Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.
Ülésnapok - 1875-375
37&. országos Illés ápii! 3. 1878 285 De nem folytatom t. ház, hiszen azon kérdésre, a melyet magam elé kitűztem, ugyanis, hogy mennyiben felelt meg a három évvel ez előtt keletkezett kormány a hozzákötött várakozásoknak : a legfényesebb felelet az ország közhangulatában, a ház^ változott pártviszonyaiban rejlik. És most, t. ház, áttérek a szoros értelemben vett pénzügyi tevékenység eredményeinek a lehetőségig rövid megbirálására. (Halljuk] Halljuk!) A hároméves pénzügyi tevékenység eredménye a költségvetésben fekszik előttünk. Ezen eredmény: a legszélsőbb határig terjedő takarékosság daczára és közjövedelmeinknek az uj adóemelések, a kataszteri kiigazítások és a többi által nagy mérvben eszközölt fokozása, a közjövedelmek befolyásának a kérlelhetetlen adóbehajtási törvények és rendszabályok által való szigorúbbá tétele daczára egy, a pénzügyi bizottság számítása szerint 17 l / 2 millió írtban előirányzott deficit, amely azonban még akkor is, ha figyelembe vesszük a kiegyezési törvényekből netalán várható pénzügyi eredményeket: a valóságban ennél jóval nagyobb leend és eredménye emellett még azon tudat, hogy pénzügyeink rendezése, államháztartásunkban az egyensúly helyreállítása érdekében a kormány politikájának minden eszközeit már meglehetősen kimerítette anélkül, hogy az egyensúly valóságos helyreállítása, vagy legalább megközelítése iránt csak távolról is bírnánk biztosítékokká]. (Halljuk! Halljuk!) Én teljes mértékben beismerem az általam is igen t. pénzügyminisíer urnák buzgalmát és tevékenységét a jelen rendszer keretén beiül a takarékosság terén; teljes mértékben beismerem és méltánylom buzgalmát és tevékenységét a közadók kezelésének szigorúbbá tótele, az uj adók kivetése és a közjövedelmek fokozása érdekében; azonban ennek daczára és talán inkább ennek következtében ma igazabb, mint bármikor azon már a múltban is koczkáztatott állitásom, hogy a jelen kormány pénzügyi, közgazdasági és közkormányzaii politikájában az egyensúly helyreállítására biztosítékokat nem bírunk, hogy az általa követett utón az államháztartásban az egyensúly helyre nem állitható, hogy ezen kormánypolitika nem képes Magyarország állami közgazdasági és pénzügyi regeneratiójára. (ügy van\ bal/elöl. Helyeslés a szélső jobbról.) Hogy az 1878-i állami költségvetési előirányzat az 1875. és 76-ki előirányzathoz képest reálisabb alapokon nyugszik: ón a pénzügyi bizottsággal együtt beismerem; noha az 1878. évi költségvetési előirányzat egyes tételei és az 1876. évi zárszámadások és az 1877. évi kezelési kimutatások eredményei közt még mindig elég nagy és elég jelentékeny különbségeket találok, melyeket lesz alkalmam előadásom folvamában ki is emelni. (Halljuk] Halljuk') Az 1875. évre előirányzott deficit 21.700,000 frtot tett, de a zárszámadások szerint az 1875. évi tényleges hiány 39 millió frtra rúg: a különbség tehát az előirányzott és a tényleges hiány közt 18 millió forint. (Halljuk!) Az 187G-ra előiráisyzott deficit tett 12.700,000 frtot és az ugyanezen évi tényleges hiány 31.260,000 frt, mihez képest a különbség ismét 18 millió frt. (Halljuk! Halljuk]) Az 1877-re előirányzott deficit 207 a , vagy a pénzügyi bizottság számítása szerint a póthitelekkel együtt 22'/ 2 milliót, az e napokban közzé tett utolsó negyedévi kezelési kimutatás szerint a hiány a 24 milliót haladja meg. De számításba véve a költségvetési pótkezelés eredményeit is, ezen hiány a 25 milliót jóval megfogja haladni. Hogy tehát ezek szerint az 1877-iki költségvetés, összehasonlítva az 1875. és 1876-iki előirányzattal, reálisabb alapokra fektettetett, azt teljes mértékben elismerem. De az 1878-iki előirányzat egyes tételeit, különösen a kiadási tételeket összehasonlítva az 1876 ós 1877-iki zárszámadási eredményekkel és az 1877-iki kezelési kimutatásokkal: nem titkolhatom el a fölötti megütközésemet, hogy oly mértékben és oly különbségek fordulnak elő, különösen a kiadási tételeknél, melyeket magam előtt igazolni képes nem vagyok. 1876-ban tettek az összes állami kiadások a zárszámadások szerint 243 milliót; 1877-ben tettek összes államkiadásaink a kezelési kimutatások szerint, melyek tehát a valóságban még nagyobbak lesznek, 242 milliót. Ezen tényleges kiadásokkal szemben vannak előirányozva az 1878-iki államkiadások összesen 233 millió 900 ezer forinttal, tehát az 1876-iki zárszámadások által kitüntetett kiadásokkal és az 1877-iki kezelési kimutatásokban kitüntetett kiadásokkal szemben 9 — 10 millióval kisebb összeggel. Kérdem, t. ház, mi indokolja állami kiadásainknak ezen ily jelentékeny összeggel való leszállítását? Tán csekélyebbé vált a közös kiadásokhoz való hozzájárulási összeg? Nem. Hiszen tudjuk, hogy az Ühatius ágyuk czime helyébe most más czimek, a bosnyákok és egyebek jöttek. Vagy talán csekélyebbek az államadóssági vagy az agióterhek, vagy leszállítottuk belügyi költségeinket ily nagy összeggel ? Mindezen kérdésekre nemmel kell felelnem. És mégis daczára ennek, az 1878-iki előirányzott, ós az 1876-iki tényleges eredmények, és az 1877-iki kezelési eredmények között ily nagy különbség létezik. Figyelembe véve ezen nagy különbséget, figyelembe véve még azt is, hogy a bevételi előirányzat egyes tételeinél is fordulnak eló kisebb, nagyobb különbségek, amint a pénzügyi bizottság elnöke is elismerte tegnap, — amely elismerés szerint a bevételi előirányzatnak némely része túl magasan