Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-391

238 391. országos Illés május 10. 1878. ződve, hogy mig ez ország szabad, alkotmányos ország leend, egy minister sem fogja azokat rendes hatalmánál fogva bírni." Azt mondja továbbá: „A minister urnák mi el nem ismerhetjük azon jogát, hogy a gyülekezési szabadságot Magyarországon belátása és tetszése szerint szabályozhassa. Harmadszor: Mi egyenesen tagadjuk alkotmányos hatalmát arra, hogy a gyülekezési jog szabadságára nézve Magyarországon fenálló jogállapotot belátása szerint egy tollvonással eltörölhesse. (Igazi balfelöl.) Negyedszer: Mi tehát a ministemek alkotmányos hatalmát tagadjuk arra, hogy fenálló jogállapotokon rendelettel változtasson. (Igazi balfelül.) Ötödször: Ily körülmények között két kérdés merül fel a t. ház előtt, hogy az ügyet megvizsgálhassa. Egyik az: vajon létezett-e a gyülekezési jog tekintetében Magyarországon jogállapot." Ezek mind kérdések, mind állitások, s ha mindezt végig olvastuk, még a bizonyítás rnegkisértéséhez sem jutottunk el. De igen, mégis következik az állitások után némi látszata annak. a mi bizonyítottnak mutatkoznék. S ebben az áll: „hogy a felügyeleti jog szemben az alkotmányos gyakorlattal, szemben azon állapottal, melyet az 1848-iki april 24-én kiadott rendeletében az első ministerium ünnepélyes manifestum alakjában az ország törvényes jogának nyilvánított, szemben ezzel nem értem azon kérdést, hogy mutassuk meg azon törvényt, mely törvénynyel a gyülekezési jog világosan biztositva lenne." A bizonyítás tehát kérdésből áll: hogy mutassuk meg a törvényt, a mely törvény alapján a ministernek joga lenne megváltoztatni azon állapotot, melyet a t. képviselő ur jogállapotnak nevez. Tehát jogállapotról van szó. Ez azon formula saeralis, melyhez szó nem fér, ez azon varázsszó, mely, mint hajdan Kómában a deus terminust körül övedzte a csalhatatlanság a mindent kifejező, a vitát nem tűrő és a bizonyítást nem igénylő erő. Elismerem, hogy a jogállapot nagy fontosságú kérdés áll ara jogi tekintetben, és az alkotmányos jog tekintetében ez biztositéka a társadalomnak és az egyénnek, ez rendszeresítése az államhatalomnak ; megállapitása hatalmi körének és viszonyának szemben a polgárokkal. Elismerem, hogy a jogállapot igenis fontos; anélkül rendes állami viszonyok nem képzelhetők. De kérdezem : az a jogállapot, a melyről itt szó van, mire vezethető vissza, hogy érinthetetlen, hogy a ministernek semminemű intézkedése által megváltoztatható ne legyen? Nem kételkedem, hogy e házban nem lesz senki — magát azon képviselő urat sem véve ki, a ki a tételt fölállította — a ki tagadásba vegye azt, hogy Magyarország közjogának két forrása van: az egyik a törvény, a másik a szokás. Állami tekintetben e kettőre kell reduoáltatnia, hogy jogállapot legyen állami szempontból. A t. képviselő ur tiltakozik az ellen, — felolvastam szavait — hogy az mondassák, hogy csak a törvény szabályoz: szerinte jogállapot lehet a nélkül, hogy törvény volna. Eddig teljesen igaza van. De hát nézzük a szokást. A szokásjog alakúi a népben önmagában, és a nélkül, hogy annak nyomai látszanának; terjed, erősködik, megküzd a viszonyokkal, minden változások és bonyodalmak közepette ugyanaz marad, uralma folytonosan fenáll ab immemorabili tomporé. A szokásjog körülbelől az, a mi az angol jogban common iaw, melyről azt mondják, hogy hasonlit a Nil folyóhoz, a melynek eredetét nem ismerik, de a mely rengeteg nagy területeket evez és szeldel át, terjeszti áldásait, termékenyíti a földet, és fentartja a népet. Tehát törvény nincs; van-e szokásjog, mely megállapította a gyülekezeti jogot ab immemorabili tempore? Annyi bizonyos, hogy annak a jognak, a mely mellett a szokásjogra hivatkozunk, nem szabad alapulnia sem írott törvényen, sem írott rendeleten. Mi hivatik föl ezen sérthetetlen jogállapotnak panaceájául és fentartójául ? A szokásjog, mely ab immemorabili tempore létezik, melynek eredetét senkisem tudja? Nem; hanem egy rendelet. Az mondatik: a jogállapot szabályozva van az 1848-iki ministeri rendelettel. Hát t. képviselőház! az 1791: XII. t.-cz. nagy határozottan megállapítja azt, hogy leges ferendi, abrogandi, et interpretandi potestas csak a királynál és a karok és rendeknél, illetőleg csak a törvényhozásnál van. De hogy rendeletet ne lehessen megváltoztatni rendelet által, azt Magyarország közjoga eddig nem ismerte. Ha ez a gyülekezeti cardiualis jog és e jogállapot rendeleten alapszik: akkor Magyarország közjogából következtethetem a minister azon jogát, hogy az állapotot, melyet rendelet teremtett, rendelettel megváltoztathassa, megszüntethesse. (Ellenmondás és nyugtalanság balfelöl. Helyeslés a középről.) S ebben — teljesen elismerem, — Simonyi Ernő képviselő ur sokkal consequensebb. 0 egy más tant, egy más elméletet állított fel következéseinek alapjául; ő az úgynevezett jus prae-existens-re hivatkozik, az ős-jogra, az emberrel született jogra, a melyet korlátozni, változtatni nem lehet, nem szabad. Ha ez áll: akkor az ő következései egészen helyesek. Egy baja azonban van: hogy épen ez a jus prae-existens az, a mely minden jognak, minden szabadságnak, alkotmány felforgatására és eltiprására a jelszavakat kölcsönözte. (Nyugtalanság a baloldalon. Helyeslés a középen.) Ezzel az istentől származott jogokkal, melyeket nem