Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.
Ülésnapok - 1875-380
18 380. országos ülés ápril 9. 1878. meg volt még Törökország és kétségtelen az, hogy ha az osztrák-magyar monarchia Törökországgal szövetkezve lépett volna aetióba, akkor igenis módjában lett volna elérni Anglia nélkül is azt a ezélt, a melyet most csak Angliával érhet el. A mit Eomániára vonatkozólag mondott a t. ministerelnök ur, t. i. hogy abban teljesen egyetért Simonyi Ernő képviselő úrral, c tekintetben meg van tehát a kormány — és a háznak ezen része közt egyetértés, egyöntetűség. A mi a t. ministerelnök urnák azon megjegyzését illeti, hogy valamint a románok ugy a többi balkánfélszigeti nemzetiségek is most már beláthatják, hogy Oroszországtól nem várhatják üdvöket, hanem sokkal inkább várhatják a magyar-osztrák monarchiától, ha vele barátságban vannak. Igenis osztozom elméletileg ezen nézetben; de ha alapjuk van azon híreknek és azon kombinatióknak, a melyek kezdenek átszivárogni, hogy Ausztria átengedi a Balkán félsziget keleti részét Oroszországnak, hogy megtarthassa magának annak nyugoti részét a Tinioktól az Adriai tengerig : akkor az ilyen barátságot és pártfogást az illetők meg fogják köszönni, mert ez nem jelentene egyebet, mint első sorban azt, hogy Szerbiának, a mely teljesen cpialiűcálva van arra, hogy függetlenséget nyerjen, ezen függetlenséget fel kellene áldoznia. Azzal zárja be beszédét a ministerelnök ur, a mit már igen gyakran hallottunk tőle, hogy igenis háborúval, ha kell, de mindenesetre előbb való a békés út és ha lehet, azon kívánja megóvni a monarchia érdekeit. Legyen szabad erre csak annyit megjegyeznem, hogyha még most is azon illusióban ringatja magát valaki, hogy Oroszország majd békés utón ós szép szóval kimegy Bulgáriából: hogy akkor ugyan nagyon téved. Midőn ezeket ministerelnök urnák imént mondott beszédérc megjegyezni bátor voltam, legyen szabad megjegyeznem némelyeket a budget tárgyalás alkalmából azon eljárásra nézve, a melyet mi a magyar kormány, nevezetesen a ministerelnök ur részéről Magyarország külügyi érdekeit illetőleg eddig tapasztaltunk. {Halljuk!) Magyarország ezelőtt a külügyekkel igen keveset foglalkozott és ime, most egyszerre annak felismerésére ébredünk, hogy épen a külügyi kérdések képezik a legfontosabb és valóságos életkérdéseket. Hogy miként voltak ezek eddig kezelve hazánk részéről ? kénytelenek vagyunk bevallani, ha magunknak illusiókat e tekintetben formálni nem akarunk, hogy Magyarországnak egyátalában nern j volt szava eddig a külügyek vezetésében, hogy a m igyar országgyűlésnek egyhangú nyilatkozata és j a magyar közvélemény számba sem vétetett, sőt, hogy Bécsben rólunk és nélkülünk rendezték a monarchiának és Magyarországnak vitális érdekeit. Ezért a tisztelt kormány felelős. Jól tudom, hogy a közösügyi rendszer mellett Magyarországnak kizáró befolyása a külügyek vezetésére nincs, hogy hatalma sok tekintetben meg van bénítva ; de ott van az 1867: XII. t.cz., a mely szerint a magyar kormány beleegyezése nélkül a külügyi kérdésekben a külügyministernek intézkedni nem szabad ; de ha ez nem volna is, még teljesen absolut kormányü országban is mindenütt nagy befolyással bir korunkban a közvélemény. Kincs arra eset, bármily absolut kormány alatt levő országban is, hogy a döntő körök akként elválaszszák magukat a nép akaratától, a nép óhajától, mint nálunk (Ugy vanl a szélső baloldalon.) És ennek nem lehet más oka., mint az, hogy a magyar közvélemény, hogy Magyarország akarata azok által, a kik arra illetékesek, az illető helyen kellőleg nem képviseltetett, sőt attól lehet tartani, hogy talán még desauváltatott. Okát ennek lehet keresni abban, hogy azok részéről, a kik hivatva vannak arra, hogy Magyarország befolyását, akaratát mérlegbe vessék : oly gyöngeség, oly engedékenység tapasztaltatott Magyarország minden legfontosabb ügyében is, (Helyeslés a széhő baloldalon.) hogy ennek folytán a döntő körök vérszemet kaptak és azon meggyőződésre jöttek, hogy Magyarország akaratát egyátalában tekintetbe venni nem szükséges, miatta egyátalában bátran mindent lehet tenni, a mi tetszik. S míg igy Mag}^arország befolyása a külügyekre teljesen jelentéktelenné vált: mik voltak azok a befolyások, milyen volt az a felfogás, mely Bécsben a külügyeknek vezetésére döntőleg hatott. Ugy látszik, hogy ott a nép, kormány és parlamenti körök részéről sokaknál talán az a felfogás uralkodott, hogy ha épen odáig fejlődnek az események a keleten, hogy talán az osztrákmagyar birodalomnak fenállását is érintenék: ők akkor haza mennek a nagy Németországba. De tán egyszerűen csak is az a felfogás volt döntő, a melyet átalánosan tapasztaltunk ott a legfontosabb ügyekben, az actionariusok, a börsianerek és iparbárók befolyása, (Ugy van ! a szélső baloldalon.) mert, hogy igy van ez a Lajthán tul. az kétségtelen. Ha igy volt a nép részéről és a parlamenti körök részéről : micsoda felfogások látszanak uralkodóknak magukban a döntő körökben ? Ott sem a birodalom magasabb tekintetekből felfogott érdekei, hanem egyedül a régi hagyományos terjeszkedési vágy, azon felfogás volt irányadó, hogy a dynastia birtokát enynyí meg ennyi négyszögmérfölddel, ennyi meg annyi alattvaló létszámával kell szaporítani. Meglehet, tán a rokonszenv azok iránt, kiknek köszönhetik 1849-ben Magyarország leigázását, meglehet