Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.
Ülésnapok - 1875-372
222 372. országos ülés márczius 29.1878. sodik franozia császárság ministerének szabadelvüségét. (Derültség a szélső balfelöl.) Lássuk, mit mondott a t. ministerelnök ur. Bevégzőleg tiltakozott az ellen, mintha a márczius 15. manifestatiók korlátozására lett volna irányozva a rendelet és hivatkozik végleg azon tényre, a mi legjobban megczáfolja, hogy márczius 15-én ünnepélyek tartattak országszerte minden korlátozás nélkül épen ugy, mint a múltban. Ezzel szemben én is csak egy tényre hivatkozom, hogy épen ezen rendelet folytán az utolsó márczius 15-ének ünneplése nem tartathatott meg korlát nélkül ; mert magam voltam jelen Ozegléd városában, a hol a polgármester a rendelet alapján felhívta a rendezőket, hogy három nappal előbb jelentsék be a gyűlést és a szónokok névsorát és akkor adta meg az engedélyt, amelyben ki volt mondva, hogy miután teljesítették kötelességüket, miután három nappal előbb bejelentették a népgyűlést, miután a szónokok is ki vannak jelölve, miután hat, — általa is tekintélyesnek elismert, — polgár kezess éget vállalt: ergo megengedtetik, máskép nem engedtetik. (Mozgás a középen.') A t. ministerelnök ur továbbá azt mondja, hogy ő nem titkolódzott ezzel a dologgal, szükségtelennek tartotta azt publicálni, miután alapok ugy is felemlítették és a kormány nem dementálta. Ez is egészen uj módja a kormány nyilvánításának. Becsúsztatni valamit egy-egy lapba, az egyik „igen"-t mond rá, a másik „nem"-et, azután ugyanazon lap kétségbe vonja saját állítását, a másik kormánypárti felhivatalos lap azon reménynek ad kifejezést hogy ez csak mende-monda, az egészből semmi sincs, azután azt mondani, hogy az publikálva volt. (Tetszés a baloldalon.) Még egy másik szintén olyan helyes argumentuma is van a t. ministerelnök urnák, az ugyanis: hogy ő annál inkább fel volt jogosítva hinni, hogy az egész ország tudja, s várta, hogy interpellálni fogjuk, miután sokkal csekélyebb kérdésekben szoktuk interpellálni. Igaz, sokkal csekélyebb kérdésben is szoktunk interpellálni, hanem azt ez alkalommal nem tettük azért, mert mi a t. ministerelnök urnák ellenfelei, nem akartuk feltenni róla, hogy ez csakugyan igaz ; daczára annak, amit láttunk a t. belügyminister ur három évi kormányzása alatt: mégsem voltunk képesek magunkat rábírni, hogy elhigyjük, hogy ityen lépésre ragadtassa magát, Bocsánatot kérünk, hogy ebben tévedtünk. (Derültség balfelöl.) A t. ministerelnök urnák leghatalmasabb érve, melylyel álláspontját védi: az, hogy itt törvénysértésről szó nem lehet, mert törvény nem létezik. Engedelmet kérek, ilyen utón csakugyan igen sokat tehet egy minister, ha mindazt elakarja tiltani, a mire törvény nincs, és azt mondja: tehetem, nem sértek vele törvényt. Ha ez így volna, akkor codexekkel annyira tele kellene tömni az országot, hogy nem férne a nép. (Helyeslés balfelöl.) A törvény azonban csak arra való, hogy kijelölje, mit kell az egyéni jogból a közjó érdekében elvenni. Mind az, a mi nem íiltatik : természetes, törvényes joga a nemzetnek, az egyénnek. (Helyeslés balfelöl.) Ha ez elvet bármely más tárgyra méltóztatnék alkalmazni, meg tudnám bocsájtani ; de hogy egy alkotmányos minister ez elméletet akkor akarja alkalmazni, mikor az alkotmányosság alapjáról van szó, azt sohasem hittem volna. Mi a népgyűlés? A népgyűlés eredete minden alkotmányosságnak. A parlamentek a népgyülésekből keletkeztek s ezek képezik ma is a parlament erejét. A mi jó és üdvös történt a világon, parlamentalis országban, az mind a népgyüléseknek köszönhető. (Ugy van! balfelöl. Derültség a középen.) Méltóztassék megnézni Angolország legnagyobb tényeit: a rabszolgaság eltörlése, a nagy parlamenti reform, mind a népgyűlések eredménye. Az tehát, hogy a népgyűlési jog törvénybe nem lévén igtatva, nem lehet törvényben gyökerező jog : tagadása minden alkotmányosságnak. A ki ezt hiszi, bátran beállhat bár hova absolut ministernek. (Ugy van! balfeVól.) De a ministerelnök ur sohasem fogy ki az érvekből, s látván, hogy egy ilyen fontos jognak rendeletileg szabályozását nagyon nehéz védelmezni, egy más fogáshoz folyamodott, melynek ügyességét elismerem, de a mely hála istennek nern ért engem készületlen. A t. ministerelnök ur hivatkozott arra, hogy nem ő az első belügyminister, ki ezt az ügyet korlátozta; mert a 48-iki ministerium, melynek szabadelvüsógét bizonyára senki sem fogja kétségbe vonni, szintén korlátozta az ügyet. Hivatkozott arra, hogy az eddig gyakorlatban volt szokás az óta datálódik. Igaza van a t. ministerelnök urnák, csakugyan a 48-iki belügyminister adta ki e tárgyban az első rendeletet. De van-e valami az összes felhozható érvek közt, mi inkább Kárhoztató ítéletet mond a jelen kormány eljárása fölött, mint éppen az idézett rendelet? Itt van kezeim közt, tudtam, hogy erre hivatkozni fog a ministerelnök ur. Rendkívül érdekes ugy is, mint történeti tény, ugy is, mint kideritője annak, miként fogták föl a szabadelvüséget azok, kik nem tartották szükségesnek azt zászlójakra irni. (Élénk helyeslés balfelől.) Először is emlékébe hozom a t. háznak azon időket, mikor e rendelet létrejött. A pozsonyi országgyűlés be volt zárva, s a pesti első országgyűlés még nem jött össze. Ez időben történtek
