Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.

Ülésnapok - 1875-361

361 országos ülés február 27.1878. 103 ur tiltakozott, hogy éppen azért sürgette a kormány tegnap, hogy rögtön fogjunk hozzá e nagy fontosságú kérdés tárgyalásához, mert tudta, hogy a ház türelme ki lévén merítve, nem lesz tulajdonkép vita; hanem lesz valami, a mit annak fognak czimezni és végre kimerül a türelem, s azt mondják rá, hogy szavazzunk. Ily körülmények közt, miután ón a parlamentalismusnak mind erejét, mind czélját abban látom, hogy a különböző vélemények képviselői egymást capacitálják, (Igaz: balfelöl,) hogy igy a valóság kiderülvén, még azon esetben is, ha a többségben lévő párt tévútra jutna, a mi megtörténhetik: legalább az ország közvéleménye fel legyen világosítva és jövőre ennek hasznát veszi. (Úgy vau! balfelöl) Miután en csak igy foghatom fel a parlamentalismus czélját, miután ezen czéltól elvagyunk üttetve, (Helyeslés balfelöl. Ellenmondás a középen.) ugy hiszem, hogy erőszakkal szemben (Ellenmondás balfelöl) okoskodni nem lehet. Elállók a szótól' (Elénk helyeslés balfelöl. Felkiáltások: Szólhat bátran és szavazunk.) Elnök : Méltóztassék a jegyző ur felszólítani azokat, kik fel vannak irva. Orbán Balázs jegyző : Nincsenek itt. Elnök: A jelenlevők közül szólásra senki sem lévén felirva, a vitát bezárom. Jogosítva vannak még szólni az előadók és a különvélemények előadói. Tisza Kálmán ministerelnök: T. ház! (Halljuk !) Én ugy hiszem, és ugy is fogom fel, hogy a vita még bezárva nincs. (Felkiáltások .• Ki van mondva!) Igen sajnálom, ha ki van mondva a bezárás. Egyébiránt nem vesztenek a t. képviselő urak semmit, mert hiszen a bevett —- nem mondom, hogy egészen helyes — szokás szerint, ha valaki válaszolni akar arra, a mit most mondok: meg fogja az alkalmat találni a törvényjavaslat részletes tárgyalásánál. En nem fogadom el semmi esetben — s erre akarok legelőször reflectálni — azon vádat, a melylyel Helfy képviselő ur előállott. Ugyanis a kormány részéről meg volt az indokolás, meg van az indokolás nyomtatásban. Azonkívül azok részéről, a kik a törvényjavaslatot átalánoságban el akarják fogadni: indokoltatott az elfogadás ugy a vámügyi, mint a pénzügyi bizottságok előadói által, s igy azon állítás, hogy a kormány részéről egyszerű hallgatással czéloztatott volna elfogadtatni a javaslat, már ez által is meg van czáfolva. De, t. képviselőház, én megvallom, azt tartom, hogy erőszakolásról beszélni akkor, midőn az ellenzéki t. szónokokat még csak abban isi hogy beszélhessenek, nem gátoljuk; midőn még az egész időt az ő működésükre szabadon hagyjuk : akkor csakugyan erőszakolásról beszélni az épen most hallott ellenzéki szónoktól, valóban nevetséges. (Zaj balról.) En, t. ház, egyébiránt biztosithatom a t. képviselő urakat, hogy e vitához hozzászólni a magam részéről is el voltam határozva ; de tévedésbe ejtett az, hogy még hosszú sorát az érdemes szónokoknak felirva láttam, s gondoltam, hogy nem szólva kétszer-háromszor is a tárgyhoz, várok, mig a jelentékenyebb szónokok elmondják beszédeiket. Különben, a mi magát a dolgot illeti, b. Simonyi Lajos t. képviselő ur azt mondotta, hogy hogy a mely kormány ily indokolás mellett javaslatot beterjeszthet, az legalább is íizt hiszi, hogy van biztos többsége, mely mindent megszavaz. Engedelmet kérek, ez indokolást én részemről olyannak, mint a mely mellett ne lehetne illendően, helyesen beterjeszteni e törvényjavaslatot, el nem ismerem, és azt hiszem, hogy azt az ellenindoklásokkal bátran lehet szembeállítani. De meg is lehetne e tételt nagyobb igazsággal talán fordítani: s mondhatná a kormány : hisz van itt egy ellenzék, ezzel szemben nincs oly indokolás, hogy ellene ne szavazzon mind annak, a mi a kormánytól jő. Ezt a tapasztalat az ujabb időben legalább bőven indokolja. (Helyeslés a középen. Ellenmondás a balon.) Mondhatnók én épen b. Simonyi Lajos képviselő úrral szemben sokat a Lloydszerződós megújítása iránti tárgyalásokról, az egész megállapodás létrejöttének — főbb vonalaiban — legalább idejéről és módozatairól, melyekről neki is van talán tudomása. De hisz ez a dologra nem tartozik, s igy áttérek egyes-egyedül azokra, a miket politikai szempontból a politikai szempont lerontására felhoztak. Én elsőben is az osztrák-magyar monarchia politikai tekintélyének szempontjából azt kicsinylendőnek nem tartom, hogy azon lobogót a messze keleten nemcsak látják, de elmerem mondani, és mindenki, a ki ott járt, tudja: tisztelni és becsülni tanulták, s hogy ez annyira mindeu érték nélküli legyen, elismerni képes nem vagyok. És mondhatnám, — és erről van talán tudomása a t. képviselő uraknak is, — hogy épen az ujabb időben, azon, ma annyi szenvedés által sújtott vidékek lakóinak — a muzulmánoknak és keresztényeknek egyiránt — ezrei és ezrei menekülésöket épen a mi lobogónknak köszönhetik; habár ma azt mondják, hogy a mi alattvalóink kénytelenek angol lobogó alá menekülni. (Helfy Ignácz közbeszól : A mi alattvalóinkat felakasztják.) Az, hogy ez történt volna, constatálva nincs ; de másodszor jótállok róla, hogy a hírre magára a legnagyobb erélylyel a kellő lépések megtörténtek, ós ezen — ha megtörtént, de más országok alattvalóival is néha megtörténő eseményt elégtétel nélkül a monarchia hagyni nem fogja.