Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.

Ülésnapok - 1875-344

84é. országos ülés íebruér 7. 1818. 5& den tényezőitől; azon politika, a melylyel Ausz­tria hermetice elzárta saját eulturalis fejlődésének legbiztosabb és legerősebb védfala Magyarország elől az anyagi fejlődés minden útját; azon hagyo­mányos osztrák politika, a melyet épen a t. kép­viselő ur történelmi munkáiban találunk legjob­ban megvilágítva. Én részemről örvendek, hogy Magyarország egyik legjelesebb történetirója a ház előtt consta­tálta ezt. Legalább ma a ház, az egész ország azon helyzetben van, hogy nagy tekintélyű tör­ténésznek szavaira hivatkozna mondhat Ítéletet azon magyar kormány eljárása felett, a mely oly politikát ajánl a törvényhozásnak elfogadásra, a minővel eddig csak idegen hatalom és idegen önkény sújtotta. (Helyeslés balfelöl.) Mondatott már e házban az előbbi kormány­elnöknek egy felfogásom szerint alig kifogás alá eső eljárására, hogy az nem csak államférfiuhoz, de még férfiúhoz sem méltó. Én nem akarom ezen állítást alkalmazni a mostani ministerelnök úrra, ki annak idején annyira tetszelgett önma­gának ilyen és még kevésbbé szelíd kifejezésekkel, s ki most oly keservesen pauaszkodik a miatt, hogy az ellenzék őt mennyire méltatlan bánás­módban részesiti. De azon Magyarország jeles történetirója által elitélt politikára, melyet a kor­mány e háznak elfogadásra ajánl, teljes meggyő­ződéssel merem mondani, hogy az nemcsak ma­gyar ministerhez, de még magyar emberhez sem méltó. (Helyeslés balfelöl.) A kiegyezési tárgyalások kezdetén a magyar kormány akként lépett fel, mintha nem egyezségre, hanem harezra akarta volna felszólítani a monar­chia másik államát. Felzuditotta Magyarország el­len Lajthán tul a legönzőbb szenvedélyeket, ha­talmas anyagi érdekeket hívott sorompóba, és mi­dőn aztán szembe kellett volna azokkal szállania, akkor következetesen vissza felé eoncentrálta ma­gát, a kiegyezési kérdések mindenikében, a ki­egyezési tárgyalások egész vonalán visszahúzó­dott. És ezen meghátrálás szükségkép meghozta elkerülhetetlen gyümölcseit. Az étvágy Lajtbán íul növekedett, az igények még nagyobbak, még kevésbbé kielégíthetők lettek. A statusquo, mely­nek javítására vállalkozott a magyar kormány, már nem vala többé feltartható. Az ipari és arany vámokkal megdrágították Ausztria és Ma­gyarország fogyasztását, lehetetlenné tették nem­zetközi szerződések kötését. És ma előttünk áll a végeredmény. Előttünk áll egy autonóm tariffa ipari és pénzügyi vámjaival; a fogyasztásnak ezek által való megdrágításával : a külföldi szer­ződések lehetetlenné tételével, a magyarországi nyerstermékek kivitelének bizonytalanná tételével, Magyarország legvitálisabb érdekeinek feláldozá­sával, és hozzá még azon politikai következmény­nyel, hogy ma a dualismus ellenségei ujjal mu­tatnak ez államformára, s ennek képtelenségé­ben találják okait a kiegyezési tárgyalások takti­kai kudarczainak. Ez azon eljárás, melynek helyes­lését, ez azon pactum, t. ház, melynek elfogadá­sát kívánják a magyar törvényhozástól. Ünne­pélyesen adott ígéretekkel, nagy szavakkal he­lyezték annak idejében kilátásba az 1867-iki köz­gazdasági kiegyezés kétségtelen hiányainak or­voslását. Az ország hitt, remélt ezen ígéretekben. És ma? Ott áll a keserű csalódás előtt, s fájda­lommal kényleleu tapasztalni, hogy humbug volt mind az, mit az országnak ígértek. Ma a nemzet igen szerény igényekkel áll szemben kormányával ; ma nem is kívánja ígé­reteinek beváltását, látván, hogy erre úgyis kép­telen, ma beéri a nemzet azzal, hogy a kormány visszaadja azon állapotot, melyet kormányba lé­pésekor talált. Ma a nemzet beérné azzal, ha a kormány visszadná neki az angol pót-conventió tételei által mérsékelt szerződéses vámtételeket, és miként hajdan egy vesztett csata után a római im­perátor légióit kérte vissza, ugy ma a nemzet csak azt kéri Tisza Kálmán kormányától: adja vissza azon vámügyi állapotokat, melyeknek javí­tására vállalkozott, (Tetszés a baloldalon.) S e helyett mit ad t. ház, ezen kormány a nemzetnek ? Ad egy autonóm vámtariffát minden külföldi szerződés nélkül, megdrágítva Magyaror­szág fogyasztását, olcsóbbá téve a magyar nyers­termények árát és bizonytalanná téve azok ki­vitelét. És mégis akadnak elég könnyenhivők vagy hitegetők, a kik ezt az eddigi állapotok javításá­nak merik állítani. Hanem hát t. ház, Tóth Vilmos képviselő ur azt mondja : a monarchiái kapcsolat szilárdabbá tétele érdekében el kell fogadni ezen előterjeszté­seket A t. képviselő urnák, ki históriai idézetek­kel is foglalkozik szabad óráiban, (Élénk derült­ség.) én is bátor leszek egy históriai idézettel vá­laszolni. Ép egy századdal ezelőtt történt, hogy Angiiának észak-amerikai gyarmatai már-már összeroskadtak azon teher alatt, melylyel azokat az anyaország önző vámügyi politikája sújtotta, s egy igénytelennek látszó vámtétel, a theára ve­tett vám volt az, mely ezen gyarmatokat teljesen elszakitotta az anyaországtól. íme t. ház, belát­hatja ebből mindenki, — talán Tóth Vilmos t. képviselő ur is — azt, hogy azon politika, mely a monarchia egy részét gyarmati állapotban való tengődésre kárhoztatja, mennyire alkalmas az ál­lamjogi kapcsolat megszilárdítására, (Mérik tetszés balról.) Felhozzák még ezen politika indokolására a külügyi állapotokat is, s megvallom, ezen argu­mentatiót részemről teljesen értem. Azon külügyi politika, melynek perspectivájában Bosznia oceupa­8*

Next

/
Thumbnails
Contents