Képviselőházi napló, 1875. XV. kötet • 1878. február 5–február 22.
Ülésnapok - 1875-343
42 343. országos Ülés február 6. 1878 elősegíti a tőkeképzést, még azon védelemnél is biztosabban hat, melyben kivétel nélkül egyátalán minden idegen ipar ellenében részeltetjük a- magunk iparát. Egyátalán rég elismert igazság az, hogy az elégtelen védelem az ipart illetőleg a lehető legroszabb valami. Már p.dig, a mi iparunkra minden védelem elégtelen, mely annak és az erősebb osztráknak közösen nyujtatik iparunknak e lehető legroszabb sorsra juttatásán pedig én legalább sokkal nehezebben bírnék megnyugodni, mint a [Simonyi Lajos képviselő úrral szemben általa mondottakból Ítélve bírhat a t. ministerelnök ur. Hiszen tudom, hogy az általa elmondottak daczára is mindig nagy figyelmet érdemlő marad azon tény, hogy például Mae Queen szerint Angliának földmivelési tőkéje á'talában 16"/,, nyers jövedelmet ad, inig a műipari és kereskedelmi 120-át. Pedig nenizetgazdászati szempontból épen a nyersjövedelmen fekszik a súly. Bizonynyal az igazságra gondolva mondja Simonyi b. is a mezőgazdasági munkát kevésbé hálásnak és jutalmazónak. Ezért nem kívánatos, habár esetleg több tiszta jövedelmet ad is, hogy nagy latifundiumok gulyák és birkanyájakkal legeltetésre használtassanak, mert ha ez utón több tiszta jövedelmet adnának is a földbirtokosnak, miután az esak juhászaira költ, de ez egész jövedelem a földnek erősen kevés hozadéka lenne, (Nevetés.) erdélyi barátink azt mondanák, hogy erősen gyenge. De hadd vegyem fel t. ház, újra az egyelőre elejtett fonalat, ismételvén, hogy szövetkezés esetén az osztrák iparnak önön terhünkre eső védését sem tagadhatjuk meg a mondott okokból. A kérdés csak az, hol lelje e védelem határát. E kérdés nem oldható meg a védelem érdekében kívánt áldozatok csekólylósóvei, sőt szükséges, hogy elvi alapon nyugodjék annak megoldása. Ily elvi alapokra mutatott gróf Apponyi Albert képviselő ur, a kivel teljesen egyetértek azokban, miket ide vonatkozva mondott. Hozzáteszem, hogy ha valahol : ez esetben elkerülhetlenül szükséges szem előtt tartani minden józan védvám azon elvét, mely kívánja, hogy az önmagának fölöslegessé tételére irányuljon. És mégis mi czéloztatik itt ? Az, hogy a szabadkereskedelem irányában nemcsak nem teszünk ez alkalommal újra egy lépést előre, hanem arra hivatunk fel, hogy tegyünk egyet vissza. E kívánattal széniben t. ház, újra nem tehetek egyebet, minthogy rá mutassak gróf Apponyi Albert képviselő ur különvéleményének azon tetejére, melyet szintén egészen jónak és helyesnek vallok; arra. a mely kiemeli, hogy azon eszme, mely minden gazdászati szövetkezésnek alapját képezi : a forgalom, a kereskedés szabadságának eszméje, hogy ennélfogva ez eszme megtagadásával bármely vámszövetkezet saját alapját fogná megtagadni. Ezt teszi pedig minden oly szövetség, mely nemzetközi viszonyaiban nemcsak nem megy mind közelebb és közelebb a forgalom szabadságához, hanem visszalépést enged meg magának. Ezért nem esetleges, hogy a vámszövetség előnyösebb voltát oly időben ismerte el és hirdette a magyar törvényhozás, melynek túlnyomó iránya és pedig huzamosb időn át szabadkereskedelmi volt. Az sem esetleges, hogy midőn Ausztria a német vámszövetséggel egyesülni kivánt, ebbeli szándókának komolyságát nem csak az elzárkóz's elhagyásával, hanem a védelmi rendszernek is mindinkább mérséklésével vélte bizonyitandónak. (Helyeslés balfelöl.) Ha a dolog már elvileg és átalában így áll: mennyivel inkább áll az a inióuhez hasonló helyzetben, mikor oly államok közt létesítendő ily szövetség, melyek a gazdasági fejlettségnek annyira különböző fokán állanak ? Ily államok szövetségben csak a szabardkereskedés szellemében intézhetik vámpolitikájukat, sajátlag csak pénzügyi vámokat szedhetvén, miután a védelem érdekében teendő minden intézkedés közösség mellett szükségkép csak az erősebb félnek válhatnék javára, s miután ugyanazon rendszabályt, mit az erősebb magát a nézve nélkülözbetőnek nem vélne: még több jogon vehetné a gyengébb igénybe, mit azonban közösen nem tehetvén, ezen irányzat mellett szükségképen a szövetség felbontására lenne utasítva. Engedje meg nekem a t. ház, hogy rámutathassak e ponton Tóth Vilmos barátom érvelésének egy ép oly jelentékeny, mint jellemző pontjára. Á t. képviselő ur azt monda, hogy az érdekek kölcsönös méltánylását, sőt sok tekintetben azok közösségét kell postulálni, azt a melyről Horváth Mihály társunk negyedfél száz éves multunkra kimutatva állitá, hogy nincs meg, (Derültség és helyesli* balfelöl) llyként Tóth Vilmos barátom tény helyett postulatumon építő fel a szövetséget, mire hozzácsatlakozni ón valóban nem mernék. Tóth Vilmos (közbeszól): Nem eljárásunk, de az én érvelésem kiindulási alapja gyanánt postulatum. Kerkapoly: Az más; én nem ugy fogtam fel. T. barátom akkor is alig jár biztosabban, a mikor a vámközösség fentartása mellett harczolva, oknak hiányában a hosszas traditióra hivatkozik, felejtve, hogy az ellenkező mellett az okokon kívül még sokkal hosszabb traditio is szól. Ily érvekkel alig sikerül a vámközösség részére híveket szerezni. E végre bizonnyal jobb szolgálatot tehet az 1867-iki példára mutatás, midőn a szövetséget Ausztriával annak daczára is megkötöttük, hogy azon idő szerint a birodalom határain még mindig jelentékeny védvámok állottak
