Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-377

342 377 országos ülés ápril 5. 1878. Én t. ház abban, a mit Szapáry gróf mondott, nem látok olyan dolgot, a mi megtámadásra alapúi szolgálhatott volna ; de a dolog érdemére nézve ő vele nem értek egyet. Én örvendek rajta, (Nagy zaj. Halljuk \) hogy azon urak, a kikről itt szó van, közülünk kiváltak ós ellenzékké lettek. A t. ház nekem igazat fog adni abban, (Halljuk!) hogy az én nézetem e dologban nem változott. Én a fusió alkalmával is megmondtam, nem csak magamban, hanem meg is irtam, hogy én a fusiót csak félig tartom sikerültnek akkor, ha ismét csak egy párt alakúi, s nem lesz két nagy párt, mely a kormányon egymást felváltsa. Ezt azért is mondtam, mert a többi közt előre láttam, hogy ha csak egy párt lesz, abban mindenféle intrigának szabad játéka lesz, mindeféle ágaskodó ambitiók időelőtt akarnak kielégíttetni, és egypár esztendei országgyűlési iskoláskodás után mindjárt ministerek akarnak lenni. (Derültség a középen. Mozgás.) Az ilyenek mindent el fognak követni a pártbomlás előidézésére. Ezért akartam és óhajtottam azt, de óhajtottam azért is, mert szerintem a parlamentalis élet lényegének cardinális feltétele az, hogy legyen mindig egy párt, mely készen legyen azon esetre: ha a létező kormány iránt a bizalom nincs meg az országban és a képviselőházban a párt helyére léphetni, és ne legyenek oly szánalomra méltó crisisek ós kormányváltozások, a milyenek voltak és lenni fognak, ha nem létezik egy erős ellenzék. De t. ház, én egyátalában nem tartom ealamitásnak azt, hogy a t. urak a pártból kiléptek; (Nagy zaj a baloldalon. Halljuk!) nagyon helyesen tették és ha azt tartják, hogy az ő nézeteik egymással megférnek és a kormány pártiakkal nem férnek meg : én a legőszintébben mondom, hogy én eljárásukat teljesen loyalisnak és becsületesnek tartom, (Mozgás a középen.) és reménylem, hogy mindazok, a kik inkább velők tartanak, mint a kormány-párttal, hasonlókép fognak eljárni. (Helyeslés a középen, derültség a baloldalon,) T. ház ! Ezen szempontból véve a dolgot, én t. képviselőtársam Irányi Dániel különben igen jeles és megható beszédére, csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy én vele egyetértek. (Közbeszólás balfelöl: Hogy kedvez Irányinak!) Nem kedvezek semmit. Én nem kedvezek senkinek. (Zaj.) Meg szoktam mondani nézetemet, méltóztassék azt meghallgatni, (Halljuk! a középen. Közbeszólások balfelöl.) Irányi nem kedvez nekem, és Irányinak nem kedvezek én,

f hanem megmondjuk mind a ketten az igazat. (Élénk derültség. Halljuk l) Irányi t. képviselő társamnak azt mondom, hogy abban neki igaza van, hogy azok, a kik vele nézetrokonságban vannak, visszamenjenek — illetőleg roszul fejeztem ki magamat, hogy azok, a kik vele eljárási rokonságban vannak, mert abban aztán az előttem szóló t. képviselő úrral, nem tudom melyikkel, de az előttem szólottak valamelyikével tökéletesen egyetértek, hogy Magyarországon a magyarok egyértelműek abban — és itt gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam igen ékes kifejezést adott érzelmeinek maguk a kormány tagjai irányában is — egyértelműek abban a tekintetben minden pártkülönbség nélkül, hogy hazájukat szeretik, és nem akarják tönkre tenni, de a nézetek mindig különböztek az emberek közt minden országban, minden időben a mód és az útra nézve, a melyen menni kell ugyanazon egy czél elérése felé. (Zaj.) Nem is a czél rokonságát veszem, hanem az eljárás rokonságát. Azoktól, a kikre igen t. képviselőtársam hivatkozott, hogy menjenek vissza az atyai hajlékba, hol a helyet számukra fentartották, mint a tékozló gyermekek számára, azoktól kik szerintem nem értenek egyet vele arra nézve, hogy az ország érdekében az általa javasolt ut és mód a helyes, azt hiszem maga sem kívánja, hogy visszamenjenek ós nem is tartaná helyesnek, hogy visszamenjenek. Azok menjenek, a hová meggyőződésök őket vonzza, menjenek a szélső jobbra, ha odatartoznak, vagy az uj párthoz, vagy a kormánypárthoz, ha tetszik, mindenki a maga meggyőződése szerint. (Derültség. Zaj.) T. ház! A fusióra nekem még csak egy észrevételem van. Historizálni nem akarok, hanem azt merem állítani, hogy a fusió sikere elvitázhatlan, mert a fusió az államháztartás és a pénzügyi zavar elhárítására egy igen szomorú alkalomból létesült. Ez egy nagy ok volt, de a fusió létesült volna ama nagy ok nélkül is. És miért? Megmondom. Én szerintem a fusiónak valódi politikai, socialis, és az egész ország érzelmeiben rejlő oka épen az volt, hogy 1867-től kezdve a fusió idejéig, évről-évre növekvő fokozatokban folytonos gradatióval, nem annyira a német-franczia hábora előtt, de a német-franczia háború által gyökeresen megváltozott viszonyok közt már hathatósabban nyilatkozott azon érzelem az egész országban mind a volt Deák-pártban, mind a balközépben, hogy ha ezen országnak politikai értelmisége ezt a borzasztó socialis ós egyéni harczot, mely majdnem késre ment egymás ellenében a fővárosban, de sokkal fokozottabban a vidéken, minden helyen végig folytatják : akkor ez az ország legkisszerübb módon fogja magát kivégezni. Ez az érzet teremtette meg a fusiót, a mi csak idő kérdése volt és létre jött volna a nélkül is, ha az a nagy calamitás nem jön elő. És ennek itt a bizonysága. Egy darabig nagy kísérlet történt arra ezen kormány ideje alatt a második, harmadik esztendőben, hogy visszaállittassék az előbbi állapot; beszéltek mindig a volt Deákpártról, a deákpárti notabilitásokról, azonkívül beszól-