Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-392

892. országos ülés május 11. 1878. 267 Szólásra jogosítva vannak még az előadó ur, Mocsáry Lajos és Szilágyi képviselő urak, mint több társaik által is aláirt elleninditványok beadói. Vécsey Tamás előadó: T. ház! (Halljuk!) Nemcsak Ígérem, de teijesiieni is fogom, hogy lehetőleg röviden szólok előadói tisztemhez képest az előttünk fekvő kérdéshez. T. ház, a kérvónyi bizottság véleményével szemközt három elleninditvány terjesztetett be. Bátor leszek mindegyikre nagyon röviden észrevételeimet előterjeszteni. Nagyon t. barátom Szilágyi Dezső határozati javaslatában reflectált először is arra, hogy ily rendelet kibocsátása, mint minő a jelen tárgyalásnak indokul szolgál: az alkotmány értelmében a kormányt nem illeti; de feledte tiszt, barátom, hogy az 1848-iki törvények szerint a kormány felelős a közrend, a személyes vagyonbiztosság fentartásaért, és hogy múlt deczemberben olyan mozgalom mutatkozott, mely nemcsak az ország kormányának szókhelyét, hanem azon párt tanácskozási helyiségét is megtámadta, melyhez akkor t. barátom is tartozott, erre nézve hála istennek fel lehet azt hozni, hogy ez az eset isoláltan maradt. De, t. ház, ha nem tétettek volna intézkedések, a baj elharapózhatott volna és oly mérveket ölthetett volna, a melyektől bizonyosan még azok is visszariadtak volna, a kik különben talán nem helytelenítették a történt mozgalmakat. Ha valamely intézkedés megtermetté a kivánt sikert, akkor azt mondani, hogy azon intézkedés felesleges volt, az az okoskodás körülbelül oda menne ki, mintha a villámhárító, mely elhárítja a villámot az épületről, azért mondatnék fölöslegesnek, mert a villám az épületet nem találta. (Bravó! Éljen l Derültség balfelöl.) T. barátom arra is reflectált határozati javaslatában, hogy a rendelet a kellő formában nem közöltetett. Én a rendelet közlésének formájára nézve csak azt jegyzem meg, hogy nagy különbséget kell tenni egy átalános szabályrendelet ós egy tisztán csak policzialis természetű ideiglenes rendelet között; mert tisztán policzialis természetű ideiglenes, és csak szükség esetére vonatkozó rendeletet oly átalánosságban közölni, mint egy szabályrendeletet nem lehet, nem tanácsos, de nem is szokásos. Tudja ezt t. barátom, mert ő is tagja volt nemcsak a kormánypártnak, hanem kormánytanácsos is volt, hogy akkor is történtek oly intézkedések, hogy a ministeriumból a főispánokhoz bocsáttattak rendeletek. A mi második reflexióját illeti, hogy t. i. a rendeletben oly felelősség állapittatik meg, a mely a büntető és magánjog szerint nem tartható fenn, nem akarok tiszt, barátommal polemizálni, mert hiszen nagyon jól tudja, ő maga is tényezője volt, résztvett azon törvény hozásában, a mely Magyarország bíróságait felruházza azon hatalommal, hogy ők megítéljék a rendeleteket, és hogyha a bíróságok ugy fogják találni, hogy az ezen rendeletben kimondott felelősségnek nincs helye: én abban megnyugszom, valamint kénytelen lesz megnyugodni mindenki; de t. barátom is meg fog nyugodni az ellenkezőben, ha az alkotmányos bíróság az ellenkezőt találja kimondani ezen rendeletre. A mi második észrevételét illeti, t. i. azt, hogy küldjön ki a képviselőház egy kilencztagú bizottságot, a mely törvényjavaslatot készítsen; erre nézve csupán azt jegyzem meg, hogyha ilyen indítvány tétetik akkor, midőn a képviselőháznak még a tanácskozásra elegendő ideje volt, akkor a midőn egy ilyen bizottságnak lassú működése sikerének reményét nem tette egészen illusoriussá. ón ezen javaslathoz szívesen hozzájárultam volna. De most, ha még csak ezután fogunk bizottságot kiküldeni, még az csak ezután fog megalakulni, tanácskozni: ón nem hiszem, hogy ezen bizottság működésének ezen országgyűlés alatt sikere lehessen. De ezen bizottság kiküldését azért sem pártolom, mert a kormány részéről már márczius 29-én megtétetett az igéret, hogy az initiativát megfogja ragadni, és én várom és elvárom, hogy ezen Ígéretét csakugyan befogja váltani, és akkor a tisztelt képviselőháznak módja lesz tanácskozni felette, akár a kilenezes bizottsághoz is áttenni azon indítványt. A mit t. barátom közbeszólásomra akkor megjegyzett, arra nézve legyen szabad megemlítenem, hogy mire gondoltam akkor. T. barátom szóról szóra azt monda : „Hol van az irott törvény által elismerve, hogy az egyesek kérvényezési és panasztételi joga fenáll ?" — tehát „elismerve." Erre voltam bátor azt említeni, hogy el van ismerve a házszabályokban is; de óvakodtam és óvakodnám azt állítani, hogy ezen jognak forrását a házszabályokban kellene keresni. Pusztán az elismerésre nézve bátorkodtam megjegyzésemet tenni és azt hiszem, nem is csalódtam. Ha ezen kérdésbe bele akarnék bocsátkozni, akkor figyelmeztetném t. barátomat az 1795: IV. t.-cz. 11. §-ára és a Hármas-Könyv I. E. 14. ez. 12. §-ára, a hol világosan az mondatik, hogy nagyobb hatalmaskodás bűntettét követik el azok, kik az országgyűlésen kérvényezőket bántalmazzák. Tehát az irott törvény elismerte a kérvónyezés jogát akkor, midőn a bántalmazások ellen őket biztosítani kívánta. (Helyeslés a középen.) Legyen szabad t. barátom Mocsáry Lajos határozati javaslatára nézve is röviden megtenni észrevételeimet. Ha valaha még ingadoztam volna azok véleménye közt, a kik a gyülekezési jog iránt a törvény alkotását szükségesnek vagy nem szükségesnek tartják: a most lefolyt vita után 34*