Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.
Ülésnapok - 1875-373
37S. országos ülés márczius 80. 1878. 248 vény által megszabott utón perflciálható akármely pillanatban a nélkül, hogy a 80 millió kérdésének eldöntésére e végből szükség lenne. Helfy Ignácz t. képviselőtársam egy érdekes vandeville-történetet beszélt el, melyből még a lelencz sem hiányzott, melynek én fogadó-atyja lennék. Nem tartom szükségesnek e történetet rektificálni, csupán azt a tényt vagyok kénytelen constatálni, hogy ezen határozati javaslat most a t. ház előtt a bankügyi bizottság nevében fekszik, s csak is mint ilyen tárgyalható és tárgyalandó. (Helyeslés a líözépen.) Talán épen azon történet foglalta el Helfy Ignácz t. képviselő urat, és homályosította el egyszersmind különben szokásos éleslátását, hogy azon határozati javaslatot, melyet én terjesztettem elő, ós melyet egyszerűnek és világosnak mondottam : mindazok között, melyek e parlamentben valaha beterjesztettek, a legbonyolultabbnak és legsötétebbnek mondotta. Nem tulajdonítom ezt egyébbnek, mint azon körülménynek, melyet már az első felszólalásomkor kifejeztem, hogy a kisebbség tagjai mindenütt, a javaslat körül, mellette és alatta keresik annak czóljait, s csak azt a czélt nem akarják elfogadni, a mely benne van. Ily körülmények között épen nem csodálom, ha azok, kik e javaslatban a keresett hátsó czélokat fel nem találhatják, nem magukat, hanem a javaslatot okolják, s ezt mindenesetre homályosabbnak találják, mint én, ki csak magát a javaslatot és annak egyszerű szövegét nézem. Helfy ur el is kezdette számlálni a sötétség pontozatait, melyek ezen javaslatban vannak ; csak azt sajnálom, hogy már az első pontnál megakadt, ós rögtön oly magnetikus éleslátás fogta el, hogy míg azelőtt egy pillanattal semmit sem akart látni: egyszerre látni kezdett mindenütt mindent, még oly dolgokat is, melyek ezen javaslatban soha nemvoltak. Épen ugy járt, mint Simonyi Ernő képviselő ur az 1867: XII. t.-czikkel. A pónzügyminister ugyan reflectált már Simonyi képviselő ur törvény-magyarázatára, de miután a képviselő ur a pónzügyminister ur állításait jelekkel kétségbe látszott vonni: bátor leszek én is az 1867: XII. t.-cz. illető szakaszára hivatkozni. A t. képviselő ur attól fél, hogy e határozati javaslat alapján most már minden tárgy, mely akármely okból ugyanazon országos bizottsághoz utasittatik, a melyhez a quotakérdós van utasítva — közbevetőleg megjegyzem, hogy súlyt fektetek azon megkülönböztetésre, hogy nem mondom : a quota-bizottsághoz, mert hiszen a törvény nem ismer quota-bizottságot, hanem csak általában bizottságokat, melyek bizonyos kérdések tárgyalásával, melyek a törvény 18. §-ában vannak megállapítva, megbízatnak, — tehát mondom, hogy minden kérdés, mely a quotabizottsághoz utasittatik: végső esetben ő Felsége jóváhagyása alá volna terjesztendő. Én figyelmez tetein a t. képviselő urat, hogy ezen törvénynek 19., 20., 21. §§• egymással logikai összefüggésben vannak, és hogy az ezekben foglalt intézkedések nem a quota-bizottságra bizható egyéb tárgyakra, hanem csakis azon alkura, megállapodásra vonatkoznak, mely a quota ügyében szükséges. A 21. §. világosan az előbbi §-ok alapján létrejött bizottsági javaslatról beszél, ós csakis ha a bizottságok és az országgyűlések meg nem tudtak egyezni: csakis a quota-kérdésben készült javaslatra nézve következik be a törvény értelmében az ő Felsége elé való terjesztés. Ugy hiszem, hogy a t. pónzügyminister ur felvilágosításán kívül ez a hivatkozás a törvény szövegére teljesen meg fogja a képviselő urat nyugtatni a felől, hogy legalább ezen veszedelem nem fenyeget bennünket e határozati javaslatból; és miután a képviselő ur azt állította, hogy ez a legnagyobb ellenvetés, melyet a javaslat ellen tehet: most már, miután ezen ellenvetés megczáfolva ós felvilágositva van, remélhetem, hogy ő is elfogadja a határozati javaslatot. Helfy képviselőtársam amerikai példája mindenesetre szerencsésen volt megválasztva. Az a tanács, melyet az amerikai apa fiának adott, hogy szerezzen pénzt, de csak ha lehet: oly általános szabálya nemcsak a becsületességnek, hanem egyszersmind a bölcsességnek ós mérsékletnek, mely szerint osak lehetséges dolgokat kell akarni, hogy valóban sajnálom, hogy e bölcs szabály Helfy képviselő urnák csak kivételes alkalmakkor, nem pedig rendes politikai működése közben jut eszébe. (Igaz! jobb/elől.) Igenis, az van a határozati javaslatban, hogy a bizottság jogi álláspontját fentartva, azt egyszersmind a másik féllel is elfogadtatni törekedjék. Helfy képviselő ur ezen „törekedjék" szóban valami rendkívüli veszélyt lát reánk nézve ; ép ugy, mint Simonyi Lajos báró t. képviselőtársunk szintén veszélyt B. Simonyi Lajos: Nem veszély! Márkus István: Ha nem veszélyt, hát akkor bizonyos titkos czélzatot.... B. Simonyi Lajos : Semmit, még azt sem. Márkus István : ... . látott abban, hogy én beszédemben „kölcsönös capacitaciót" említettem. Ha még azt sem méltóztatott látni, nem tudom, micsoda értelmet tulajdonított azon ellenvetésnek, melyet a capacitátió kölcsönössége ellen tenni méltóztatott. Azt állítom, hogy a kölcsönös szó talán lehet felesleges; de én mást, mint kölcsönös eapacitatiót képzelni sem tudok. Senki sem fogja talán képzelni, hogy valakit egy oldalú actióval, tán az argumentumoknak tölcsér utján való fejébe töltésével capacitálni lehessen; a capacitátió soha sem állhat egyébben, mint a kölcsönösen előadott érvek küzdelmében. Ha mi előad31*
