Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.
Ülésnapok - 1875-377
334 S77. országos ülés ápril 5. 1878. csak a kormányhoz van szavam, hanem mindnyájunkhoz, nekünk magunknak sincs az ipar érdekei iránt elég érzékünk. Ennek kiáltó bizonyítványait birom adni. Már más helyen is kiemeltem, hogy maga az 1867 : XII. alaptörvény addig, a mig jónak látja gondoskodni a közös hadseregnek és az ahhoz tartozó magyar hadseregnek elhelyezéséről, és élelmezéséről, mint a gazda embert oly közelről érdeklő dolgokról, addig annak felszereléséről egy árvaszót sem tartalmaz, s azon sajátságos tüneményt nyújtja, hogy egyik §-ában elősorolja mind azt, a mi a fejedelem jogkörébe esik, a másikban mind azt, a mit az ország fentartott magának ugy a törvényhozás, mint az igazgatás terén: e két §-ból, melyben pontról pontra van minden felsorolva, a felszerelés teljesen ki van hagyva. Miért? Mert ez az iparra tartozik, s ennek érdekei iránt eleitől fogva nincs és nem volt itt elégséges érzék. Tovább megyek. A védtörvény 27. §-ában megmondja, hogy az ott megjelölt terjedelmű öröklött gazdaság folytatója, nyolcz heti betanitás után állandóan szabadságolandó és béke idején csak az időszaki fegyvergyakorlatokra szólítandó be. De gondoskodott-e a törvény az ily féle ipari ós kereskedelmi vállalkozásokról is, a hol pedig a személyes jelenlét móginkább szükséges és az ilyen kedvezményt szintén megkívánja? Teljességgel nem. S még ha csak akkor lett volna ez igy! Előbb mondám, hogy a közigazgatási bizottságok gyakorlati értékéről vitatkozásba bocsátkozni nem kívánok; de nem hallgathatom el, hogy azon bizottságban a földmivelés, ipar és kereskedelmi ministerium részére más képviselőt, mint a postaigazgatót vagy annak helyettesét nem bírtak találni. Azt mondák ki ezzel, hogy a földmivelés, ipar és kereskedelemnek nincsenek más érdekei, mint a melyek képviseletére elég a postaigazgató. Egy országban, melyben azt hiszik, hogy a megyei közigazgatás centrumában ezen három nagy érdek eléggé van képviselve a postaigazgató vagy annak helyettese által: ne csodálkozzunk, ha az úristentől, az időjárástól és az erőtől függ sorsunk. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ezelőtt egy hónappal a földmivelés, ipar és kereskedelmi ministerium vezetésével megbízott minister ur, (Halljuk!) — igenis halljuk, mert megvallom, hogy ez a legjellemzőbb és reám nézve legelszomorítóbb, — (Halljuk]) egy körrendeletet bocsátott ki a törvényhatóságokhoz, a városiakhoz is, felhiván azokat arra, hogy azon bizottságok választott tagjait utasítanák, hogy a gazdasági élet egyik-másik ágának ellátását tegyék gondozásuk tárgyává, s hogy azon gondozást, mely a törvényben oly jól van körülírva, szenteljék ezen ágak valamelyikének. A rendeletben azt mondotta, hogy több oldalról megkerestetett ez iránt. Megvallom, hogy a megkeresők egyike ón is voltam, mint a központi házi iparegylet alelnöke. Mély sajnálattal mondom, a minister ur nagy gonddal vigyázott, hogy valamikép ki ne terjeszkedjék többre is, mint a földmivelósre, — azért szorítkozott a földmivelés egyes ágaira, — s a kiválóan földmivelési iparágakra, a szesz- és a czukorgyártásra, s a házi iparra. A sajátképeni ipar épen ezen pontonkinti enuineratió folytán kizáratott, mintha félnének, hogy történni talál valami ennek javára is. Nem mondom ezt ok nélkül; nem most adok először kifejezést azon feltevésnek, hogy vannak irányadó körök, melyek ellentétben látják a földmivelés és ipar érdekeit, ismétlem : nem most adok ezen gyanúmnak először kifejezést e házban, s nem czáfoltattam meg. Szívesen veszem a megczáfoltatást. Addig annál kevésbé birok szabadulni ama föltevéstől, mivel az nem is oly absurd felfogás, hogy valakiről minden bona fides mellett is föl ne tehetném. Szerencsétlen, helytelen, de érthető felfogás az. Azt mondja maga a rendelet, hogy ebben az országban mégis a mezőgazdaság legjelentékenyebb termelési ág, ennek az érdekei kivannak mindenek fölött legtöbb gondozást. Valóban pedig nem kevesebbe, de semmibe sem részesiti a szakipart és a kereskedést. Ez azon felfogás, mely azt tartja, hogy ha ez országban ipar lesz: az két krajczárral megdrágítja a napszámot; tehát ne legyen ipar, hogy ne legyen drágább a napszám. (Zaj. Elle?itnondások a középen.) Engedelmet kérek, én nem egy aféle nyilatkozatot hallottam, hogy az erőknek és tőkéknek az iparra való mesterséges irányítása — a miről itt nincs szó — a mezőgazdaság megrövidítésével jár. En e tétel fölött tudományos dissertatiókba nem bocsátkozom, csak egyszerűen annyit mondok, hogy a földmivelés és az ipar érdekei lehetőleg homogének, és azért az ipart ápolni határozott kötelessége a törvényhozásnak, határozott kötelessége a kormánynak is. (Helyeslés balfelöl.) Csak egy példát akarok felhozni, hogy éreztessem, mi mindenre hat ki, ha a nemzet kizárólag, vagy csak nagyon tnlsulyúlag is csak őstermeléssel foglalkozik. En annyit hallottam panaszkodni arról, hogy a mi kereskedőink nem eléggé magyarok, nem annyira érzületük, mint nyelvükre nézve. De hát hogyan legyenek magyarok, mikor idegentől vesznek és idegennek adnak el, tehát minden érintkezésökben idegen nyelvre van szükségük, melylyel megélhetnek itthon, de a mienkkel nem élhetnek meg ott, a hova nekik menniök kell, mert felesleges mezőgazdasági terményeinket idegeneknek adjuk el és iparos szükségleteinket idegenektől vásárolják, miből azután azon sajátságos tünemény