Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.
Ülésnapok - 1875-360
c8 360. országos ülés február 26. 1878. az angol pótoonventió ez állítólagos nyomást az osztrák iparra nem gyakorolta, akkor kevesebb. Én tehát nemcsak a magyarországi statistikai adatok alapján, melyeknek teljes megbizhatlanságát a t. kormány állította, hanem az összmonarchia megbízható áruforgalmi statistikájának alapján sem vagyok képes belátni, hogy ha mi e posztóvámokat felemeljük: azáltal lényeges szolgál; tot tegyünk az osztrák gyáriparnak, mely felérne a fogyasztás rendkívüli megkárosításával. Ami azt illeti, — amit a t. ministerelnök ur egyik legutóbbi beszédében is felemlített, — hogy implicite a magyar gyáripart is védjük, és erre nézve hivatkozik a gácsi posztógyár igazgatójának nyilatkozatára, legyen szabad egy megjegyzést tennem. (Halljuk]) A három magyar posztógyár, t. i. a gácsi, a pozsonyi és a losonczi évek óta kiválólag a hadsereg számára dolgozván, bizonyos monopóliumot élvez, azért, mert saját lábán nem tudna megállani, és akár ily tétel mellett, akár bármely más vámtétel mellett ezen gyárak az ál alános industriális viszonyoknál fogva Magyarországon nemcsak hogy nem prosperálhatnak, hanem egyátalában fenn sem állhatnak. (Helyeslés bálfel öl.) Vagy a kis posztóipart méltóztatnak gondolni talán Erdélyben, vagy a posztó és pokrócz készítőket, melyek szétszórva vannak az országban? Ezek oly ezikkeket állítanak elő, a melyek semmiféle, sem külföldi , sem osztrák posztóval egyátalában nem versenyezhetnek, a melyek a helyi szükségletnek megfelelő, igen egyszerű árut készítenek, a melyekre nézve sem a pylot, sem a president, sem az union-posztó behozatala vagy be nem hozatala, semmi befolyással nincsen. En tehát t. ház, azt az érvet, hogy ezáltal a magyar iparnak is szolgálatot teszünk, ugy szólván csak a hajánál fogott frázisnak tekinthetem, a melynek a legkisebb jogosultsága sincs. Ezt elismerték még azon expertek is, a kik a bizottság által kihallgattattak, és a kiknek egyike, hozáteszem, a legjelentékenyebb budapesti czégnek főnöke, egyenesen kijelentette, hogy azon czikk, a melyre a t. ministerelnök ur hivatkozott, egy gácsi posztó, t. i. a velours, a mely egy időben jelentőséggel birt, egyszerűen azért szoríttatott ki a forgalomból, mert megszűnt divatczikk lenni. Ezzel bezárom beszédemet. Oonstatálva látom azt, hogy a vámemelés rendkívül nagy, oly nagy, hogy azon szempontokkal, a melyek az osztrák ipar védelméből merittettek, egyátalában nem igazolható. Oonstatálva látom, hogy az osztrák ipar nem igen szorul e védelemre; erre nézve különben szerencsés voltam az átalános vita alkalmával igen hiteles, illetékes helyről tett nyilatkozatot, t. i. az 1873-ík évi béc-d kiállítás igazgatóságának publicatióját felolvasni, a melyben ki volt részletesen fejtve az. hogy az osztrák ipar egyátalában nem szorul nagyobb védelemre, mint a milyent a szerződéses tariffák biztosítanak számára. Az állítólagos, vám-technikai nehézségeket, mint ezt Pulszky Ágost és Simonyi Lajos b. képviselő urak is kifejtettek, nem tartom oly nagyoknak, hogy ne lehessen az osztályozás tekintetéből üdvös reformot behozni, mely nem fogná az osztrák ipart sújtani ós a mely a fogyasztók érdekében kívánatos; mindezen tekintetekből részemről sem fogadom el e tételeket, hanem hozzájárulok Apponyi Albert gr. képviselő ur indítványához. (Helyeslés a baloldalon.) Kerkapoly Károly: T. ház! Szemben azon inditv T ánynyal, melyet Apponyi Albert t. képviselő ur tőn a javaslat védelmére, ha nem csalódom, senki más, mint a kormány képviseletében annak t. tanácsosa felszólalni érdemesnek avagy szükségesnek nem találta; azt gondolhatná az ember, hogy egy magában megtámadhatatlan erős és bizton álló kérdésről van szó, a melynek ellenében hiábavaló minden támadási kísérlet, megvédi az önmagában önmagát. Pedig hát tulajdonképen arról a csoportról van szó, a melyről még a kormány ellenében ellenséges irányzattal bizonynyal nem vádolható szakértők — legalább részben megmondák, hogy az itt szóban levő egynémely czikk teljesen ki lesz tiltva a javaslatba hozott tételek által az osztrák piaczokról; mondák, hogy itt többé nem protectióról, hanem prohibitióról van szó, arról, a miről diadalmasan, nagy hangon szokták mondani, hogy az osztrák-magyar vámpolitika már azt túlhaladta. Ily kérdésnél engedjük meg magunknak, hogy a tárgyalásokat menni hagyjuk, bizva azokat a figyelmetlenségre, melylyel a tárgyalások kisérni most már szokássá lett. Az elhatározás már nyilván készen van, nem belső, magából a tárgyból merített, hanem kívülről hozott okoknak alapján; álljon a dolog igy vagy amúgy, legyen valami védelem vagy pi-ohibitió : mi elfogadjuk. (Derültség a balon.) Ily elhatározás mellett értem, hogy meddő minden vita és hiábavaló minden erőlködés. És ha mégis felszólalok, teszem ezt egyéb okból; először azért: mert én a jelenben is kötelességnek tartom szolgálni a jövőt, és másodszor azért, nehogy hallgatással mellőztessék a tárgyalásnak oly menete, a mely itt elfogadhatónak látszik, hogy azután követtessék netalán más kérdéseknél is. (Ugy van\ a baloldalon) Azon kérdésre nézve, a melyet Apponyi gr. t. képviselőtársam támasztott, hogy azon nem tisztán, de részben gyapjú, részben gyapotból álló czikkekre nézve külön osztály állíttassák ezen kívánalomnak ellenében, egyetlen érvet sem hozott fel a tanácsos ur. Nem mondotta hogy hiszen nem is érdemes szóra az egész dolog, mert hiszen csekélységről van szó. Ezt nem is mondhatta, mert nem csekélységről, hanem Magyarország gyapjú-szövetekből való behozatalának majdnem
