Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-395

324 395. országos ülés május 15. 1878. Én azt gondolom, t. ház, nekünk erre nincsen szükségünk, mert az 1867-iki szervezkedés nem ily vitiosus. Gondoskodott az ezen esetnek megelőzéséről. És pedig gondoskodott akként, hogy — a mi nagyon jellemző — azon dualistikus állam- j szervezetnek, mely akkor megállapítva lön, csak két föltételét szabta meg ; de ezt megszabta. Azt j mondja az 1867: Xll-ik t.-cz. egyik szakasza, j hogy azon egész szervezkedésnek azon dualistikus berendezkedésnek egyik feltétele, hogy a valóságos | alkotmányosság nálunk visszaállíttassák; másikfeltétele meg az, hogy a valódi alkotmányosság J túlról is fen tartassák. Ha ez fentartatik, ha ennek j következtében a valódi alkotmányosságnak tör- i vénynyel nem decre táltatható. de önkényt bekövetkező eredménye beáll, t. i. a paiiamentalismus : akkor azt állítom, hogy ily ellentétes határozatok keletkezésének veszélye ki van zárva, mert azon külügyi politikára vonatkozólag, melynek irányát a két fél ministeriuma elfogadta, az azon ministeriummal egyetértő parlamentről, azon parlamentről, melyben az egyik és másik ministeriumnak többsége van, ily ellentétes határozatok hozatalát feltenni teljes lehetetlen. S ha ily ellentétes határozatok mégis támadnak; daczára annak, hogy a politika a két fél ministeriumának beleegyezésével vezettetik: az igenis bizonyítéka egy bajnak ; de akkor azon bajról kell tenni, a minek ez bizonyítéka, nem pedig a parlament némaságában keresni az orvoslást. (Élénk helyeslés balfelöl.) És mi ez a baj? Az, hogy a parlamentalismus követelményének valahol nincs elég téve ott, hol a parlament más értelmű határozatokat hoz, mint a melyek megegyeznek azon politikával, melynek irányát az illető kormány elfogadta. (Helyesléi a baloldalon.) Ezen antagonismust kormány ós parlament közt vagy a kormány képviselésével, vagy a parlament feloszlatásával, de meg kell szüntetni. (Zajos helyeslés balfelöl.) Ha ezen antagonismus el lesz hárítva, ha ennélfogva a kormánynak a külpolitika irányába j való belenyugvása annak jele és záloga, hogy azzal a parlament is egyetért: akkor absolute ki van zárva az ellentétes határozatok keletkezése és a parlamentnek sokszor nem magunkra, de a külföldre nézve nagyon kívánatos nyilatkozatai lesznek veszélytelenek. (Élénk helyeslés a baloldalán.) Ez az, t. ház, a mire figyelmeztetni akartam, nehogy elfeledjük, hogy azon egész épületnek van két föltétele: a valódi alkotmányosság itt, és a valóságos alkotmányosság ott, a mi vég-következményében a parJamentalismusra vezet, a mi nélkül, igaz, az egész szervezet működése megakad, a mi nélkül az egész szervezet nem lesz elégséges és beteges életének tartogatása czéljából netalán oly abstineníiát, oly önmegtagadást kívánhat, a milyennek szükségére az igen t. ministerelnök rámutatott. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A határozati javaslatnak szükségét e pillanatban, opportunitását most vitatni nem kívánom; de állítom, hogy az egészen az opportunitás tekintetén mérendő meg, és a szerint, a mit azok kivannak, a t. ház által elfogadandó vagy ellenkező esetben elvetendő; de azon érvélés, melyet a t. ministerelnök úrtól hallottunk: engem a mondott okoknál fogva annak elejtésére nem bírhat. Sőt megvallom, hogy miután egy életképes activa a lappangó ellentétek által is megbénittatik, a netán létezőknek nem elfojtva tartását, de elenyésztetését tartom szükségesnek. Ellenkező esetre csak magunkat tennők a struez-madár sorsának áldozataivá; azon ellentét, a mely csak azért nem mutatkozik, mert nem szólunk : csak oly veszedelmes, mintha nyilatkoznék. A lepel, melylyel azt eltakarni akarjuk, elég vékony arra, hogy a hatalmak, a melyekkel esetleg dolgunk van. azon átnézzenek, —- épen azért a fenforgó ellentéteket alkotmányos eszközökkel mellőzendőknek, nem pedig elleplezendőknek, nem csupán a kifejezésekben meggátlandóknak tartom. Nem akarok a san-stefanói békéről hosszasabban szólani, mert a t. ministerelnök ur maga elismerte, hogy azon san-stefanói békében és abban, a mire vezetett, a beleavatkozásunk nélkül lefolyt processus, — érdekeink valósággal ós pedig nem csak a Balkán félsziget nyugatán, de annak keletén a Duna völgyében is veszélyeztetve, fenyegetve vannak. Nem akarok ez okmány határozmányairól bővebben szólani, annak daczára is, hogy a t. ministerelnök ur nyilatkozatai nagyon is esak a területi védelemre való elszántságra látszanak mutatni és pedig annál inkább, mert a ministerelnök ur ugyanis kijelentette, hogy nem is lesz az egész, amúgy sem nagy 60 milliónyi összegre szükség, hanem valószínűleg beérjük annak felével. E kijelentés csak erősiti azon feltevést, hogy nincs másról szó, mint arról, hogy hazánk saját területén valami véletlen meglepetésnek ne legyen kitéve. Bármennyire erősnek lássák ezek folytán a valószínűség, hogy saját határaink megvédésénél többre nem készülünk : mégsem akarom hinni, hogy ez több lenne látszatnál. Azon san-stefanói béke nem érinti határainkat, de mivel mégis fenyegeti érdekeinket, annak határain kivül kell azokat fen tartani békés utón, ha lehet; ha kell, háborúval. Erre a 30 millióra való utalás bizony kis perspectivát mutat; de épen azért, mert azon nyilatkozat e megszorított formáját esak a véletlennek kivánom tulajdonitani, ós megvagyok győződve, hogy ha érdekeink nem az állam határain belől, de azonkívül, a san-stefanói béke pontozatainak jelzett stipulatióiban lesznek fenyegetve: nem csak ezen 60 millióval, de azon túlmenő összeg igénybe vételével,