Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-387

\ 54 387. országos ülés egy alsórendű hivatalnokot elküldenek ós adnak neki végkielégítést és ez Örömest elmegy és keres más alkalmazást. De hogy csakugyan a fölösleges embereket elbocsátanak és ez által a megtakarítás valóságos és komoly terére lépnének, ezt nem teszik; némelykor egyik-másik meghalván, nem töltik be a helyét; de egy két év múlva azt mondják: hiába redukáltunk, nem lehet a dolgot elvégezni, újra be kell tölteni; holott mindenki tudja, hogy a hivatalnokok fele legalább fölösleges. De h a a takarékosságot a legkomolyabb, a legnagyobb mértékben fognánk is gyakorolni, az elegendő nem volna arra, hogy a haza zilált pénzügyviszonyaiban a mérleget helyreállítsuk. Kellene tehát a ministeriumnak gondoskodni arról, hogy mi módon lehetne a jövedelmet nagyobbítani. De midőn a jövedelmek nagyobbitásáról, fokozásáról van szó: a ministerium nem lát egyebet, mint az adók emelését, még pedig — miután a fogyasztási adók fölött csakis csekély mórtékben van önrendelkezési jogunk, — csupán az egyenes adók emelésére szorítkozik. Már pedig teljes lehetetlen, hogy azon egyenes adók, a melyek nagyobbak mint a világ bármely államában aránylag léteznek, most még olyan mértékben emelhetők legyenek, mint a minőben szükséges volna, hogy emeltessenek a deficit tisztázására és fedezésére. A mi pedig más oldalról az indirect adók utján ós más utón nyerhető jövedelmeket illeti, azokat a ministerium harmadfél évi hosszú alkudozás után Bécsben mind feladta, ugy hogy ha ezen alku törvénybe menne: Magyarország pénzügyei egyátalában rendezhetők nem lesznek. {Igaz! a baloldalon.) És én megvallom, hogy igen sokszor eszembe jut, mikor a mi gazdálkodásunkat szemügyre veszem, az, hogy fiatal koromban Bécsben volt egy dramatikus iró, a ki különösen vigjáték-irással foglalkozott, és irt egy ilyet, a melynek neve volt: „Einen Jux will er sich maehen". A többi közt az volt benne, hogy egy fiatal boltossegéd kiment Bécs vidékére, hogy ott mulasson és ott találkozott háziasszonyával egy másik nő társaságában, a ki igen szívesen üdvözölte a fiatal embert, a ki nagy zavarba jött. A nő azt mondta neki, hogy már most fizessen nekik valami uzsonát; ennek nem lévén pénze, igen szerény megrendelést tett a pinczérnél, azonban az asszony azt mondta, hogy hozzon nekik rántott csirkét és nem tudom még mit. Ekkor azután a fiatal ember bár megijedt, azt mondta : hiszen ugy sincs pénzünk, hogy megfizessünk, mindegy, úgyis ki leszünk dobva, hozzon hát még champagnert és velischer salátot. (Derültség.) Nekem olyannak tűnik fel a mi gazdálkodásunk, hogy azt mondjuk : Jűnausgeworíen werden wir so wie so, daher noch ein Champagtier und welischer Salatot". májas 6. 1S78. Annyira jutottunk, hogy igen sokan vannak, a kik már komolyan kívánatosnak ós jótékony orvoslásnak tekintenék az állam-bukást; persze ezek az urak nem tudják, hogy ennek mi jelentősége van és azt gondolják, mert voltak esetek, mikor egyes államok büntetlenül keresztül vihették az állambukást: mi is azon helyzetben vagyunk, hogy itt a házban kényelmesen elhatározzuk, hogy ez vagy amaz adósságot nem fizetjük, és akkor annyival kevesebb kiadásunk lesz. Nézetem szerint ez urak igen csalódnak, és én meg vagyok győződve, hogyha ezen calamitás érné az országot: az állam létele okvetlen veszélyben fogna forogni. A minister urnák egyetlen panaceája van, melylyel a budgetet rendezni akarja. Valahányszor felszólal e tárgyban, mindig azt mondja, hiszen lehetne Magyarországnak sok jövedelme, de hiányzik népében a takarékosság ós szorgalom. Nem vonom kétségbe, hogy mind e két tulajdon szép ós ajánlatos. De kópzel-e a minister ur olyan nemzetet, mely takarékos és szorgalmas legyen csak azért, hogy takarékosságának és szorgalmának gyümölcseit mind adóba fizesse. Hiszen megtakarított filléreiből szívesen fizet mindenki az államnak ; de hogy valaki csak az államnak dolgozzék, s azért legyen szorgalmas ós takarékos, hogy fizethessen: ilyen nemzetet én részemről képzelni nem tudok. Itt a követelések annyira mennek, hogy az ember azt gondolná, hogy nem a kormány van az államért, hanem az állam a kormányért. Annyira mennek, hogy például a múlt évben az egyenes adókból bejött 88 millió forint. Ezt a kimutatások elótüntetik, a melyekre nézve meg kell jegyeznem, hogy én nem tudom : miért juttatja a minister ur oly későn kezünkbe e kimutatásokat. A múlt óv utolsó negyedének kimutatását csak akkor kaptuk meg, mikor a budgettárgyalás kezdődött, s az idei első három hónapról szóló kimutatás még máig sincs kezünkben, ámbár már május van. Pedig tájékozásul szolgál nekünk az bizonyos tekintetben, ha látjuk, mennyi jött be, mennyi adatott ki és képesek vagyunk a jelen év eredményeit a múlttal összehasonlítani Az egyenes adókból 1877-ben bejött 88 millió, előirányozva pedig 867* millió volt. Tehát a minister ur másfél millióval többet exequáltatott, mint a mennyire törvény által fel volt hatalmazva. Hogy a panasz átalános volt az executiókra, azt mindenki tudja, de hogy a pénzügyi behajtás tovább menjen, mint a mennyit a törvény megszab, azt nem gyanítottuk. A ministernek többet behajtani nem szabad, mint a mit a törvény rendel, mert az zsarolás, s nem a törvényhozás által megszavazott adó, hanem olyan, melyet a ministernek senkin követelni joga nincs.