Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-376

300 876. országos ülés áprll 4. 1878. fölött higgadtan gondolkodunk : azt fogjuk látni, hogy a t. kormányban nincs is meg az akarat arra, hogy ezen szerencsétlen országnak megingott pénzügyi egyensúlyát helyreállítsa. E tekintetben rögtön tényekkel fogok szolgálni, melyek a tiszta valóságot a napnál fényesebben fogják az önök szemei elé állítani. T. ház! Nem csudálatos dolog-e az, hogy tulajdonképen maga a parlament az, mely megadhatja a kormánynak a meghatalmazást ilyen vagy olyan beruházások megtételére, ós én most egy eclatáns példával fogok szolgálni, mely a kormány egyik tagjának tulmerész lépését fogja önök elé tárni, s bebizonyítani, hogy ezen férfiú nem tartja többnek a képviselőházat, mint egy malomnak, melyre ha felöntötte a gabonát, annak le kell azt őrölni. Kecskemét postahivatala s Eger városa postahivatala az államnak eddig nem került többe 4000 írtnál, és én nem találom Trefort kereskedelmi minister ur budgetjében azt, hogy az egri postahivatalt államivá akarja tenni, de igenis találunk a pénzügyi bizottság jelentésében egy passust, a mely azt mondja, hogy a postaügyek körül a kiadás 16,000 frttal lesz több, mint volt a múlt évben. De hogy miért lesz több, arról mélyen hallgat, mert tudja, hogy ha a t. képviselő urak megtudnák azt, hogy ezen postahivatalok eddig 4000 frttal jól, becsüleltel kezeltettek századokon át, ha a t. ház megtudná, hogy ezen posták kezelői egyéni szabadságukkal és vagyonukkal garantirozták az államnak minden néven nevezhető fillérjét, mig azok a kinevezendő királyi hivatalnokok csak is annyiban garantirozzák, a mennyiben ott vannak, de ha egy levélhordó kezében egy 50 — 60,000 írttal terhelt pénzeslevél elvész, azt ugyan a postatiszt nem fogja többé visszatéríteni, hanem annak megtérítése mindnyájunk vállára fog nehezedni: akkor azt hiszem, hogy Trefort minister urnák ezen nagy garral berendezendő állampóstára az engedélyt meg nem adná. Eltitkolta tehát ezért. De azért daczára annak, hogy a t. háznak és a pénzügyi bizottságnak Trefort ur ezen tényt be nem jelentette, már a múlt évi október vagy novemberben felmondta azon postamestereknek a szerződést. Kérdem alkotmányos eljárás-e ez? Mehet-e ez addig, mig a t. ház jóváhagyása és ő Felsége sanctiója nincs arra megadva, hogy ez megtörténhessék ? Most átmegyek t. ház, az igazságügyminister ur tárezájára. Itt őszintén elő van adva, hogy a kassai börtön felépítésére a minister ur 145,000 frtot kér. A pénzügyi bizottság szives volt ezt 105,000 frtra leszállítani, indokolván azzal, hogy az ország jelen nehéz és mostoha körülményei és viszonyai közepette többet nem adhat. És mit tapasztalunk. Epén a mai és tegnapi hivatalos lapban, mielőtt a t. ház megadta volna a 105,000 frtot: már pályázat van nyitva 145,000 frtra, hogy jertek, vállalkozzatok. Mit jelent ez egyebet, minthogy a t. kormány a t. házat olyannak tartja, mint, a mely mindent, a mit ők akarnak, megszavaz. Már most bocsánatot kérek, ne vegyék rósz néven tőlem, ezen országban nekem is van egy pár hold földem, én ezen országhoz hozzá vagyok csatolva, érzem, hogy „A nagy világon e kivül Nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell." En tűrtem, hallgattam idáig ; de tovább tűrni nem lehet és kimondom, hogy ezen állapot tarthatatlan. T. ház! Méltóztassék csak szemügyre venni a közmunka és közlekedésügyi ministeriumnak költségvetését. — Hiszen az emberben megáll a gondolat, hogy hogyan mehet, különösen akkor, mikor megvagyok győződve, hogy maga a kormányelnök ur a legszeplőtlenebb, a legbecsületesebb és ezen szeplőtlen becsületesség firmája alatt, mehetnek ezen dolgok. Ez engem elkeserít, épen azért kötelességem rá mutatni a sebre. Hát mi szüksége van a magyar állami vasutaknak négy felügyelőségre, melynek évi költsége 721,900 frt, miért kell nekünk négy igazgató, négy vezértitkár, négy ilyen tanácsos, meg tudja isten hány vasúti tanácsos? Én a napokban leutaztam Miskolczra, nem akarom megmondani, melyik vasúti állomáson történt, mert félek, hogy az a szegény állomásfőnök elveszti a kenyerét, pedig azt nem szeretném; megálltam egy pályaudvaron több uri barátommal, s látva azon forgalmat, mely az állampályán van, ily szót intéztem az állomásfőnökhez: ugy látom önöknél nagy a forgalom. Ő így felelt: nincs az országnak több olyan pályája, mint a miénk, nincs, mely annyi jövedelmet hozna. De nézze az ur, ott van egy ember, ki kezében egy zászlócskával jelzi, hogy a vonat mehet, de valakinek rokona, s itten két ezer frt fizetést huz. Ilyen kezelés mellett lehetetlen nagy jövedelmet felmutatni, pedig higyje el az ur, hogy ez a pálya versenyezhetne az osztrák állam vaspályával. Én begomboltam magamon a rokkot {Elénk derültség.) s azt kérdeztem, tudja-e az ur, kivel beszél? Azt mondta: igenis tudom. Az ur országos képviselő s épen azért mondom ezeket, hogy tudja meg, hogy önök sokat nem tudnak, amit pedig tudni kötelességök lenne. (Igaz \) Én figyelmeztettem az embert, hogy ha esetleg a képviselőházban előhozom e dolgot és engem netalán kérdőre vonnának: tudna-e adatokkal szolgálni ? Nekem bizonyitékaim vannak, úgymond, hogy ezek megtörtént dolgok, nem szopom az ujjamból ezeket, s én ugyan áldozatul