Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.
Ülésnapok - 1875-379
379. országos ülés ápril 8. 1878. 387 Először a királyi udvartartás költségei vétetnek fel. Molnár Aladár jegyző (Olvassa a királyi udvartartás költségeiről szóló első fejezet első rovatát a ministeri előirányzat szerint. A királyi udvartartás költségei 4.650ftOO frt. Csanádi Sándor: T. ház! (Felkiáltások a középen: Eláll! Eláll!) Nem tartozom azok közzé, a kik el szoktak állani. (Derültség.) Miután Tisza Kálmán ministerelnök ur mai napig sem váltotta be a nemzet szine előtt kormányra lépése alkalmával tett azon igéretét. hogy az állami bevételek és kiadások közt az egyensúlyt helyre fogja állítani, pedig épen ezen Ígéretével akarta kiengesztelni politikai hitehagyottsága bűneit : (Derültség a középen.) sőt ellenkezőleg adott szavával, Ígéretével az állam, a nemzet oly jogait és tulajdonait is elárusította Ausztria-Bécs érdekében, (Élénk derültség a középen, ügy van ! a szélső haloldalon) melyeket még az 1867-iki egyezmény is érintetlenül hagyott, melyeket még az egymást felváltó Deákpárti kormányok sem mertek elidegeníteni, s ezen elidegenítés következtében a deficitek milliói nagy mértékében szaporodtak anélkül, hogy azok fedezéséről gondoskodtak volna, miután e szaporodást okvetlenül követni fogja a máris elviselhetlenné vált magas adóknak még magasabbra való emelése, s miután ez egymást felváltó rósz évek, az elemi csapások a haza polgárainak nagy részét máris oly szomorú anyagi körülmények közzé hozták, hogy létező adójukat sem képesek fizetni, miután nekünk népképviselőknek mulaszthatatlan kötelességünk odaműködni, hogy a nép terhein könnyitsünk: e czél előmozdítása szempontjából a következő módositványt van szerencsém benyújtani, kórvén annak elfogadását. (Olvassa:) „Módositvány a királyi udvartartás költségeihez. A kormány felhivatik, hogy az ország szomorú pénzügyi helyzete tekintetéből király ő Felségét megkérje, mi képen udvartartási költségeiből egy millió irtot elengedni méltóztassék. (Derültség a középen.) Elnök : Fel fog olvastatni a módositvány. Beőthy Algernon jegyző (olvassa a módositványt.) Elnök : A királyi udvartartás költségeire nézve a pénzügyi bizottság javaslata szerint is a költségvetésbe beveendő összeget illetőleg elleninditvány nem tétetett. Azt hiszem, hogy szavazásra kell föltenni azon módositványt, vagy is inkább indítványt, melyet Csanády Sándor képviselő ur adott be. Méltóztassanak azok, a kik Csanády Sándor képviselő ur indítványát elfogadják, feláliani. (Megtörtérik.) Nem fogadtatott el. Irányi Dániel: Az összeget kellelt volna feltétetni. Elnök: Az összeg iránt elleninditvány nem tétetett, hanem csak az inditványoztatott, hogy ő Felsége megkéressék, méltóztassék egy milliót elengedni, (ügy van! a középjen.) Következik a II. fejezet. 0 császári és apostoli királyi felsége cabinet-irodája és e cabinet-iroda nyugdijai. Molnár Aladár jegyző (olvassa -.) Ő császári és apostoli királyi Felsége cabinet-irodájára és e cabinet-iroda nyugdijaira 72,514 frt Hegedüs Sándor előadó: A bizottság ez összeget átalányképen véli megszavazandónak, anélkül, hogy az előirányzatban kimutatott nyugdijapadás és költségemelkedés okainak elvi bírálatába bocsátkoznék. (Helyeslés.) Elnök: 0 császári és apostoli királyi Felsége cabinet-irodájára és e cabinet-iroda nyugdijaira átalányképen megszavaztatik 72,514 frt. Következik a III. fejezet. Országgyűlés. Molnár Aladár jegyző (olvas) Országgyűlés. A főrendiház kiadásai 48,000 frt. Széll Kálmán pénzügyminister: Midőn ezen költségvetést a t. háznak előterjeszteni szerencsés voltam, alapos vala azon feltevés, hogy az országgyűlési költségek csak azon összeget fogják kitenni, mely előirányozva lett. Azóta kétségtelenné vált, hogy az országgyűlésnek ezen esztendő folyamában teendő kiadásai semmivel sem fognak kisebbek lenni, mint a múlt év költségei. Miután pedig 1877-ben e czimen kiadatott a t. ház utalványai alapján 1.836,677 frt: kérem méltóztassék a most előirányzatkép felvett képviselőházi összegeket 2Ü0 ezer frttal emelni és az országgyűlés költségeit 1878-ra is 1.336,677 írtban előirányozni. (Helyeslés.) Horváth Gyula jegyző (olvassa a módositványt:) A főrendi- és a képviselőház költségei czimén 1877-ben tényleg 1.336,677 frt 61 kr. adatott ki, miért is a III. fejezetben „Országgyűlés" czimén 1878-ra előirányzott 1.136,677 frt 200,000 frttal emelendő és 1.336,677 frt szavazandó meg. Elnök: Ezen módositvány csak akkor lesz tárgyalandó, ha a törvénybe igtatott egyes tételeken keresztül megyünk, mert az indítvány az összegnek egészben való emelését czélozza. Molnár Aladár jegyző (olvassa:) 2. A képviselőház kiadásai: A tiszti szolgaszemélyzet illetményei 59,000 frt. A képviselők napdijai 610,000 frt. A képviselők lakpénzei 300,000 frt. Dologi kiadások 79,717 frt. Összesen 1.048,717 frt. 3. Az országgyűlési gyorsiroda személyzetének illetményei 26,960 frt. 4. A magyar delegatió kiadásai: Dologi kiadások 6,000 frt. 5. Az államadósságot ellenőrző bizottság kiadásai 7,000 frt. Összes kiadás 1.136,677 frt. Simonyi Ernő: T. ház! Én csak azt az észrevételt vagyok bátor tenni, hogy néhány nap 49* "