Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.
Ülésnapok - 1875-390
214 390. országos ülés május 9.1878. tudta, hogy a főispánnak nincs joga neki rendeletet adni; azon esetben pedig, ha ezen túltette volna magát és egyenesen ugy tekintette volna, mint kormány-rendeletet: előállott volna azon eset, melyről az 58. §. következőleg intézkedik: „Az alispán d) végrehajtja a kormány rendeleteit. 1 ' Ha azonban valamely rendelet törvénybe ütközőnek, vagy a helyi viszonyok között károsnak, vagy épen kivihetetlennek vél: jelentést tesz 24 óra alatt a főispánnak, (53. §. e pont) s távollétében felir az illető ministerhez. Ha a minister a felirat ellenében továbbra is fentartaná rendeletét, és az alispán a ministeri leirat után sem érezné magái a rendelet végrehajtására kötelezettnek: a főispánnak azonnal kijelentést tesz, és annak rendeletére, vagy ha távol van, annak nevében a rendkívüli közgyűlést legfölebb 10 napra azonnal összehívja, és a rendeletet a közgyűlés elé terjeszti, mely azt felvenni és tárgyalni köteles." így kellett volna nézetem szerint az alispánnak eljárnia, eként felelt volna meg teljesen feladatának. De nézetem szerint helytelenül járt el maga Pestmegye közönsége is. Pestmegye közönségének feladata lett volna, hogy megsemmisítse az alispán eljárását. Éhez a megyének teljes joga lett volna, oly joga, melyet kétségbe vonni a törvény szerint egyátalában nem lehet. S mi történt volna ezáltal? Az, hogy a megye ezen eljárásával már orvosolva lett volna a sérelemnek egy része. Mert mi történt volna? Az, hogy a kormány, ha végre akarta hajtani a rendeletet, kénytelen lett volna ennek következtében hasonló rendeletet magához a megye közönségéhez küldeni. Ennek ellenében lett volna a megyének feladata, hogy irjon fel a ministerhez, s csak azon esetben lett volna kénytelen azt végrehajtani: ha a minister insistált volna a rendelet végrehajtásán. Ez esetben lett volna azután feladata a megyének felírni az országgyűléshez. Most idejön Pestmegye és itt egy javaslatot tesz. azt mondván, hogy alkosson a ház törvényt a gyülekezési szabadságról. Én egyátalában nem vonom kétségbe Pestmegyének abbeli jogát, hogy az országgyűlésnél véleményt nyilvánítson ; de első sorban az lett volna feladata, hogy a törvény szerint orvoslást kérjen, orvoslást azon sérelemért, mely a területén élő honpolgárok egyéni szabadságán elkövettetett, orvoslást olyképen, hogy fölhivta volna az országgyűlés figyelmét a ministernek törvénytelen eljárására. S az ennek következtében szükséges lépések megtételére. Én ezt vártam volna megvallom Pestmegyétől azon dicső múltnál fogva, melylyel dicsekedhetik. (Zajos helyeslés a szélső bal/elől.) En azt hiszem, hogy magoknak a törvényhatóságoknak első sorban feladatuk őrködni a municipalis jogok fölött, őrködni maguk felett ezen törvények fölött is, s az ő feladatuk első sorban fentartani továbbra is az önkormányzatnak még teljesen össze nem tépett szálait; az ő feladatuk első sorban az, hogy az országtól a bureaukratismus, az öszpontositás nyomorait elhárítsák. (Elénk helyeslés a szélső balfelöl.) Bocsánatot kérek t. ház, hogy a dolognak ezen oldalával sokáig fárasztottam becses figyel mét. (Halijuk!) A mi most már magát a gyülekezési jog kérdését illetőleg a népgyülésekre vonatkozó rendeletet illeti, ennél hosszasan időzni, annál kevésbé tartom szükségesnek, mivel a dolog ezen oldaláról már igen jeles beszédekben nyilatkoztak az interpellatiók tárgyalása alkalmával Ohorin és Helfy képviselőtársaink. Nézetem szerint a gyülekezési jog azon alapszik, hogy minden honpolgárnak joga van gondolatait ugy a sajtó utján, mint nyilvános felszólalás által is közzétenni; ez egyenesen az egyéni szabadság kifolyása. Ebből természetesen következik, hogy a polgároknak joguk van alkalmat keresni és szerezni arra, hogy ezen jogukat gyakorolják ; joguk van tehát gyűléseket összehívni, gyűléseket tartani, mert különben azon joguk, gondolataikat szóval is közzétehessék, tökéletesen illusoriussá, non ens-szé válnék. Ez. mondom, egyenesen az egyéni szabadság kifolyása. De azonfelül nem áll nézetem szerint még az sem. hogy positiv törvényeink egyátalán nincsenek, melyek a gyülekezési szabadságot biztosítanák. En azt hiszem, hogy e tekintetben positiv törvénynek lehet venni az 1848: III. t.-cz. azon rendeletét, mely azt mondja, hogy a minister felelősségre vonható azon esetre, ha a polgárok egyéni szabadságát sérti. (Helyeslés a szélső baloldalon) Nem sorolja el taxatíve az 1848-iki törvény, taxatíve, hogy miből áll az egyéni szabadság, de hogy a gondolat nyilvános szabad nyilvánítása az egyéni j szabadságban benfoglaltatik : ezt, ugy hiszem alkotmányos érzésű és felfogású ember kétségbe vonni nem fogja. (Helyedés a szélső balfelöl.) De ha positiv törvényre kell hivatkozni. e tekintetben azt hiszem bátran hivatkozhatom az 1848. sajtó törvényre, mely világosan kimondja 1-ső §-ában, hogy a honpolgároknak szabadságukban áll gondolataikat sajtó utján közzétenni. En azt hiszem, hogy sajtó utján közzététel vagy élőszóval a gyűléseken való közzététel közt oly tökéletes az analógia, hogy a sajtótörvénynek ezen rendelete által magát a gyülekezési szabadságot codificáltnak lehet venni. (Helyeslés a szélső balfelöl.) A gyülekezési joggal szemben az államnak nézetem szerint csak két tekintetben van feladata: az egyik az, hogy joga van büntetni, ha valaki élőszóval valami vétséget elkövet. Erről bőven,
