Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-359

32 859. országos ülés február 25. 1878. kedés kényszeríteni fog egyszersmind bennünket, j hogy önálló magyar háztartásunkat feladjuk, — feladván pedig a magyar államháztartást: kénytelenek leszünk egy közös államháztartásba és ekként a bécsi reichsrathba is beolvadni. Abban is téved a t. kormány, hogy a 10 évre szóló egyezmény az országnak politikai megnyugvást fog teremteni, mert a némaság, — ha a nemzet szája 10 évre betömetik, s a mozdulatlanság, ha 10 évre kezét-lábát lekötik, — még politikai megnyugvást korántsem terem, sőt adandó alkalommal rohamos bajt ós politikai lázat idézhet elő. Itt fekszenek az ország külömböző vidékeiről az ország közgazdasági kérdéseinek mikénti elintézésére vonatkozó számtalan kérvények. — ezek a legcsekélyebb figyelemre se méltattak, pedig az | ország véleménye mindenhol fontos politikai faeíoi'uak tekintetik, —- és ha már a mélyen t. ministerelnök ur oly számtalan és momentuosus eoncessiókat adott az osztrákoknak: adjon legalább egyetlenegy concessiót az országnak is, és fogadja el a javaslatba hozott szakasznak törvénybe iktatását. (Élénk helyeslés balfelöl.) En Kerkapoly Károly javaslóit uj szakaszát elfogadom! (Helyeslés balfelöl.) Molnár Aladár: T. ház! (Halljuk l) A Kerkapoly Károly t. képviselőtársam által részünkről indítványozott uj 23. §. ép azért, mert azon időre foglal magában intézkedést, midőn a 10 évre kötött vámszövetség már lejárt, az eddig megszavazott vámszövetséget legkevésbé sem alterálja, ugy a vámszerződést, mint a netán bármely alakban elfogadandó vámtariffát semmi részben sem változtatja meg, ha ez a törvénybe iktattatik. Ép azért ez uj §-t joggal azon hitben és reményben javasoltuk, hogy ehhez hozzá járulhatnak azon t. képviselőtársaink is, kik a kiegyezést minden áron és annyira óhajtják, hogy egy vagy más indítványunkat, ha bár kívánatosnak tartották i*, csak azon félelemből nem fogadták el, hogy az által a kiegyezés koczkáztatva lenne. Ezért, részemről nem tagadhatom, hogy sajnos, mondhatnám keserű volt a meglepetés, hogy indítványunk ép azon aldalról elleneztetett, a hol ennek szükségességről gyakorlatilag legjobban meggyőződhettek ép az eddigi kiegyezési tárgyalások folyamában. Azonban azt az ellenvetést tehetik ezen uj §-ra, s a t. ministerelnök ur egy kifejezésének is ez volt az értelme, hogy e XXIII. czikk nem tartozik ezen időhöz kötött törvénybe, miután az ország önrendelkezési joga egy időhöz nem kötött állandó törvényben már biztosítva van. E vámszövetsóg i csak 10 évre köttetik, s az általunk javasolt XXIII. czikk e 10 óv utánra foglal magában intézkedést. Igaz, az eddig részleteiben letárgyalt vámszövetség 10 évre köttetett, de ebből nem következik, hogy ezen törvényben nem foglaltathatik oly intézkedés, mely a szövetség lejárta utánra szólna. Nem csak elméletileg állitom ezt, hanem bebizonyitja az eddigi gyakorlat is. Hiszen az 1867: XVI. t.-cz. utolsó §-ában, valamint a jelen törvényjavaslat XXII. ezikkében a végső intézkedés épen az, hogy a felmondás után a szerződós megújítása iránti intézkedés hasonló utón haladéktalanul megkezdendő. Ez olyan rendelkezés, mely azon időre szól, mikorra a vámszövetség már lejárt. (Ugy van\ balfelöl) Ha már ez intézkedést fel lehetett vonni ugy az 1867: XVI. törvónyezikkbe mint a jelen törvény javaslatba: miért nem lehetne ugyanezen törvényben intézkedés aziránt is, hogy mi történjék akkor, ha az itt elrendelt alkudozások eredményre nem vezetnek? (Helyeslés balfelölj) Igen, de a t. ministerelnök ur azt kérdi: mi czélja, mi gyakorlati eredménye lehet ezen §-nak. „Hisz ez — mondja — a jogot nem erősbiti, mert az nem lehet erősebb, mint az, a mely az 1867: XII. törvónyezikkben már benfoglaltatik." Csak hogy fájdalom — ez nem a mi nézetünk, hanem a t. ministerelnök ur monda —, hogy az 1867: XII. törvény czikk 68. §-ában fentartott önrendelkezési jog becses ugyan, és fentartandó s megmarad ezen törvény után is, de az jelenleg nem valósitható. Nem valósitható azon veszélyek miatt, a melyek ma annak érvényesítéséből származnának, felhozatván a monarchia két fele közötti gazdasági harcz. No t. ház, ha a t. ministerelnök ur azt hiszi, hogy a nemzetnek szerinte is becses és megőrzendő önrendelkezési joga, épen akkor a mikorra az fentartatott, a mikor annak valósítására a legnagyobb szükség van, nem létesíthető bizonyos veszélyek, bizonyos bajok miatt: akkor azon jog legalább gyakorlatilag nem elég erős, akkor azt szükséges uj dispositiókkal erősíteni. És épen ez a czélja az általunk: javasolt szakasznak. Az a czélja, hogy lehetővé tótessék az 1867 : XII. törvónyezikk 68. §-ban fentartott önrendelkezési jogot a nem óhajtott, de beállható szükség esetében rázkódtatások nélkül és akként valósítani, hogy az ne járjon veszélyekké] sem Magyarországra, sem Ausztriára nézve. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A t. ministerelnök ur és a javaslat védői mindig azzal álltak elő, hogy igaz, hogy a jelen kiegyezés jogos igényeinket nem elégíti ki, károsodásaink ebben nem orvosoltatnak, sőt az ránk. nézve sérelmeket is tartalmaz, de a jelen helyzetben a külön vámterület felállítása, s a törvényben fentartott önrendelkezési jog valósitható nem levén, a bekövetkező közgazdasági harcz és veszélyek miatt kénytelenek voltunk ezt elfogadui. Ámde ezen beismeréssel vajon nincs-e indokolva az, hogy ha kénytelen volt az ország ezen érdekeinek meg nem felelő kiegyezést most elfogadni,