a delegációban történik összeütközés, van mód rá a többséget létrehozni ; ha a két ház között történik : nincsen ; s ismétli, hogy meggyőződése szerint annak a kitudására, hogy mikor van összeütközés a két állam közt, minő a többség : erre absolute semmi más mód nincs, mint a delegatió, és miután ezen mód nélkül a külügyeket vezetni nem lehet, ergo, ez múlhatatlanul szükséges. Nohát én feltéve — ennek czáfolatába már nem bocsátkozom, mindenki ismeri a maga álláspontját e tekintetben — de mondom, feltéve, hogy a t. ministerelnök urnák igaza van, — engedjen meg nekem egy kérdést. Hiszen hát hazafiságot csak fel kell tennünk egymásról, mindig, minden körülmények közt Azt sohasem szabad valakiről feltenni, hogy neki oly programmja vau, mely a hazafisággal semmikép ös^ze nem egyezhető. No hát t ház, ha ez igy van. a ministerelnök úrtól, azon időben, mikor ő — s nem egyszer, hanem több izben — a delegatiót átkos intézménynek mondta, programmjába felvette, hogy az minden áron kitörlendő, könnyelműen, hazafiatlan módon járt el, mert nem gondolt arra, hogy mi történik majd, hogy ha előáll az az eset, hogy ezen országnak háborúba kell mennie, hisz akkor lehetetlen, inert nincsen mód megtudni, hogy a két állam, mily irányt követ. Hisz azzal ő kárhoztatja egész múltját. Pedig tegnap is kijelentette, hogy ő nem tagadott meg semmit, ő csak engedett a kényszerhelyzetnek, és visszatérne ahhoz, a mely perezben belátná, hogy lehetséges az a programm. melyet ő állított fel. No hát, ha ez áll, a mit most mond, hogy a delegatió intézményén kivül nincs mód, ezen ügyeket vezetni, akkor rósz hazafi vagy roppant könnyelmű erabeivolt, vagy pedig a tanokat, elméleteket akként alkalmazza, hogy időről-időre változtatja, a mint épen pillanatnyi politikai érdekek követelik. Mielőtt a ministerelnök ur harmadszori felszólalására való megjegyzésemet befejezném, csak kettőt kívánok még megérinteni. Irányi képviselő urnák felelvén, azt mondta tegnap a ministerelnök ur, hogy különös az, hogy míg az én t. barátom egyrészről elősorolja mindazon okokat, melyeknél fogva a többi nagy hatalmasságok Anglia, Francziaés Olaszország az egész idő alatt semmit sem tehettek, másrészről mégis szemrehányást tett a mi kormányunknak, hogy miért nem cselekedett ő. Azt mondja erre: furcsa, hisz azok is nagy hatalmasságok : miért kívánják épen csak mi tőlünk, hogy többet kellett volna tennünk? Engedelmet kérek, Irányi képviselőtársamnak tökéletesen igaza van; a többi hatalmasságok egyenkint azért nem cselekedtek, mert szemben állottak a hármas szövetséggel; önök együttesen akadályozták meg mindazoknak működését egyenkóná Amely perczben felszabadították volna önök magokat a hármas szövetség járma alól: azon perezbeu önök is szabadok lettek volna és felszabadították volna azon hatalmasságokat is azon lidércz nyomás alól, melylyel a hármas szövetség őket nyomta. (Helyeslés a baloldalon.") A t. ministerelnök ur ismételve nagy súlyt fektett arra, hogy hisz kijelentette, hogy van a san-stefaniói békének némely oly pontja, melyet az ország érdekeivel összeegyeztetni sehogy sem lehet. Hát arra újra azt mondom, hogy ez ránk nézve nemcsak nem megnyugtató, hanem ellenkezőleg még inkább nyugtalanító. Mert ez a san stefanói béke — a ki csak futólagosan is áttanulmányozta, tudni fogja, — oly természetű, hogy annak egy-két pontját megváltoztatni nem lehet. Azzal a fődolgon segítve nincsen. Oly lánczolata az egy egész politikának, mely egészében, következményeiben nemcsak a monarchiára, de részben a civilisátióra nézve, az európai politika irányára nézve oly rendkívüli horderővel fog birni, hogy nem érheti be senki sem azzal, hogy annak egyes pontjai változtassanak meg, hanem igen is, a mint helyesen fogta fel Anglia, kijelenti, mindaddig nem egyezik bele semmi diplomatiai alkudozásokba : a mig az orosz előzetesen bele nem egyezik abba, hogy a sant-stefanói béke egészen vita tárgyává tétessék. Nem szívesen teszem t. ház, de kénytelen vagyok reílectálni azokra miket Apponyi t képviselőtársam elmondott, úgyszintén a társai által benyújtott, habár most visszavont határozati javaslatra. Mondom, nem szivesen teszem, mert nem tartom feladatomnak rendszerint az ellenzéknek másik árnyalatát megtámadni, legkevésbé akkor, mikor a parlamenti viszonyok olyanok, hogy a különböző árnyalatok a kormány buktatására működnek közre, midőn a főczél a kormány buktatása. A jelen esetben ez nem áll. Nem arról van, vagy lehet itt szó, hogy akár a jelenlegi, vagy bármely más kormány most inegbuktattassék. Sokkal nagyobb czél lebeg szemünk előtt. Az a czél, hogy az, a mi meggyőződésünk szerint Magyarország érdekében áll: a keleti ügyekkel szemben végrehajtassék-e. Ez a főczél. Ha ily nagyfontosságú kérdésben eltérések vannak, bármily tekintetnél fogva, egymást nem kíméljük, mint ezt ép ma Apponyi Albert gr. bebizonyította. Engedje meg nekem a t. ház, hogy őszintén kimondjam, (Haíljvk!) hogy ezen eljárásukat a jelenleg folyó nagy vitában én absolute nem értein és ha Ürményi azt monda, midőn visszavont határozati javaslatát jelezte, hogy főczélja volt világosságot keresni a kormány által elborított homályban: akkor én arra kérem, legyen szíves ujabb határozati javaslatot benyújtani, hogy világosságot keressek azon homályban, melyet én