Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-375

376. országos üiés ápril 8 1878. 281 az physikai lehetetlenség, a minister a legjobb akarattal nem lesz képes javítani e helyzeten másképen: mint ha elfogadja a mit javasolni bátor voltam, t. i. hogy önálló igazgatóság állíttassák fel, hogy ily anomáliák többé ne történjenek. Még csak egyről kívánok szólani t. ház, bo­csánatot kérve, hogy oly hosszasan vettem igénybe a t. ház türelmét, hogy azután végleg befejezzem. [Halljuk!) Van t. ház, még egy érzékeny része állami kiadásainknak ós ez a vasúti subvento. E tétel alatt 1874-ben 14 millió, 1875-ben 15, 1876-ban 15, 1877-ben 15.400,000 frt, 1878-ra 15 millió van felvéve. Kérem t, ház, nem hiszem, hogy ezen a dolgon ne lehetne segíteni, ha az állam minden tekintetben kímélet nélkül kívánna eljárni, és erre jogosultságot ad az államhatalom­nak a concessió, a törvény. A jelen helyzetben, mely mellett semmi felesleges kiadásokra pénzünk átalában nincs, meg kell tenni minden lehetőt, hogy e kiadás mérsékeltessék. — Vegyük csak azt az egy körülményt, hogy példáin 1874-ben az államvasutak, a melyek hossza épen olyan volt, mint ma, — egy igen kis különbséggel, a mi nem igen jön számításba, gondolom a garam-ber­zenczei vonal még nem volt készen, — 1877-ben az államvasutak a budgetben ugy figuráltak, hogy azok után a tiszta bevétel nem volt több, mint 76,000 frt. Már most hasonló forgalmi viszonyok mel­lett, hasonló tariffa-emelés mellett az állami vas­utakra nézve 1878-ra, mint tiszta jövedelmet a t. pénzügyminister ur az 1874-iki 76.000 frt he­lyett 2.700,000 frtot praeliminál, s joggal teheti, mert 1877-ben is ennyi volt. Ha ily változott ál­lapot volt elérhető az állam-vasutaknál: miért stagnálnak a subventionált vasutak? Ezeknél 1874-ben is annyi volt a subventió, daczára an­nak, hogy a bevételek nagyobbak, s hogy a for­galom emelkedik, az agió magasabb, s az agió számítását azóta egyes tarifíáknál nagyobb mór­lékben alkalmazzák, mint eddig. Hogy itt hiba van, annak bebizonyítására egy másik körülmény is szolgál. Az „Ellenőr"-ben, tehát bizonyosan nem kormányellenes intentioval, egy nagyon érdekes vasúti tanulmány jelent meg a közelebbi időkben Galgóczy Jánostól. A t. író az Ellenőrben meg­jelent czikksorozatát külön lenyomatban is kiad­ván, az most mindenki által megszerezhető, s a ki érdeklődik vasúti ügyeink iránt és a bajnak orvoslása iránt, annak bátor vagyok figyelmébe ajánlani ezen könyvet. Mondom, nem lehet kor­mányellenes intentioval, mert az Ellenőrben jelent meg és igy azt nem vádolhatja senki czélzatos­sággal. — Ezen nagyszerű munkálat többek közt például azt mondja, {Halljuk, halljuk!) s meg­vallom, utána néztem és meggyőződtem, hogy igy van: Az osztrák állam vasúttársaság 1794 kiló­méter hosszúságú a magyar és az osztrák terü­KKl'V. fi. NAPLÓ 1875-78 XVI. KÖTET. léten. Ezen vasút bevesz évenkint 32 millió frtot. Összes üzleti kiadásai tesznek 13 millió frtot, s igy a tiszta üzleti nyereség magán a vasút üz­leten 18 millió frt. Már most t. ház, én nem aka­rok arra hivatkozni, hogy az osztrák államvasut­társaságnál átalában a költség kiszámítási kulcsa mennyivel kisebb mint a magyar pályáknál, mert ha tenném, nem jó alapot választanék magamnak. miután nagyon természetes, hogy oly nagy for­galmú pályánál a költség-hányadnak kisebbnek kell lennie, mint egyéb pályáknál. Hanem azt talán mégis felhasználhatom, hogy mennyi a tel­jesítmény a munkában, nem a szállított árukban, hanem a munkában, melyet az osztrák állam­vasút tesz és a melyet a subventionált magyar vasutak teljesítenek. Az osztrák államvasút 1.027.597,736 tonna kilométer összes teljesítményt végez, s van 13 millió forint kiadása. A subven­tionált magyar vasutak végeznek 852.000 tonna kilométer telje-itiuéuyt, tehát mintegy 200.000 kilométerrel kevesebb teljesítményt ós kiadásaik tesznek 19 milliót, vagyis 6 millióval többet, mint az osztrák államvasút, mely a maga részéről egy negyedével több forgalmat mutat fel. No már, ha ezen számokat vesszük és egy­máshoz viszonyítjuk, akkor például az észak-keleti vasútnál az évi költségnek, a mely kitesz eirca 1 millió 200 ezer forintot: nem volna szabad több­nek lenni, mint 620 ezer forintnak. De hát t. ház, ha nem az osztrák állainvasuthoz, hanem az állatni kezelés alatt álló magyar állampályához viszonyít­juk az észak-keleti vasút kiadásait, akkor az 1 millió 268 ezer forintnyi éjszak-keleti vasút évi kiadásainak a magyar államvasutak költség-ará­nyához képest kellene tenni 886 ezer forintot, te­hát 381 ezer forinttal kevesebbet, mint a mennyit költségei kitesznek. Az alföld-fiumei vasút évi kiadásainál ezen különbség szemben az osztrák államvasút tételei­vel 380 ezer forintot tesz évenként és szemben a magyar államvasuiak kezelésével 248 ezer fo­rintot, vagyis egy harmadával kevesebbel a mai költségnél. Igy van ez a többi pályáknál is. tehát e kü­lömbségeknek kell. hogy oka legyen. És én t. ház, nem hiszem, hogy azok, a kik ezen ügyek inté­zésébe befolytak, a kik ezen kérdést vezetik, ne volnának képesek az 1874 óta egyforma magas­laton álló vasúti subventiókat kellő erélylyel tete­mesen lejebb szállítani. Austria törvényhozásilag elhatározta, hogy minden vasút, mely 5 éven keresztül a subventió felénél nagyobb összeget vesz igénybe, confiskál­tatik és maga az állam fizeti a részvényeseknek a kamatot és administráltatja a vasutakat ugy, a mint az állam érdeke ós pénzügyi szükségei kí­vánják. {Helyeslés balfelül.) Én nem tudom t. ház,

Next

/
Thumbnails
Contents