Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-387

387. országos ülés május 6. 1878. 161 még nincs befejezve. Azt készségesen elismerem, csak arra akartam felhozni, hogy a magam részé­ről lehetőleg igyekszem ezen téren tapasztalt jogos panaszoknak lehető orvoslását mielőbb foganato­sítani. De mind ehhez t. ház, egy kis idő kell, s mindezt rögtönözni nem lehet. Magára a budgetre röviden osak egy pár szót. Lichtenstein képviselő ur azt mondta, hivat­kozva azokra, miket az átalános vitánál mondot­tam, hogy ő még most is kételkedik azon, hogy ezen költségvetés lehetőleg valódi reális költség­vetés igényeinek megfelel. 0 azt mondja, hogy még most is vannak oly tételek, melyek magasan vannak előirányozva. Például a fogyasztási adóknál 150,000 írttal több van felvéve, mint a mennyi 1877-ben bejött, a bélyegnél 200 vagy 240,000­nél több, az állam-erdőknél 160,000 frt és azt mondja: „és igy tovább" (Derültség) és ezzel boakarja bizonyítani, hogy ezen budget nem reális. No, hát ez az „ós igy tovább" igen sokat jelent; de ezen esetben nem jelent semmit (Derült­ség), mert ezen „és igy tovább" alatt semmi sincsen. A t. képviselő ur ugyanis három dolgot szemelt ki, a hol 150, 200 ós 160 ezer írttal csakugyan több van felvéve, mint a mennyi 1877-ben bejött. És ha a t. képviselő ur a rész­letes tárgyalásnál, a mint kilátásba helyezte és én igen szivesen elvárom, ez iránt indítványt tesz, hogy szállítsuk le tisztán az 1877-iki bevételek összegére: én igen szivesen hozzá járulok; mert semmit sem látok abban, hogy ha 150—200,000 írttal szállítjuk le ezt a három rubrikát. Hanem mi van azon „és igy tovább"-ban? Az, hogy viszont, hogy ha itt egy pár százezer apró kis különbőzet mutatkozik a költségvetés hátrányára, fel tudnám sorolni a bevételi tételeknek egész sorozatát, a hol sokkal kevesebbet vettem fel, mint a mennyi 1877-ben bejött és ennek is meg van a maga oka: hogy én ezt a költségvetést, melyet a t. képviselő ur most 1878. májusban bírál meg, megcsináltam 1877. júliusban. Én pedig 1877. júliusban nem voltam oly könnyű helyzet­ben, mint a biráló ina van, ez év május havában, a mikor a kezelési eredmények már ismeretesek. Ha tehát ón csak pár százezer írttal hibáztam el a dolgot 1877. év Julius havában ós reám 1878. májusban esak ezt a pár ezer forintot lehet bizo­nyítani : ez mégis csak azt mutatja, hogy nem egészen oly teljesen alaptalan volt számításom. (Élénk helyeslés a középen.) Hogy áll tehát ez az „és igy tovább"? ugy, hogy a bélyegnél 200,000 írttal többet vettem fel, a jogilletéknél felvettem 13.881,000 irtot, pedig 1877-ben 14.700,000 frt jött be, tehát 900,000 írttal több, s igy magánál a jogilletéknél ép annyival jött be több, mint a t. képviselő urnák kifogásolt három tétele együtt KÉPV. H. NAPLÓ 1875-78 XVII. KÖTET. véve. (Derültség és helyeslés a középen.) A só­jövedéknál 1878-ra felvéve 13.253,000 frt, bejött pedig 1874-ben 14.376,000 frt. Tehát ezek az „ős igy tovább"-ak igy állanak, melyeket tovább vizsgálni nem szándékozom, mert a t. ház ezen pár példából belátni méltóztatik, hogy e költség­vetés lehető alapossággal van készítve. (Helyeslés a középen.) És azzal nem lehet ám leütni a dolgot t. képviselő ur, ha azt méltóztatik mondani, hogy hozzá jő a közlekedési és közösügyi póthitel, egy­szerűen azért, mert a közmunkaminister póthitel véletlenül 1877-re van beadva azon kiadások fedezésére, melyeket akkor teljesitni kellett, s az indokolásban megolvashatják, hogy azon kiadásokat az 1877-iki vizáradás és a brassó-tömösi vasútnál történt több munkálatok folytán 1877-ben teljesitni kellett, Legkellemetleuebb volt e hitel reám nézve — legyen meggyőződve a t. képviselő ur; — de ez nem 1878-ra szól, hanem 187 7-re, s teljesen igy áll a dolog az általam beadott közösügyi póthitellel is, mely 1877-ben lett kiadva, ós el is számítva ; de a melyeket én természetesen csak most kérek, mert 1877-ben a delegatiok csak később szavazták meg. Én t. ház, ezen apró sporadicus mejegyzése­ket tovább nem folytatom, mert az idő előre haladt és csak arra kérem a t. házat, méltóztassék ezen költségvetést annak részleteinél mindazon szempontból, melyek felhozattak, bármily szigorú bírálat alá venni, ha a t. ház egyes tételeknél törülni valót lát, ahhoz a magam részéről szivesen hozzájárulok, ha annak lehetőségét belátom. A mi a fedezetet illeti, az egyes tételek leszállítása ellen, ott, a hol apró különbözetek mutatkoznának, nem tiltakozom; de nem látok olyanokat, mert igazán csak pár tételről, egy pár 100,000 írtról van szó, a mit bőven pótol a többi. Csak pár szóval reflectálok még Zsigmondy Vilmos t. képviselő ur előadására, mert hiszem, hogy azon igen érdekes és kiváló szakértelemmel történt eszmefejtegetés, melyet a t. képviselő ur előadni méltóztatott, megérdemli, hogy a magam részéről azt t egészen hallgatással ne mellőzzem. (Halljuk!) Én azokban, miket a t. képviselő ur mondott, igen sok alapost ós igazat találok, és a magam részéről beismerem, hogy egyes kíván­ságai a bányászati ügy érdekében, melyet magam is szivemen hordok, jogosultsággal bírnak, főleg a reservált bányaerdők kérdését értem, a melyet nem csak lanulmányoztattam, de melyre nézve a törvényjavaslat teljesen készen van, és ez, azt hiszem hivatva van, a bányászatnak ez iránti jogos igényeit kielégiteni. E törvényjavaslatot minden perczben kész vagyok előterjeszteni. Én teljesen méltánylom azt, hogy igen is azon czélból, hogy a bányászatnak egyes ágai, a fémbányászat a 21

Next

/
Thumbnails
Contents