Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.
Ülésnapok - 1875-374
374. országos Hl< Ilyen lehetne dohánytermelésünk felszabadítása, s önmagunk általi értékesítése. Mert. hogy mi termelt dohányunkat az osztrák közvetítés által hozzuk forgalomba, s hogy mázsáját oda adjuk neki 7—10 írtért, amit ő aztán 50 — 100 írtban értékesít: olyan specuíatió, minőt a vadak szoktak fénylő üveggyöngyökért s más csecsebecsékért, cserébe adott aranyporok, s elefántcsontokkal folytatni. A dohányunkból az osztrákok által élvezett nagy nyereményt, sőt ennél sokkal többet is biztosithatna pénzügyminister ur e haza fiainak, ha a monopólium lázas szerelméből kitudna gyógyulni, s megtudna barátkozni azon [ eszmével, hogy azt az állam jelenlegi jövedel- : mének — Móricz Pál képviselő ur ajánlott módja : szerinti — biztosításával eltörölje. Azt igen természetesnek találom, hogy osztrák szövetségeseink i a jelenlegi, reájok nézve oly előnyös helyzet meg- ; változtatását ellenzik ; csakhogy a dohányügy nem közös ügy, s kormányunknak nem az a hivatása, hogy mindig csak azt tegye, a mi az osztrákoknak kedves, hanem néha tegyen olyat is, a mi hazánknak kedves s hasznot hajtó. Valamint azt is elismerem, hogy a dohánytermelésnek felszabadítása inkább a termelők jóllétét emelné, mint az államjövedelmeit fokozná, bár erre is jótékonyan hatna a termelők adóképességériek emelése áítal. De van nemzetgazdászatunknak egy másik j czikke, a természetnek egy másik adománya, a melynek czélszerü kihasználása nemcsak az állam polgáraira hatna jótékonyan, hanem az állambevételeit is óriási mérvben fokozná, talán meg is kétszerezné: ez a só. T. ház! Nemzetgazdászati tekintetben e ezikk végtelen fontossággal bír. A sónkkal való okszerű bánásmód, talán az egyedüli, melylyel hazánkat a tönkrejutástól megmenthetjük. Oly kincsünk ez, melynek kellő kihasználásával talán képesek lehetünk még magunkat regressirozni, az állam-csődtől megmenekülni, s mivel nem tudom, ha lesz-e máskor alkalmam e házban 0 eziránti nézeteimet kifejteni: most leszek bátor a t. ház kegyes engedelmével azt röviden körvonalozni. Hogy hazánk s különösen annak királyhágóntuli része, mily dúsan van sóval megáldva, arról csak annak lehet fogalma, a ki azt a helyszínén észlelte: szakértők kiszámítása szerint, csak a tordai sótömzs oly roppant terjedelmű, hogy milliárd év alatt se tndná egész Európa kimeríteni, pedig ez csekélység a szováthai és parajdi sótolephez mérten, hol a tömör-só egész hegy- | lánczolatokat képezve tör a felszínre. E mellett i egész Erdélyt egy széles sóöv szeli át. Nem lehet tehát sókincsűnk ily kimerithetlensége mellett értelmezni az azzal való fukarkodást és szükkeb- j lüséget, mely annyira megy, hogy népünket és ! s ápril 2. 1878. 57] katonaságunkat roppant sóhegyeink mellett sótalan kenyérevésre kényszerítjük, s oly magas Irakat szabunk, hogy nem csak hogy külföldre mit sem szállíthatunk, hanem hazánk népe is, főleg a határszéleken részint behozott, részint becsempészett sóért igen nagy összegeket ad ki évenkint. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Sónknak fontossága — roppant mennyisége mellett •— előnyös elhelyezésében határozódik meg; mert tudjuk t. ház! hogy a termés-sónak itt van véghatára, s így mi lennénk arra hivatva, hogy egész kelet, s nyugat országai egy részének só-szükségleteit fedezzük, s a rósz egészségtelen tengeri sót háttérbe szorítsuk. Erre mindenekelőtt szükséges az olcsó vízi közlekedés, mert a drága vasúti szállítás versenyképességét csökkentené ; de ez meg van, mert két főaknánk a tordai és marosujvári a Dunába ömlő oly hajókázható folyók közvetlen szomszédságában fekszik, melyeken a fekete tengerre s onnan bárhová szét lehet hordani. Sónknak a világforgalomban való bevonására azonban szükséges, hogy mi ne az osztrák, hanem az európai árszabályokhoz alkalmazkodjunk. Hogy ez ár. mily magas lehel, azt maga a kormány megjelölte, a midőn Szerbiának Szegeden kiszolgáltatva 1 frt 80 In 1 , kedvezményi árban adja sónkat. Ez, legfőlebb 2 frt mázsánként felelne meg az európai árfolyamnak. Ily árban mi könynyen adhatjuk sónkat, mert most is, a midőn czifra aknákat, tetszetős folyósokat ásunk a föld mélyébe, s ott nagy világítási és kihuzatási költségekkel s nagy hivatalnoki apparátussal dolgozunk : egy mázsa sónak a regieje 15—20 krba kerül ; de ha mi felhagyva ezen a tudomány által már rég túlhaladott földalatti turkál ássál nyílt aknákban dolgoztatunk, akkor a só mázsájának regieje bizonyosan nem kerülne 5 krnál többe, s igy a 2 írtnál még nagy nyereményt kapnánk, s több mint valószínű, hogy ily árban oly nagy lenne sónknak külföldi kelendősége, hogy eleinte 20 — 30. később 50—100 millió bevételre számithatna áHamunk; mig most a magas ár mellett külföldre mit som szállíthatván , a b 'folyó \b milliónyi só-jövedéket csak saját népünktől csikarjuk ki. Jól tudom, hogy pénzügyminister ur erre azt szokta mondani', hogy a külföldi jövedelem conjecíuraiis, s hogy a mostani biztos belföldi jövedelmet nem tanácsos az olcsóbb ár által csökkenteni : de biztosithatom a t. minister urat, hogy az olcsóbb ár a belföldi jövedelmet sem fogná csökkenteni, inert most a drága ár mellett a szegényebb nép annyira megvonja magától és marháitól is ezen az egészség fentartására nélkülözhetlen czikket, hogy nálunk egy lélekre átlagosan óvenkit csak 15 font só jut, mig másutt, pél-
