Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.
Ülésnapok - 1875-395
330 395. országos ülés májas 15.187S. Én azt hiszem, hogy itt van. S ha történetesen a parlament többsége is azt hiszi, a mit én hiszek, akkor nekünk jogunk van határozni a törvényjavaslat élete felett dönteni. Ehhez többet nem is szólok. Hanem a ministerelnök ur tegnap itt valakinek a megtámadása ellenében azt mondta, hogy az osztrák-magyar monarchia a neutralitást proelamálta. Ezen neutralitásra van egy kis megjegyzésem. Nálunk nagy szerepet játszik az elvek és tények közti különbség. Megengedem, hogy elvileg az osztrák magyar monarchia a semlegességet proelamálta, de tényleg nem látom azt. Erre nézve tele vaunak a lapok s tele voltak azon tényékké!, melyek azt bizonyítják, hogy nem tartotta meg a proclarnált semlegességet. De én ennél még kevesebbet engedek meg, megengedem még azt is, hogy azon tények, miket a lapok felhoztak, nem egészen valók, hanem egyet nem engedek meg, nevezetesen azt, hogy e gyanú az osztrák-magyar monarchia teljes semlegessége ellenében nem volt indokolt; mert az esész háború alatt az osztrák magyar monarchia kétségbevonhatlanul szövetségese volt egy oly hatalomnak, mely a török államot megtámadta. Nem indokolt-e tehát a gyanú és lehet-e azt hinni, hogy az osztrák-magyar monarchia ne inkább szövetségeséhez szítson, mint azon hatalomhoz, mely az ő szövetségesével háborúban áll'? {Helyeslés a szélső bal felől.) A gyanú tehát okvetlenül indokolt. Még Jókai képviselő úrhoz óhajtok pár szót mondani azok után, miket Madarász képviselőtársam elmondott, (Ralijuk!) hanem én csak azt hozom fel, inert ő igen sokra már válaszolt, a mit ő felhozni elfelejtett, Jókai képviselő ur azt mondotta, hogy mi, kiket valaha ngy hittak, hogy törpe minoritás, 1848-ban ellene szavaztunk a kormánynak. Igaz, ezt tettük, mert meggyőződésünket nem tudtuk legyőzni, a legnagyobb tekintélylyel szemben sem ; hanem elfeledte Jókai ur felhozni azt, hogy mi a törpe minoritásnak még élő tagjai, elitélttik az „Esti lapok" inanőverjeit, és azon embernek, azon nagy embernek, azon legnagyobb magyarnak, ki ellen az „Esti lapok"-ban fondorkodás készült: az utolsó időig hívei maradtunk, és ma is követjük ezen legnagyobb magyar nyílt tanácsát. Hogy Jókai képviselő uraz „Esti lapok" szelleménél fogva nem ezt teszi, azt nem szükséges fejtegetni, sem bizonyítani. Mondott még Jókai képviselő ur mást is, (Halljak!) azt mondotta, hogy neki más meggyőződése van a török nemzetről, melynek győzelmét óhajtotta, vitézségét bámulta, és más meggyőződése van a kormányról, miből ezt megítéli. Én szegényebb vagyok, nekem csak egy meggyőződésem van — ha neki kettő van, nekem csak egy van. Ezen egy meggyőződésem pedig az, hogy az osztrák-magyar monarchia a kellő időben elmulasztotta érdekeit megóvni, ós ezen mulasztást többé az örökkévalóság sem teheti jóvá. (Helyeslés a szélső balon.) Ez az én meggyőződésem, és épen azért, minthogy a kormány mulasztást követett el, és nincs reményem, hogy azt a jövőben jóvá tehesse, de hogy még legalább valamit meg lehessen menteni: nem szavazom meg a törvényjavaslatot és ragaszkodom Helfy képviselőtársam határozati javaslatához. (Helyeslés a szélső b <loldalon.) Elnök: Most Szalay Imre képviselő ur interpellátiójára fog a vallás- és közoktatásügyi minister ur válaszolni. Trefort Ágost vallás és közoktatásügyi minlster: T. ház! Szalay képviselő ur hozzám egy interpellatiót intézett, a mely így hangzik: A nemzeti múzeumból az 1849-ik év elején, ugy később 1850-ben több értékes és különösen reánk nézve nagy becsű zászlók, kardok, kopjak, vértek stb. az akkori osztrák kormány rendeletére elvitetvén, miután ezek a nemzetet, illetőleg a muzeumot jogszerűen illetik, kérdem a minister úrtól: Mit tett? vagy mit szándékozik íenui arra nézve, hogy mindezen elvitt tárgyak visszaadassanak ? Én megvallom, hogy csak később kívántam ezen interpellatióra válaszolni, akkor, mikor egy positiv eredménynyel léphettem volna a ház elé. De a t. képviselő ur több ízben sürgetett, hogy válaszoljak, tehát lesz szerencsém válaszolni és közölni azt, hogy miként jártam el az ügyben. (Halljuk!) Ezen interpellatió folytán felszólítottam a nemzeti múzeum igazgatóságát, hogy tegyen jelentést a dolog mibenlétéről, — és lesz szerencsém röviden előadni, azon jelentés tartalmát ; mert az nemcsak felderíti az ügyet, hanem megjelöli a lépéseket, a melyeket ezen ügyben tenni kell, hogy az eljárásnak sikere legyen. A múzeum igazgatósága, közölte velem az elveszett tárgyak jegyzékét és az azokra vonatkozó felvilágosításokat, a melyek a következőkből állanak: (Olvassa a jegyzék több tételét.) A tárgyak tehát a múzeumba beadattak és a mint a dolgok más fordulatot vettek, onnan ismét elvitettek. Ezek egy részére nézve constatálva van, hogy Bécsbe mentek; de hogy hol van a többi, a;z még nem tudatik. Miután ezen tárgyak a régmúlt századokból, a franczia forradalmi háborúból, részint a török háborúkból származnak, s igy nemcsak történelmi becscsel bírnak, hanem valószínűleg a magyar csapatok vitézségének jelvényei is ós igy csakugyan méltók arra, hogy a magyar nemzeti múzeumban tartassanak, azért mindenesetre szükséges ezen tárgyak visszaszerzésére törekednünk.
