Képviselőházi napló, 1875. XVI. kötet • 1878 február 23–ápril 8.
Ülésnapok - 1875-361
94 361. országos ülés február 27. 1878. garanczia fejében a transitó veszteségével eqnvilans összegeket. (ügy van! a baloldalon.) Ezek t. ház, a legszembeötlőbb egyenes károk ; de mit mondjak azon következéseiben kiszámithatlan veszteségekről, a melyek az által káromolnak hazánkra, hogy a mi subventiónk által elkapatott trieszti Lloyd nem csak a magyar nemzeti gőzhajózás megállapítását, hanem az egész felső Adrián bármely más verseny-társulat keletkezését kizárja, mert a mi subventiónkból hajó-épitési adóságait legnagyobb részben törlesztette, egy roppant tartaléktőkét állandósított: 70-nél több hajója, roppant felszerelése, rakpartjai, agentiális épületei, arsenálja, tiszti képezdéje stb. mind ingyen maradtak a társulatnak, ugy, hogy az ily nagy törzsvagyon mellett önmagára is nyeremónyes üzletet folytathat és a versenyt megnehezíti, subventióval pedig lehetlenné teszi. Ekként mi subventiónk által monopolizáltatjuk a Lloyd által tengeri kereskedelmünket, kizárunk minden lehetséges versenyt, a mi nélkül egészséges és tevékeny kereskedelmi mozgalmat képzelni nem lehet. De ártunk subventiónkkal magának a társulatnak is, mert az által tevékenységében mcgzsibasztjuk, a kereset ingerét elöljük. Ezt leginkább tanúsítja a trieszti Lloyd élhetetlensége, mely ily roppant állami subventió mellett sem képes a két állam tengeri forgalmát közvetíteni s 200 millió forint értékű amerikai és angol czikk az éjszaki tengerén jön hozzánk, a miért 4 milliónyi hozataldijt fizet a szövetséges két állam a német tengerészeinek, s mintegy 3 milltót a továbbító német és osztrák vasutaknak, ebből legalább is harmadrész Magyarországot terheli. Azaz Magyarország a Lloyd élhetetlensége miatt a neki adott nagy subventiók felül évenkint még 2 millióval károsittatik csupa háládatósságból, a mi a kikötött 10 év alatt 20 milliót tesz ki. Összesen tehát 29 millió frt az, a mit Magyarországgal a Lloyd révén a tengerbe akar kormányunk dobatni. Ezen kivül az állam még adna a Lloydnak kamat nélküli előlegeket, ingyen rakodó s épület helyeket, a Lloyd tartozásának kamat nélküli törlesztésére 10 évet enged, s fizeti a kikötött subventiót még akkor is, ha a menetek valamely — nem a Lloyd hibájából eredő — ok miatt, mint például háború, vihar, pestis stb. miatt megszűnnének. Ezen kicsinységek is csak megérnek évenkint egy pár százezer forintot s így a triesti Lloyd miatti veszteségünket a kikötött 10 év alatt könynyen 30 millióra tehetjük. Különben a Lloyd subventió eredete önmagában is erkölcstelen, a mennyiben ezt Bruck ur az osztrák hegemónia érdekében valósítani vélt egységes német vámterület ötletéből s önhaszonvágyból gondolta ki. E vámterületet azonban esetleg Bruck ur helyett Bismarck áliapitá meg, de azért a legnagyobb politikai kontárkodás és baklövés levét 25 év múlva is velünk akarják elnyeletni. Pedig Bruck ur emlékezetének áldozatot tolunk ildomosán alig követelhetnek. De e subventióra egyátalában szükség sincsen, mert a trieszti Lloyd keletnek oly nyereményes vonalain közlekedik, hogy a 6 millió részvénytőkével alakult társulatnak évi bruttobevótele meghaladja a 8 millió frtot, tiszta jövedelme 2 milliót tesz. Ezen nyeremény pedig onnan ered, hogy a Lloyd a Magyarországból tett szállítmányokért kettős fuvardijt kap, egyet a szállítótól, másikat államunktól, t. i. a t. Lloyd összes évi szállítmánya Fiúméból 82,000 tonnát tesz, a mire ha felosztjuk a subventiót, minden egyes tonnára esik 7 frt, a mennyinél az angol hajók akár Amerikáig több fuvardijt nem követelnének s mindezt fölemészti a Lloyd-részvényesek telhetlensége s a nagyszabású berendezés. Ily absurdum Ausztria mellett még csak Muszkaországban történhetik, hol a lőpor szénporrá, a revolver fadarabbá változik át az intendánsok kezében. Ily viszonyok, ily conjecturák közt tőlünk a Lloyd részére subventiót követelni, valóban olyanforma eljárás, mint ha a reánk ütő kalauzt késztetnének megjutalmazni kajánságáért. És e subventiót adatni akarják minden kikötés nélkül, kizárásával annak, hogy államunk abból valaha valamit vissza kapjon, vagy örököljön. Hisz tudjuk, hogy az államok világszerte ilyszerü vállalatokat csak ugy engedélyeznek és segélyeznek, hogy azok bizonyos időtartam után az állam tulajdonába mennek át, igy épülnek a vasutak, nagyobbszerü hidak, alagutak stb., de a mi gavaléros kormányunk elég gazdagnak hiszi Magyarországot, hogy Trieszt emelésére az eddig már adott 10 millión felül még azt a potom 9, illetőleg 29 milliócskát újévi ajándékául oda dobhassa. Kormány, mely ily előterjesztéssel mer az ország törvényhozása elibe lépni, mely az ország vagyonát ily módon pazarolja el: azt a nemzet bizalmára méltatlannak, az ügyek vezetésére képtelennek kell tartanom. Semmi sem itéli el jobban a mi gavaléros kormányunkat, mint maga a Llöyd-egyezmóny indokolása, mely a nemzet s talán az önámitásnak egy fontos okmányát, kormányunk könnyelműségének legsúlyosabb vádlevelét képezi, mert az indokolásban és pótegyezményben előnyökként feltüntetett kikötések, melyekkel a subventiót igazolni erőlködnek, behatóbb vizsgálatnál egytől-egyig olyanok, a mit az angol humbug szóval jellegez, s mire nyelvünkben nem létezik kifejezés ; mert az egyenes lelkületű magyar az ily tekervényességet nem gyakorolta. Önöké a dicsőség, hogy azt itt is honosítani iparkodnak. De nézzük szemébe ezen körmön font valótlanságoknak. (Hdljuk! a széhö baloldalon.)
