Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-388

174 888. országos ülés május 1. 1878. nyokat és javaslatokat, most már ezen térről el- j maradt. Én nem követem őt erre a térre. Én azt hiszem hogy nincsen plausibilisebb í valami az alföld lakói előtt, mint a dohány-monopólium-el törlése. És mert én is dohánytermelő voltam hosszú éveken át s igy ismerem a viszonyokat, s megismerkedtem ama nagy veszélylyel, mely a dohánytermelő közönséget sújtotta akkor, mikor a dohány-eulturának egy részét a pénz- | ügyministeriumnak átadta, az export kereskedők ke- ] zóbe, — tartózkodtam a magam részéről azon kérdésbe magamat ingerálni, hogy a monopólium [ eltöröltessék. Ez nagyon szép ígéret, de annak teljesítését ón veszedelmesnek tartom. Megmondom az okát is, hogy miért. Azért, mert mikor 1859. és 1860-ban a dohány-cultura tendáltatott, a kormány belátván azt, hogy nem bír a termés feldolgozáséval, arra a gondolatra jött, hogy utat ! nyisson a külföldi kereskedőknek a dohány beváltására, s mi történt"? Az történt t. ház, hogy a kereskedők kezükön hordták a foglalót és kínálták azzal a termelőket, jó classiűeatiót kötvén ki a szerződésben ! Midőn azonban a beváltásra került a sor, oly irtóztató zsarolást és rablást vittek véghez, hogy én magam tudok felmutatni példát, a midőn az aerarium 8 — 10 frtot fizetett a tiszavidéki dohányért, ugyanakkor a kereskedőknél az átlag mázsánként 6 frtra ment. És ez annyira lehangolta a termelőket, hogy a helyett, ! hogy gondot, figyelmet fordítottak volna kellő | sortiment előállítására, a mely éppen ugy mint a ! gyapjú-készletnél egyedül képes kedvet csinálni a megvételre: disgustálódván ezen rablás és zsarolás következtében, semmi gondot sem fordítottak a termésre. A kereskedő azután olyan portékát kapott, a milyent megérdemelt. Hanem más nagy baj is van a dohánytermelőkre. Nem az, a mit Csatár Zsigmond képviselő ur mondott s a minek ő a hír szárnyain jutott tudomására, hanem az, mit tények igazolnak, hogy például a Oentraleinlösungsamt Bécsben szerződni szokott a magyar pénzügyministeriummal egy bizonyos beváltó kerület minden dohány termékének megvételére. Ezen beváltást commissionaliter teljesiti a rendes beváltó hivatalnokok által az illető beváltási helyeken. Mi a gyakorlata? Nincs kifogásom ; a kormány igen tisztességes árakat ad dohányért a most közelebb lefolyt két évben; hanem hát mikor a beváltás alkalmával az illető hivatalnokok az osztályozást keresztül viszik, akkor azután mint a kápolnai és a tiszaroffi beváltó kerületben is törtónt: az illető beváltási főnök mindig telegraőroz a Oentraleinlösungsamt igazgatósa- j gának Bécsbe, hogy mennyi még a remélendő és az azok részére beváltani kellő dohány, mi várható, s már mennyi van és az osztályzás szerint kiüt métermázsája 23 frtra. Miért? Mert az aerarium 22—-26 írttal — amilyen az illető termelő — és 28 frttal is fizette métermázsáját. Akkor odafön megijedvén: uram teremtőm mi lesz ebből, irtózatos drágába kerül a dohány s ahelyett, hogy elfogadnák azt abban a hitben, hogy az illető beváltó hivatalnokok lelkiismeretesen teljesitik kötelességeiket épugy, mintha a magyar állam részére történnék a beváltás és ép ezért igen szép termést fognak kapni, sietnek telegrafirozni, hogy nyakra-főre le kell nyomni az árt. Így előáll oly eset, mint a roffi beváltó kerületben történt, hogy azok, a kik szép és jól osztályozott dohányt vittek a beváltás színhelyére: a beváltás első, második, harmadik hetében kaptak 22—26 frtot métermázsájáért, a kik pedig azután jöttek, azok kaptak 15 sőt 13 frtot. Ez tehát nagy baj, mert igy mi sohasem emelkedhetünk a dohányculturának ama színvonalára, a mely egyedüli biztositéka annak, hogy a külföldi vevők foglalkozzanak a mi terményeinkkel. Miért? Mert a magyar dohánytermelő közönségnek nincs ösztöne, kedve arra, hogy szépen tisztán dolgozza fel termékét; hanem összevissza hányja azért, mert ugy sem kap azért jobb árt. Mi tehát t. pénzügyminister ur, der langen Bedé kurzer Sinn, előadásomnak rövid nucleusa? Most az a háromnégy Export-Hándler Magyarország dohánytermelő közönségét vérig zsarolja, vexálja; és a mint tudjuk s a mint a t. pénzügyminister ur is igen jól tudja a gyakorlatból, a föld népe rimánkodva esdekel, hogy az aerarium váltsa be tőlük a dohányt és ne a külföldi hándlerek, de azokat nagyon természetesen befogadni nem lehet az aerarium pajzsa alá. hanem kénytelen őket odadobni a külföldi hándlerek martalékául; mi tehát a tanács? Az, hogy ügyeltessen fel a t pénzügyminister ur szigorúan ezekre az üzelmekre, a melyeket ama külföldre kereskedni licentiált úgynevezett export-handlerek véghez visznek, s főleg nevezzen ki egy commissiót, a mely indagálja okait mind ennek és gondoskodjék módozatokról eme viszás helyzetnek javítására. És én nem látom be okát annak, hogy miért ne képződhetnék Magyarországon is egy külön, egészen elkülönített üzlet ága a dohánytermelők közönségének, ugy amint volt 1852-től— gondolom 1856-ig. Itt lageroztak a kerepesi vámházon túl egy rakáson a dohánytermelők, a kik nagy népvándorlást tartottak és vásárt ütöttek és ezer ós ezer szekérrel hozták oda a dohányt az alföldről, a hová eljöttek a belga és a hollandi kereskedők és azok ügynökéi akkor, midőn a közlekedés nem volt olyan könnyű, mint ma, midőn vasutaink vannak. Itt vásárolták meg azok a dohányt és hogyan? 20 írtjával átlag mázsáját. Ha akkoribban 20 frtot kapott a magyar ember egy mázsa dohányért, hogy miért kapjon ma egy méter mázsáért csak 15 frtot: nem látom indokoltnak sem statusgazdászati elvekből, sem